Ef 1,3–14

„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (5–6. v.)

Sokan vannak, akiknek nem adatott meg a földi értelemben vett szép, boldog család. Számosan élnek csonka családban, apa vagy anya nélkül, árván, megvetetten, a jót nélkülözve. A földi élet nem arról szól, hogy mindig minden felhőtlen. Jézus maga mondta, hogy e világon sok nyomorúságunk lesz, de azt is hozzátette, hogy bízzunk, mert ő legyőzte a világot. A mennyei Atya Jézus érdeméért a fiaivá, a gyermekeivé fogadott minket. Kell-e ennél nagyobb ajándék, nagyobb áldás? Ha Krisztus hívására igent mondunk, akkor Isten gyermekeivé lehetünk. És ez felülmúl minden földi jót. Lehet, hogy már nincs földi atyánk, vagy anyánk, de van mennyei Atyánk, aki soha meg nem szűnik létezni, Aki soha el nem hagy minket. Ne a földi körülményeinket nézzük, ne családi hátterünket, hanem arra tekintsünk, hogy Isten igent mondott ránk. Mindezért pedig minden okunk megvan az Úrban való örömre, arra, hogy Őt mindenkor dicsőítsük és magasztaljuk. Tudva azt, hogy sosem vagyunk egyedül, mert Krisztus Urunk a Szentlélek által mindenütt és mindenkor velünk van.

Ajánlott igeszakasz: Zsolt 16,1–11

77. zsoltár

Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen rám. Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem feltartom éjjel szüntelenül, lelkem nem akar vigasztalást bevenni. Istenről emlékezem és sóhajtok, róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. Megemlékezem éjjel az én énekeimről, szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz-é

Szavamat Istenhez emelem és kiáltok - soha nem lehet
olyan súlyos a gondom, hogy ne tudjam a zsoltár éneke
szárnyán Őhozzá emelni. Megöl, összezúz az a teher, amit
nem emelek Hozzá. Az imának szárnya van; a könyörgés
felemel. Bűneimet, gondjaimat, de még önmagamat se hagyjam
magamnál egy pillanatra sem.
Ha semmi sincs a jelenben, ami éltetne, ha minden üres,
puszta és reménytelen, akkor még mindig meríthetek a múltból.
A múlt óriási víztárolójából feltöltődnek kiszáradt tavaink.
Ha mostani napjaimról képtelen vagyok elmélkedni, emlékezzek
Isten valamikori jóságára, szabadítására. S ha úgy
érzem: régebben nem lankadt hozzám való hűsége, de most
minden kiégett, akkor fogadjam el - megváltozott az Úr. De
belebetegszem-e ebbe? Igen, betegedjem bele, ne bírjam ki
egészségesen, ez legyen az én betegségem! Csak annak
nincs szabadulása, gyógyulása, aki nem beteg. Az egészségeseknek
nincs szükségük orvosra. Betegedjünk bele Istenbe!
Abba is, Aki közel van - és abba is, Aki még közelebb.
Ha távol van, ha távolinak látom, akkor van a legközelebb
hozzám! Elrejti nyomait is, hogy ne a nyomokat, hanem Őt
magát keressem.

Áhítatok az év minden napjára.
Felekezetközi, nemzetek közötti kiadvány 33 nyelven.
Kiadja a Magyarországi Metodista Egyház.