Zsolt 88.

„Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el orcádat előlem?” (15. v.)

        Betegség, erőtlenség, kilátástalanság, halálfélelem, elhagyatottság, visszautasítottság, eltaszítottság, megfáradás, rettegés, tanácstalanság, Isten izzó haragjának terhe, barátoktól való elszakítottság – csak felsorolni is nehéz az ezráhi Hémán érzéseit. Hát még átérezni, vagy benne lenni egy ilyen helyzetben! Barátom, testvérem rákos beteg. Megosztja félelmeit, vívódásait. Vajon helyében vigasztalásom lenne-e, amit egészségesen bátran vallok: „akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok”?! (Heidelbergi Káté 1.)

        Hémán kiált, imádkozik, esedezik, fohászkodik, panaszosan, kezeit kitárva hívja az Urat. Mindezekkel együtt hisz Istenben, akit így szólít: „szabadító Istenem.” Jézus, a Szabadító, „...könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.” (Zsid 5,7) Érette mi is meghallgattatunk.

Ajánlott igeszakasz: Zsid 5,1–10

Mk 15,39

Látván pedig a százados, monda: Bizony, ez az ember Isten fia vala!

Vere homo hic Filius Dei erat. Így mondta a százados, saját
római anyanyelvén. Tanúvá lett. A papok, a tudós fők nem ismerték
fel a Messiást, de a pogány százados igen.
Mit kiáltott Jézus? "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el
engemet?- A százados egy elhagyott ember mellé állt! Egy
elhagyott mellett tanúskodott - miként mi is, mert Jézus ma
is: elhagyott.

Áhítatok az év minden napjára.
Felekezetközi, nemzetek közötti kiadvány 33 nyelven.
Kiadja a Magyarországi Metodista Egyház.