Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mit jelent a keresztség?

Jézus mondja: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Mt 28,18-20.

A keresztség nem más, mint szövetség Istennel. Isten köti ezt a szövetséget, és biztosak lehetünk abban, hogy Ő mindvégig hűséges marad hozzánk! A keresztség annak a jele, hogy elfogadjuk ezt a szövetséget, s elkötelezzük magunkat Istennek. Maga a vízzel való leöntés azt szimbolizálja, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minket vétkeinktől, s ezáltal alkalmassá válunk az Istennel való közösségre. Míg egy felnőtt már önmaga tesz vallást hitéről a keresztelés alkalmával, addig a gyermekek nevében a szülők állnak Isten színe elé.

A szülők odaszánását gyermekeik a konfirmáció alkalmával fogadják majd el, akkor majd a mostani fogadalmat megerősítik, s ezzel Isten szövetségét személyesen is elfogadják. Nevelésük és neveltetésük eredményeként önként felvállalják, hogy a szülők hitét sajátjukként vallják meg a gyülekezet előtt. A felnőtté váló emberen múlik viszont, hogy hittel elfogadja-e ezeket az ajándékokat vagy sem. A megtérés nem más, mint Isten kegyelmének tudatos elfogadása a bűneimre, illetve döntés arról, hogy ezentúl - hálából az értem hozott áldozatáért - engedelmesen követem az Úr Jézus Krisztust. Csak Jézus Krisztus befogadásával válik valaki keresztyénné! „Akik pedig befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében.” János 1,12

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 29, összesen: 29172

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...