A bátorság szép dolog. Szép, ám terhes is tud lenni. Ennek oka nem az, hogy az ember kényelmes életet akar vagy szeretne élni, hanem, hogy tisztában van a határaival és a félelmeivel. A Csillagpont első előadásának hallgatása közben jutott eszembe, amikor valaki megkérdezte kicsit viccelődve, hogy „Mit mondott az előadó? Lovag vagy lovak?", hogy bár - nagyon is - nem mindegy, hogy melyik, de egyúttal elválaszthatatlan e kettő egymástól. Mint a ló és lovasa. Együtt erősebb és hatékonyabb, mint külön, még, ha sokszor körülményesebb is, mert nem csak erősebbek, de egyben gyengébbek is együtt. Hiszen nem csak az erősségek, de a gyengeségek is összeadódnak. S bár a lovag a cél, az eszközt sem lehet, kihasználva, figyelmen kívül hagyni.

Don Quijote de la Mancha, a lovag, ki semmit nem bíz a véletlenre. Olyan lovag, aki nem hátrál meg, ha feladatát meglátja. Olyan lovag, akinek küldetése van. Bármikor máskor lehet gyáva vagy bátortalan, de amikor feladatával találkozik a szeme, nem tehet mást, mint szembenéz a veszélybe, és harcol. Harcolja végtelen harcát Dulcinea del Tobosoért, aki az illúziójában ragadt „lovag" nemes szereleme. Don Quichote, akinek szomorú arcát talán mindenki a szívében hordozza, nem tud szabadulni illúziójától. Nem tudja nem megtámadni a szélmalmokat. A szélmalomharc örök. Vagy legalábbis halálig tart. Milyen szélmalomharcok ezek? Értelmesek? Mások csak nevetnek... mi mit teszünk? Harcolunk... mert harcolnunk kell... vannak álmok, vannak célok, és vannak sajnos illúziók is, amelyek hajtanak bennünket. Jó lovagként ilyenkor kihajtjuk a lovunk lelkét is, hogy elérjük célunkat. Sokszor persze ez semmit sem ér, hiszen „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené" (Róm 9,16). Érdemes meggondolnunk, hogy miért érdemes lovunk lelkét IS kileheltetni...

Az indián filmekben olyanfajta összhang van ló és (indián) lovasa között, ami figyelemre méltó. Ez az összhang pedig a szívek együttdobbanásából fakad. A ló és a lovas együtt él, szinte eggyé válnak, amikor az ember a ló hátán ül. Talán ez a megoldás cél és eszköz, vagy akár az életünkhöz való viszonyulás tekintetében is, hogy a szívek összeforrnak. Összeforr és együttdobban. Milyen csodálatos érzés is ez! Milyen csodálatos az anya és gyermeke közötti kapcsolat! Milyen csodálatos a szerelmesek együttrezdülő bátor összeolvadása! A közösség, mely ápol és eltakar, amikor az összeforrt akarat és szív valamit létrehoz, ápol, és visszautasíthatatlanul vonz.

Együttdobbanás.

Ehhez bátorság kell.

Ekkor az illúzió is valósággá válik.

Ekkor a cél, bár alárendeli az eszközt, de ki nem használja.

Együttdobbanás.

Szív.

Összeforr.

Bátor.

Mert.... együttdobban.