Ülök a színpad alatt és iszom a szavakat. Kodácsy Tamás beszél ismét a bátorságról. A gondolataim túljutva a reggeli duguláson szabadon folynak a színpad alatti nagy téren. Hömpölyögnek a szavak, a képek, a hangok.

Lovag bátrosága: valóban férfiak... mennyi mindent képesek vagytok ti képviselni. Politizálni, katonáskodni. Kiállni még az értékeit vesztett globalizált világban is valami, vagy éppen valaki mellett. Akár életet áldozni. Talán kicsit elnagyolom, talán ma már gyáva mindenki, de az ösztön tagadhatatlanul benne van az emberben, a férfiidea, a kép. A hős. Ilyenné álmodja magát minden kicsi fiú, és ilyenre vágyik minden nő. De persze a férfi is csak annyira férfi, mint amennyire nő az, aki a szobába lép...

A nő bátorsága: nos, erről csak egy kis ideje beszélünk. Sok kor mereven hallgatott arról, hogy a nők bármilyenek is lennének, a bátorsággal kapcsolatban pedig végképp. Azóta beszélünk erről is, mióta csorba esett ezen. Mióta a nő is képviselni akar, kiállni, bizonyítani, mint a lovag. Csak mivel sokkal másabb a személyisége, nem elvek vezérlik, hanem önmaga. Sok a karrierista bevallva, vagy bevallatlanul. A nő bátorsága alapvetően az a régi-régi bölcsesség, hogy jó asszony szoknyája sokmindent eltakar. Ahogy Kodácsy mester ott fönn a színpadon mondta, a részként lét bátorsága. Feladni. Már a görög filozófia is értékként számol ezzel és úgy hívja: hozzám tartozik. Magaménak érzek ügyeket, személyek érdekeit, érzéseit, szépen lassan mindent. Felolvadok. Már nem ugyanaz a létező.

Először is önátadás a párnak. Lemondás az Ego trónolásáról. Majd pedig felvállalása egy új, egy más életnek. Akit még nem ismerhetek. Kapu nyitás egy ismeretlen területre. Mi rejlik az ajtó mögött? Rémálom? Tündérmese? Mindenesetre a nő már sosem lesz a régi, ha kinyitja ezt az ajtót. Tud-e vajon valaki más fölött is felelősséget vállalni? Saját magára szánható ideje és energiája megfeleződik, akarata elé kerül gyermeke érdeke. Saját testéből való test, húsából való hús.

A nő bátorsága, amely régen alapvető és kimondatlan volt, ma már divatja múlt, sok esetben ellehetetlenített. Bátorság tudomásul venni, bátorság megérteni, hogy a segítőtárs nem üzletfél, nem játszótárs, nem diplomáciai küldöttség, nem csupán „partner". Bőven több annál, még ha önmaga kevesebb is. Gondoskodó, önfeláldozó, bár az életet mindenáron őrző.

A gyermek bátorsága: a teremtettség, a ráutaltság bátorsága. Odabízni magunkat. Mennyire utáljuk mi ezt felnőttek. Kiszolgáltatva lenni... Eszembe jut Ericson. Az első fejlődési szakasszal az ősbizalom kialakulásával. Amikor a babának éreznie kell az ölelést, a védelmet, a biztonságot. Ha ez sérül, örökre bizalmatlan marad. Én egyszer több napig nem beszéltem a szüleimmel, mert szalmonella miatt elzárva voltam a kórházban. Ők ugyan ott álltak mindennap az ajtón túl aggódva, én mégis dacoltam, és azt gondoltam, nem kíváncsiak rám. Sokáig nem beszéltem. Pedig velem sírtak. Kicsit olyan ez, mint a homokban látható lábnyomok története. Amikor számon kéri az ember, hogy miért nem volt ott az Úr, amikor szükség lett volna rá, miért csak egy nyom van. Annak ellenére esik sokszor törés a bizalmon, hogy valóban megsértette volna a másik fél.

Ennek ellen példái azok, akik kimentek a pusztába. Keresztelő János, Jézus...Illés a Kerít mellett. Ott nincsen semmi másban bizalom. Nem lehet biztosra venni az élelemet, a megélhetést, semmit. Az Úr gondoskodásába vonul az ilyen ember. Gyermeki bizalom ez, amely felemelt karral szalad az Atya felé! A gyermek bátorsága a vonzódás őszintén. Az engedelmesség.

Egy emberen belül egy család- lovag, nő, gyermek. Egy család egy emberként együtt - bátorságon alapuló szövetség. Szövetség a gyávaság ellen, a bátrak szövetsége. Így gondolta az Úr rendelni a dolgokat. „... mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid 10,39)

A Csillagpont főelőadásai a fenti témában teljes terjedelmükben meghallgathatóak a csillagpont.parokia.hu oldalon.