Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Keresztút együttesünk

Kicsiny együttesünk 2015 tavaszán alakult, állandó résztvevői a pénteki zenés áhítatatoknak, egyházi, községi rendezvényeknek.

Tagjai: Nt. Orosz István lelkipásztor (basszusgitár), Juszku Gergő kántorunk (gitár, orgona), Géczi Barnabás (gitár), Juszku Rudolf (gitár), Nt. Czetőné Hegedűs Aranka (ének), Czető Ferenc (ének), Tokárné Paskó Gyöngyi (ének)

Ez év (2015) őszén felújításra került templomunk tetőszerkezete, majd 2016 tavaszán folytatni szeretnénk a torony lemez fedésének festésével, a falak külsejének felújításával, a belső beázások kijavításával, a kerítés felújításával, ám az ezekhez szükséges anyagi forrás még nem áll teljes egészében a rendelkezésünkre.

Ennek apropóján is szívesen szolgálna kicsiny együttesünk minden olyan gyülekezetnél, amely szívesen gazdagítaná, színesítené egy-egy zenés áhítattal, Istent dícsőítő zenével, énekekkel valamely Istentiszteleti alkalmát, és az ott összegyűjtött perselypénzt a fenti nemes cél érdekében gyülekezetünknek adományozná.

Önzetlen, segítőkész emberek adományait is szívesen fogadjuk Isten dícsőségére, a templom felújítás céljára, hiszen, mint tudjuk: " A jókedvű adakozót szereti az Isten."

Számlaszámunk:     55800020-11013611 Szerencs és Vidéke Takarékszövetkezet
Kedvezményezett: Mezőzombori Református Egyházközség
IBAN kód (külföldről utaláshoz) HU81 55800020-11013611
SWIFT kód: TAKBHUHBXXX

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 31082

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...