Az Északpesti-Egyházmegye központja: SzadaRiportalanyom határozott, puritán ember, a szó nemesebbik értelmében. Hitem szerint, nemcsak barátság fűz hozzá, lelki értelemben "vérségi" kötelék is: mindketten testvérek vagyunk Krisztusban.
A "péntek" hellén szó; magyarul azt teszi, hogy "előkészület". Minden péntek a szombat illő megünneplésére való előkészület napja a zsidóknál. De ez az egy: a Nagypéntek sokkal több annál. Ez az igazi előkészület az igazi szombatnak, az örök nyugalomnak és fényes békének nagy napjára, az örökkévalóságra. Istennek és embernek előkészülete.
Az esztendő minden évben megújul: az idő pedig mindig a régi marad. Vagy mondjuk így: az idő napról-napra, folytonosan a régi marad. Hiába kívánunk egymásnak boldog újesztendőt; úgyis tudjuk, hogy az sem boldog nem lesz, sem új. Ha egyszer az óember megújulna: akkor lenne boldog újesztendő; akkor következnének a boldog új idők. De az ember nem akar újulni. Folyton újít, mindent: a ruháit, a bőrét is (mindenféle patikaszerrel); de a szívét nem akarja megújítani. Pedig addig hiába jönnek az új esztendők: az óember miatt mind megavulnak.
Mai társadalmunkról elmondhatjuk, hogy kettős élete van. Egyik élete a templomokban folyik, meglehetősen zárt körben, másik pedig a közéletben, a nagy nyilvánosság előtt. És mindenki tudja, sőt, a legtöbben helyesnek is találják, hogy ez a két élet egymással nem érintkezik. A templomokból az ének, ima és prédikáció ereje nem hat ki a közéletbe; és a közélet küzdelmei, törekvései, nehézségei nem keresnek a templomokban megszentelődést, irányt és reménységet. Sőt, a közélet mereven elzárkózik a hitéletnek mindenféle megszentelő hatása elől.
[Az evangélium bora]
A heidelbergi néhai fejedelmi kastély pincéjében mutogatnak egy hordót. Nagy is, szép is, ügyes is, úgyhogy sokan járnak csudájára. De mikor Vitéz János barátunk megnézte, azt mondta, hogy egy kis hibája van ennek a hordónak. Ugyan mi? Hát csak az, hogy nincs benne bor. Mert mit ér a legdicsőbb hordó is, ha bor helyett doh illatozik, penész virágzik benne. Előbb-utóbb megeszi azt a szú.
A világ hosszú századokon át a tőkegazdálkodásról áttért a tulajdonképpeni pénzgazdálkodásra: és mikor a pénzgazdálkodás rendszere immár tökéletesen ki van építve: egyszerre eltűnt a pénz. És a világ szárazon maradt. Van iparcikk annyi, hogy a gyárak egymásután zárják be kapuikat, mert gyártmányaikat nem tudják hová tenni; van mezőgazdasági termény annyi, hogy már kávéval fűtik a mozdonyokat is; van pénz annyi, hogy még ennél több soha sem volt; és emellett van olyan ínség, amilyen még nem volt. Éhhalálok már voltak; de a mostanihoz fogható szomorú, reménytelen ínség még nem. Ilyen ínséget csak a pénzgazdálkodás tud előidézni.
A protestanizmusban már eredeténél fogva több volt a művelődési elem, mint a vallási; idővel pedig a kettő között az arány még jobban megváltozott, ez utóbbinak a rovására. A politikai, társadalmi, gazdasági, művelődési és tudományos célok mind jobban előtérbe nyomultak, és az egyház erejét és figyelmét annyira lekötötték, hogy az üdvélet ápolására már semmi sem maradt. Sőt, teljesen idegenné lett maga a földi üdvösség gondolata is. Csak az Énekeskönyvben van meg, hogy "érzem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett"; de a gyakorlatban nincs. Mert ugyan hányan tudják, hogy ők már üdvözültek? És valljuk be, hogy az újabban dicséretes buzgalommal megindított belmissziói munka sem az üdvélet megszületését és nevelését teszi első helyre. Még mindig több bennünk a kultúra, mint a vallás. Nem a magunk elemében vagyunk, tehát nem is juthatunk diadalra.
Mikor Johanan ben Zakkaj rabbi Vespasianus római császár előtt fennen dicsérte a lenézett Eleázár rabbi hatalmát, hogy az még a császári seregnek is ellene tudna állni, a császár csodálkozva kérdezte, hogy ugyan miben van hát ez a nagy hatalma? Abban, felelte Johanan rabbi, hogy ez, nem is egy darab kenyéren, hanem egy szem borsón száz verset is elmagyaráz.
A világuralomért jelenleg gyűlölködő harcot folytató két hatalom közül tehát, úm. a nemzeti eszme és az osztályeszme közül egyik sem alkalmas arra, hogy a lelkek mélyén lappangó belső válságot megoldja, és ezáltal a világnak a rég óhajtott békességet megszerezze: erre egyes-egyedül a keresztyén eszme, vagy világosabban mondva a Jézus ereje képes. Ily körülmények között most már komolyan fel kell vetni a kérdést, vajon nem volna- e ideje, hogy végre a keresztyénség vegye kezébe a világ e kínos kérdésének megoldását? Hiszen végre is, akármit beszélünk, a jelenleg ismert hatalmasságok között erre egyedül ő hivatott, és azért a sok szenvedésért, amibe oly mélyen belebonyolódtak a népek, egyedül ő a felelős. Most, mikor a jövő képe, mondjuk ki, rémképe már oly fenyegetően mered elénk; ezt a kötelességet és ezt a felelősséget már nem lehet elhárítani semmivel.
Karácsonyi honvágy
Szólj a kősziklának
Ne bánkódjatok reménytelenül
Az egyházi nevelés kérdése a hitvallások korában
A rettenet fokán
Isten országa közöttünk van