„ ...elrejtőzködék, kiméne a templomból, átmenvén közöttük..." (János 8:57 )

  

            Kalotaszegen nemcsak piros és kék írásos párnák készültek, hanem feketék is. Ezek a pompázatos fekete hímes párnák ritkán kerültek elő: hangsúlyozottan csak az élet-halál napjain.  Ilyen nap volt a református Kalotaszegen minden évben a fekete vasárnap vagy a szenvedés vasárnapja, latinul dominica passionis. Ez a nagyböjt 5. vasárnapja, már csak két héttel húsvét előtt, s ezért mintegy előzetes felkészítésképpen lejátszódik a passiótörténet.  Református vidékeken ezen a vasárnapon és a rá következő héten a belső lelki életen, a nem nyilvánvaló, nem nyilvános, hanem rejtett , sőt rejtegetett ügyeken volt a hangsúly.

 

            Ez a hét a bűnbánat hete.  Gondoljuk végig: mi is köt bennünket az élethez, és mi távolít el tőle? Miképp teljesedhetne ki az életünk, ha a bűneink nem tennének tönkre mindent bennünk és körülöttünk? Hogyan van benne az élet és a halál a gondolatainkban és cselekedeteinkben? Most nagyon mélyen a szívünk és lelkünk legmélyére kell néznünk, hogy meg is lássuk mindazt, ami bennünk van: mikor térünk az élet, mikor a halál felé.

 

            A fekete párna, amit láthatunk is a képen, gyönyörű és fenséges. Amilyen a halál és az élet együtt, egymást kiegészítve. A fekete színű hímzés, az „írás" szinte az egész párnát beborítja, mégis a szemünk keresi a fehéret is, még ha el is rejtőzött, mint Jézus a halálos kezek elől.  Olyan ez, mint ez az egész világ. Bármennyire is körülvesz bennünket az elmúlás, mi mégis keressük a világosságot, a fényt, a fehérséget, Isten földi jelenlétének jeleit Jézusban, a Szentlélekben. Valahogy nagyon belénk szorította Isten az életet, mert mindig és mindenütt csak azt keressük, ami fény, ami melegség, éltetető erő. Nem akarunk már többet keseregni, nem azt akarjuk látni, hogy milyen a feketeség, hanem élni, élni szeretnénk, mint Reményik Sándor költőnk egy nagy betegség, s harc után:

         

            „Fekete vasárnap: ez nagy küzdelem volt./ És végveszedelem./ De mégis,/ De mégis / Ünnep volt, ha sötét is./Nagy, fekete vasárnap./Mert tudtam: vagy győzök, vagy meghalok. / S most jönnek, újra jönnek / Jaj, a régi napok, /A szürke, tövises hétköznapok. / Pedig ha most nem fordul, /Most nem fordul a szél/S meg nem fordul vele az életem,/Gyökeresen és tökéletesen, /Ha jóság, tisztaság, /Békesség és erő /Új, szent forrása szívemből nem fakad:  /Ó, akkor jobb lett volna, /Ha ezt a rózsaerdőt /Ágyam helyett síromra szórták volna, /S pihennék föld alatt.

 

            A természet minden télen összehúzódik, s minden tavaszban újra éled, kivirágzik, mint a kerti cseresznyefa... Minden tél, bármilyen szikrázó is olykor, s bár élettel is teli, de mégis egyben halál is. Ó, Istenem, hányszor haltunk már bele a télbe, az életbe! Hányszor rejtőzött el előlünk a lehetőség, a reménység, mert nem voltunk felkészülve a befogadására.  De nekünk elegünk van már a halálból, a veszteségekből. Most már élni szeretnénk! Ez a kívánság bennünk most sokkal több, mint csak valamilyen szokásos kora tavaszi, testünk-lelkünk mélyéről felbukkanó életvágy. Szeretnénk, ha végre tényleg biztos alapra, sziklára épülne föl az életünk, egész nemzetünk élete!  Ez a kőszikla a magyarság által eddig is megismert, elfogadott Jézus Krisztus, még akkor is, ha ma már alig-alig ismerik őt, hiszen rejtőzködve tölti be mindennapjainkat. Elrejtőzött, hogy idő előtt le ne taszítsa valaki a szikláról őt, Aki maga az élet. Annyira, hogy nem csak, hogy nem lehet letaszítani, de hozzá sem lehet érni, ha ő maga nem akarja.

 

            A fák már színesek a sok szép virágtól. Már tudjuk, hogy jelen van életünkben az új erő, a tavasz, de még nincs itt teljességében.  Még nincs itt a kitörő örömnek, az ünneplésnek az ideje, de már bizakodhatunk abban, hogy az élet ereje újra ránk talál, és megerősít bennünket is, a családunkat, és a nemzetünket is. Ebben a reménységben, ebben a tudatban, hogy bár még csak elrejtettségében, de mégis itt van velünk az Úr Jézus, az ÉLET, fel kell ismernünk, el kell hagynunk a bűneinket, árulásainkat, tévedéseinket, mulasztásainkat, kíméletlenségünket, gyávaságunkat. Csupán a magunk erejéből eddig sem tudtunk, és ezután sem tudunk megváltozni, de tovább nem számolgathatjuk, rakosgathatjuk tovább régvolt és mostani bűneinket, másoknak, de magunknak is ártó viselkedésünket, mert összeroppanunk alatta.

 

Olvasva Jézus vitáját a templomban, tudjuk, hogy nagyon veszélyes helyzetbe került: már ott a templomban meg akarták kövezni. Nagyon haragudtak rá, hiszen önmagára mutatott, mint aki az élet teljes hordozója, aki megbocsáthatja bűneinket, mint aki ismeri az élet és a halál titkát. Létezik valaki, aki önmagára mutatva képes valamit is változtatni ezen a világon? Meg akarták fogni és közös erővel elpusztítani, de mégsem mert, nem is bírt senki sem hozzányúlni. Jézust nemcsak, hogy nem tudták megfogni és ezzel legyőzni, hanem el is tudta hagyni a templomot, hiszen „átment közöttük".

 

            Vannak olyan idők az életünkben, amikor sok minden romlik, sőt pusztul körülöttünk a magunk és mások elhibázott cselekedetei miatt, de vannak olyanok is, amikor újra élettel telítődünk meg.  Ha nem is látjuk előre, hogy milyen lesz a megoldás, de bizakodhatunk, hogy az élet fog győzedelmeskedni, még ha most rejtőzködésben is van. Még nem látszik biztosan, hogy milyen lesz a magyarság élete, s ezzel együtt a gyermekeink, unokáink élete a következő évtizedekben, de az biztos, hogy elkezdődött valami, ami reménnyel és élettel teli, ami felemelő. Hangosan szól hozzánk az igei tanítás is arról, hogy nem lehet elpusztítani az Istentől ajándékba kapott életet!  Ez a történet, amely a fekete vasárnap szokásos története mind a katolikus, mind a református templomokban, arról szól, hogy Jézushoz - aki maga az élet: „Én vagyok az őt, az igazság és az élet" - nem lehet hozzányúlni ártó szándékkal. Hogy ő Úr a gonoszság, bűneink fölött, és semmilyen ellenséges erő, hatalom nem árthat neki, amíg ő maga nem járul hozzá. Ezért nem tudták sem akkor a templomban, sem korábban Názáret környékén letaszítani, még egy ujjal sem bántani. Ahogy átment ekkor az ellenségei között, úgy ment át a halál és feltámadás útján, amikor eljött annak az ideje, hogy nekünk utat mutasson a halálból az életbe. A mai nagyböjti fekete vasárnapon is jó, ha az ellenséges szándékok helyett Jézus életet mentő, életre mutató átmenetelére figyelünk.

 

            Azt látjuk a kivirágzó cseresznyefánkat nézegetve, hogy most már biztos, hogy megmaradunk, most már bizonyos, hogy megtaláljuk az utat önmagunk felé és helyre tehetjük a sok felgyülemlett keserűséget. Biztos, hogy meglesz a helyünk ebben a helyzetes világban.  Ez a történet, és maga a fekete vasárnap arra buzdít bennünket, hogy erős legyen bennünk a remény, hogy nem ér véget a mi történetünk sem nagypénteken, amikor is minden elveszett, hanem folytatódik, és megérkezik a feltámadás ereje a világ és a mi életünkbe is. 

                           

 

           

 

 

 

Fekete vasárnap: a husvét előtti második vasárnap, igy nevezve, mert az egyházi törvények szerint ezen naptól kezdve a templomokban a feszületeket és az Ur képeit gyász (violaszinü) lepellel vonják be, jeléül a szomoruságnak az Üdvözítő halálnapjának közeledése fölött, és vonatkozással az ezen napi evangeliumnak elbeszélésére, hogy az Üdvözítő «elrejtőzött» (abscondit se) az őt megkövezni akaró zsidók elől.

feketevasárnap: →nagyböjt 5. vasárnapja,  a →szenvedés idejének időszakának kezdő napja. Introitusa szerint Iudica (lat. 'Ítéld meg [Istenem]') vasárnap. - Lit. hagyomány szerint ~ a tp. →feszületeit és a főoltár képét föltámadásig fekete (1965 óta inkább lila) lepellel takarják. A kk-ban e →böjti lepelre ráfestették Jézus életének v. szenvedésének egy-egy állomását, s így az a nép számára egyúttal →biblia pauperumként szolgált. Mo-on a böjti lepel a mennyezetről, a triumphus gerendájáról csüngött le, s eltakarta az egész szentélyt. Figurális változata azonban ismeretlen. Kat. családoknál ma is szokás ~ fekete drapériát borítani a sztképekre. - Az asszonyok és leányok kat. vidékeinken ~ feketébe öltözve mentek a tp-ba. B.E.

Bálint 1989:193.

.

Fekete vasárnap

 

 

 

 

Fekete vasárnap

(Két héttel előzi húsvétot, „vándorló" ünnep.)

Különös gyásszal ülték meg. Némely vidéken ekkor hozták rendbe a sírokat; s végig látogatták a határkereszteket. Fekete ruhában mentek templomba; s e naptól a feltámadási szertartásig violaszín lepellel takarták le az Isten házában a feszületeket és a főoltárt. Némelyek szerint e nap tartalma evangéliumából következik: „Jézus azonban eltűnt és kiment a templomból" (János 8,59). A régiek odahaza a szentképeket fekete kendővel borították.

A székesfehérvári gazdák „feketehéten" nem dolgoztak a szőlőben. Az endrődi gyerekek pedig házról házra járva kosarakból zöld búzát szórtak a küszöbre. Tojást kaptak e feketevasárnapi játékért. Mosásra asszonyi dologtiltó napnak számított; de vetőnap a mákra és lenre: amazt a gazdaasszony vetette meztelenül vagy ingben, emezt pedig a gazda téli ruhába öltözve.

Forrás: Molnár V. József: Kalendárium

 

N a g y b ö j t 5 . v a s á r n a p j a

Nagyböjt 5. vasárnapja Dominica Passionis - Szenvedés vasárnapja néven is ismert, de

sokhelyütt Feketevasárnap a neve. Kezdőéneke a 43. zsoltár verseit tartalmazza: Judica me, Deus...

„Ítélj meg engem, ó Isten! és oltalmazd meg ügyemet az irgalmatlan nemzetség ellen; az álnok és

hamis embertől szabadíts meg engem. Hiszen te vagy oltalmam Istene... Küldd el világosságodat és

igaságodat, azok vezessenek engem: vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba."

Tudjuk, hogy Jézus a kereszten a 22. zsoltár szavaival imádkozott, ez a zsoltárrészlet pedig

mintha az igazságtalan megítéltetésre előretekintő Megváltó szavai lennének. De nemcsak

Nagycsütörtök éjszakáján kellett elviselnie a hamis vádaskodásokat Jézusnak: a vasárnapi

evangéliumi szakasz épp egy ilyen esetet hoz elénk a János 8,46-59-ből. A zsidók izzó szenvedélyű vádaskodásával és kődobálásba torkolló gyűlöletével éles ellentétben állnak Jézus tiszta szavai. Az emberi értelem és okoskodás ma is éppilyen értetlenül, botrányt kiáltva áll a megváltás titka előtt. Ez a titok, a Nagypéntek lényegi tartalma szólal meg az epistolában (Zsidók 9,11-15.): a Főpap megjelent, hogy a világ bűnéért bemutassa az áldozatot.

Ez a vasárnap tehát figyelmünket már egyértelműen a keresztre irányítja, ideje elővenni a

nagyheti énekeket, a passiótörténetet, vagy annak számos zenei feldolgozását.

Mivel a 43. zsoltár meglehetősen ismeretlen ének, a tartalmilag hasonló, szintén zsoltáralapú

- a 27. zsoltár alapján készült - 240. dicséret két versét ajánljuk. A főének a szenvedéstörténetet felidéző 440. dicséret első fele (melynek második fele nagyon alkalmas úrvacsorai éneknek, mivel szépen fejti ki annak lényegét), vagy a gyülekezetekben egykor közismert nagyheti ének, a 335. dicséret. Záróénekként az Ézsaiás 53. alapján íródott 336. dicséretet ajánljuk az ott megjelölt 415. dicséret, vagy a jóval ismertebb és éppúgy alkalmas 500. (Krisztus ki vagy nap és világ) dallamára.

Énekek Nagyböjt 5. vasárnapjára:

Fennálló ének: 43,1,3. Ítélj meg engemet, Úr Isten / Igazságodat add értenem,

vagy 26,1,3. Légy ítélőm, Uram / Látom szemem előtt...

vagy 240,1,4. Ó én két szemeim / Ó mennybéli Isten

Fő (derekas) ének: 440,1-7. Jer, lássuk az Úr keresztjét

vagy 335. Ó ártatlanság Báránya

Igehirdetés előtt: 333,1. Buzdítsd fel Uram, lelkemet

vagy 380,7. Siess most mihozzánk...

Ráfelelő ének: 295, Jézusom, ki árva lelkem

Záró ének: 336. (1-9,15. vagy 1,10-15.) Dicsérd lelkem, Istenedet (énekelhető az 500. dics.

dallamára is)

 

21.

Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bűneitekben fogtok meghalni: a hová én megyek, ti nem jöhettek oda.

22.

Mondának azért a zsidók: Avagy megöli-é magát, hogy azt mondja: A hová én megyek, ti nem jöhettek oda?

23.

És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.

24.

Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.

25.

Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek.

26.

Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek: de igaz az, a ki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, a miket tőle hallottam vala.

27.

Nem vevék észre, hogy az Atyáról szól vala nékik.

28.

Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.

29.

És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.

30.

A mikor ezeket mondá, sokan hivének ő benne.

31.

Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak:    Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;

32.

És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

33.

Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?

34.

Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.

35.

A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké.

36.

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.

37.

Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.

38.

Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.

39.

Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.

40.

Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.

41.

Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.

42.

Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.

43.

Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.

44.

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

45.

Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.

46.

Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?

47.

A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.

48.

Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?

49.

Felele Jézus: Nincs én bennem ördög; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem.

50.

Pedig én nem keresem az én dicsőségemet: van a ki keresi és megítéli.

51.

Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.

52.

Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált örökké.

53.

Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál Ábrahámnál, a ki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod te magadat?

54.

Felele Jézus: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsőít engem, a kiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,

55.

És nem ismeritek őt: de én ismerem őt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem őt, és az ő beszédét megtartom.

56.

Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.

57.

Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad?

58.

Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.

59.

Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.