Angster re-generációk

A híres pécsi orgonaépítő dinasztia sorsa – dokumentumszínház (140 perc, 15 perc szünettel)

Tavaly ünnepeltük a pécsi Angster orgonagyár alapításának 150 éves jubileumát. Idén az alapító, id. Angster József (1834-1918) halálának 100. évfordulójára emlékezünk, aki hittel és szakértelemmel Közép-Európa leghíresebb orgonagyárát építette fel, mely 8 évtized alatt 1307 orgonát és 3500 harmóniumot készített. Unokái – ifj. Angster József és Angster Imre – hivatását derékba törte a kommunista diktatúra.

Saját családtörténetét formálta színdarabbá Bérczi Zsófia, az Élőkép Színház vezetője, ifj. Angster József unokája. A dokumentum- és fikciós elemeket vegyítő előadás korabeli szöveges dokumentumok, kép- és hangfelvételek színpadra alkalmazásával, bejátszásával, illetve látványszínházi jelenetekkel idézi fel a gyár és a család történetét, a reformkor varázslatos hangulatát és az orgonák éteri hangját. Először a gyáralapító önéletrajzi írásának részletei elevenednek meg, majd a harmadik generáció vezetőinek és a gyár munkásainak vallomásain keresztül beleláthatunk a gyár felszámolásának tragédiájába. A gyárat ugyanis – amely a szegedi dóm, a kalocsai és a kassai székesegyház, átépítése előtt a pécsi székesegyház és a Szent István Bazilika orgonáját is alkotta – 1949-ben államosították, fiatal vezetőit koholt vádak alapján elítélték, és börtönbe küldték. Bérczi Zsófia az ezredforduló környékén dokumentumfilmet szeretett volna forgatni nagyapjáról; az ekkor készült rövid videófelvételek közül néhány az előadásban is látható.

Idén az orgonagyár alapító Angster József (1834-1918) halálának száz éves évfordulójára emlékezünk

Egyetlen személyes emlékem van nagyapámról: a ravatala. Kisgyermekként kézenfogva léptem be a nagyszobába. Nem tudtam felfogni, hogy miről van szó igazában, de nagyon megragadott és tartós emlék maradt számomra a fojtott csönd légköre, a szinte némán álló felnőttek és nagyanyám halk zokogása. Nagyapám életét vallásos meggyőződése irányította. Számára a halál nem az elmúlást, hanem a cél közelségét jelentette. Ennek megfelelő, talán irigylésre méltó is volt búcsúzása: magas lázában égi zenéről beszélt, és ezekkel a szavakkal távozott."
ifj. Angster József vallomása a gyáralapítóról

Szereplők:

  • id. Angster József: Grégory Chevalier
  • ifj. Angster József (id. Angster József unokája): Kalmár Ákos
  • Angster Erzsébet és Judit (ifj. Angster József lányai), id. Angster József anyja, Jusztusz elnök lánya, egy méltató hölgy és a pszeudoszféra-szoknya: Szalay Heni
  • Ösmerős, asztalosmester, Weiss úr, Szautner Zsigmond, Stach Mihály, Budavári Attila, versmondó: Molnár György
  • Bíró, rajztanár, Erkel Sándor, Angster Imre: Zemlényi-Kovács Barnabás
  • Id. Angster József apja, céh elnök, Jusztusz elnök, Kosovits, Weich Péter: Antal Attila

Előadás- és látványterv, filmbetétek, narráció: Bérczi Zsófia
Díszletkészítő: Tankó Barnabás, Tankó Károly
Jelmezkészítő: Fodor Krisztina
Színpad és fénytechnikus: Galkó Janka
Rendező: Bérczi Zsófia

Az előadás a következő művek felhasználásval készült:

  • id. Angster József: Életrajzom (a gyáralapító eredeti naplója)
  • ifj Angster József: ANGSTER, A pécsi orgonagyár és a család története, 1993
  • Wallinger Endre: Rekviem – egy orgonagyárért, Újtükör, 1987
  • Bükkösdi László: Volt egyszer egy Angster orgonagyár, riportfilm, 1987
  • Egy magyar művész közelgő jubileumára, Bécs, Industrielles Welt-blatt, 1887
  • Deáky István (Angster Emil unokája): Óda az orgonaépítő Angsterekhez
  • Oskar Schlemmer: Triádikus Balett, 1927

Az előadásban felvételről a következő orgonaművészek játékát és a következő orgonaműveket halljuk (időrendben):

  • Diana Bish – Beethoven: Örömóda
  • Varnus Xavér – Albinoni: Adaggio, C. Franck: Prelúdium, rövid Bach-darabok
  • Király Csaba – Boelmann: Gótikus szvit, Toccata
  • Pálúr János – improvizáció
  • Szamosi Szabolcs – Widor: 5. orgonaszimfónia, Toccata
  • Tim Preukschat – Martin Schütz: The Beginning
  • Hajdók Judit – Arvo Pärt: Annum per annum

Továbbá a következő zeneművek hangoznak el:

  • Angster Erzsébet hegedűn – Llibre Vermell: Stella Plendens
  • Arthur Rubinstein zongorán  – Chopin: Nocturne Po.9 No.2


Következő előadások:

2018.10.10. 19.00 – Bethlen Téri Színház, Budapest


2018.10.25. 19.00 – Kalocsai Színház, Kalocsa

  • Cím: 6300 Kalocsa, Szent István király út 36-38.
  • Telefon: 78/600-777
  • Honlap: www.kalokultura.hu és facebook.com/kalokultura
  • A teljes árú jegy 2500 Ft, a kedvezményes (diák, nyugdíjas) 2000 Ft
  • Jegyértékesítés: Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. (TDM)
  • Címe: 6300 Kalocsa, Szent István király út 35.
  • Jegyvásárlással kapcsolatos elérhetőségek: 30/467-8690, turizmus@kalocsa.hu


Az Angster téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk:

  • Angster emlékmű: Pécs, Esze Tamás u. 5, 7624 (http://angstermuzeum.hu/)
  • Volt egyszer egy Angster orgonagyár, dokumentumfilm: https://youtu.be/H7PK3hAs5eE
  • Angster József: Életrajzom - Egy XIX. századi orgonaépítő naplója, Rózsavölgyi és társa, 2017
  • Tolvaly Ferenc: Égi zene - Az Angster orgonák titka, Európa kiadó, 2017

Rövid ajánló: https://youtu.be/aYJxiLzwz8k
Az Élőkép színház honlapja: http://www.livingpicture.org/
e-mail: zsofia_berczi@livingpicture.org