Zsolt 78,56–72

„Elfordultak, és hűtlenek lettek, mint atyáik, átfordultak, mint a csalfa íj.” (57. v.)

Kicsiben kezdődnek a dolgok, szokták mondogatni. Ha csak egy fokkal eltérítünk egy hajót az útirányától, végül sok száz kilométerrel távolabb érhet partot, mint ahova indult. A szív vágyának eltérülése is történhet először észrevétlenül. Egy kis lázadozás, egy kis lazítás a kapcsolaton… Isten népe így vált újra meg újra hűtlenné Urához, pedig pontosan tudták, hogy mi mindent kaptak Tőle, és mit jelent számukra, ha nélküle próbálnak boldogulni. De mintha csak a kemény szóból értettek volna… Isten csapásokkal sújtotta őket, viszont ezek szükségesnek bizonyultak, hogy visszatérjenek hozzá, ha fájdalmas veszteségek árán is. 

Kicsiben indult a „nagy mentő terv” is, nem csak Izráel népe, de minden nép megmentésére. Egészen Dávidig visszanyúlik; őt Isten „A szoptatós juhok mellől hozta el, hogy legeltesse Jákóbot…” (71. v.), ahogy a zsoltár vége felé olvassuk. Ma is, hívőként is hajlamosak vagyunk Istentől elhajolni különböző okokból. A jó Pásztor, Krisztus, földi élete, helyettünk elszenvedett kereszthalála, majd feltámadása óta terel, hív, vonz magához és az Aty(j)ához mindannyiunkat.

Ajánlott igeszakasz:  Zsolt 23.

Zsolt 62,7-9

Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg. Istennél van szabadulásom és dicsőségem; az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van. Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk.

Ebben a versben már nincs benne, hogy "felettébb". Immár
csak ennyit mond Dávid: "nem rendülök meg." Ez bíztatás.
Eljön az idő, amikor úgy helyez az Ő biztonságába az Úr,
hogy már nem kell bizonytalankodnom, kimarad a felettébb,
és marad a szent bizonyosság, az Ő jelenléte, a váltság. Még
a kősziklák is megrendültek, meghasadtak, amikor Krisztus
kiáltott a kereszten - de maga a kereszt, a kereszten levő
nem rendült meg. Akkor sem rendült meg, amikor elhagyta Őt
az Atya értünk, hogy bennünket ne kelljen soha elhagynia. És
Jézus az Őt elhagyó Istent még akkor is, a totális magány és
elveszettség pillanataiban is a maga Istenének mondta: "Én
Istenem, én Istenem miért hagytál el engem!" Rendületlenül
áll a kereszt, miközben a világ rendülések sorozatát éli meg,
egészen a végső megrendüléséig.

Dávid mindezt látja és felkiált: bízzatok! Eljut az egyes számból
a többes számig, az éntől a tiig, eljut a népekig.
"Mostmár bízzatok! Nem kötelezhetlek el benneteket erre a
bizalomra, de bízzatok! Bízzál, világ! Bízzatok, népek!"

Áhítatok az év minden napjára.
Felekezetközi, nemzetek közötti kiadvány 33 nyelven.
Kiadja a Magyarországi Metodista Egyház.