Dani Eszter tartja az áhítatot.

A samáriai asszonynál járunk. Látom magam előtt.
Itt a negyven fokban nem nehéz látni magam előtt délibábos vibrálásban a megtört nőt szövetekbe burkolva a rekkenő hőségben egy nagy korsóval. Alakja közeledik felém.

Nem rosszabb, mint én, mint te, mint más.
Ő is ugyanúgy kezdte - álmokkal. Csak valahol félresiklott az egész.
Ő sem tudja hogy hol. Mi sem tudjuk, hogy hol.

De ő már nem kell igazán senkinek. Már ő maga is hiszi, hogy őt nem lehet, nem is kell szeretni. Ahogy hallgatom Esztert és ahogy közeledik az asszony karcsú alakja, egy külső hatás is utolér: a színpad melletti fán valami motoszkál. Az előbb is mozgott, akkor azt hittem, hogy egy termés vagy ágacska tört le, és az potyog lefelé. De most ebből a szögből tisztán látom, hogy egy galamb az. Nagyon sűrű a lomb, kuszák az ágak, úgy tűnik foglyul esett, és verdes, hátha kiszabadulna. Az a madár a nő lelke úgy látom. Nem fehér, egy szürke galamb sok körülmény fogságában. Rab, vadul verdes, de miközben szabadulni szeretne csak felsérti a szárnyait és hullanak a tollak.

Jön egy férfi, aki vizet kér tőle. Tőle, ettől a szürke verdeső madártól. Meglepő, hiszen zsidók nem állnak szóba sem nővel, sem samaritánussal, de hát egy idegen legalább nem ismeri. Egy idegen szemében ő egy percig normális ember lehet. Egy önfeledt, egy múltat feledt perc: valaki kér tőle, valakinek adhat, valaki elfogadja és nem utasítja vissza. És jön a fordulat: a férfi vizéért cserébe élő vizet kínál neki. Egy percre eltemetett de folyton fájó szégyenérzete helyett teljes tisztulást. Megsérült, eltorzult élete helyett egy újat, egy valódit célokkal, szeretettel, elfogadással. Micsoda haszon egy egyszerű üzleten.

De akad más is. Eszembe jut egy másik nő. Mindent odaadott a gyógyulásért. És időről időre némelyik talán sikeresnek is látszott, de verdesése, szenvedése a betegségben és próbálkozásai a gyógyulásra csak még betegebbé tették. Egészségét keresve, kutatva, hajszolva csak még mélyebbre merült a bajban. Megérintett egy ruhát. Egy egyszerű, de tiszta ruhát. Nem olyat mint az övé, az mindig véres, beleragad a por is azonnal. Jó érintés volt. Jó csere volt ez is: hamis gyógyulási reményeket és próbálkozásokat a valódi testi-lelki egészségért. Véres, cafatos ruháját, amiben a földön csúszott a segítség után végre újra, szépre cserélhette. Vissza kapta életét, a közösséget maga köré.

Még egy kis köpcös is volt. Kis mitugrász. Nem szeretik az emberek. Ő sem akarja szeretni őket, nem munkája szeretni az embereket. Fölösleges az a sok érzelgősség. A biztos megélhetés, az a fontos. Amúgy meg vessen magára, aki adósságot hagy maga után, és fizesse meg az árát, aki az utakat, a hidakat használni akarja! De azért az bosszantó, hogy nem engedik előre. Már csak ezért is kíváncsi, hogy mi folyik ott elöl. Mi ez a nagy izgalom? Valami fontos ember jön erre? Hagy lássak már! Engedjetek! Nem engedtek? Úgy kell nektek! Majd én sem engedlek át titeket, jöttök ti még az én utcámba!

A méregzsák fogja magát és felmászik a fára ha már közelebb nem jutott. Dühében ő is éppúgy csörög az ágakkal, kalimpál, mint ez a galamb. Jön az idegen. Látja. De nem ismeri. Nem úgy néz ki, mint egy hadvezér, vagy római főméltóság. Mégis ki ez?

„Zákeus!" Az idegen őt hívja. Lehívja a fáról elszigetelt magányából, mellőzött helyzetéből odahívja maga mellé középre. Az emberek most odaengedték. És ő is megejti a maga üzletét.

Az adósság behajtásának kéjét, dacát és magányát odaadja azért, hogy az ő elengedett adóssága feletti háláját megossza. Megtörténik az üzlet, az áruk cseréje, kézből kézbe vándorolnak. Sérült életeket ráfizetés nélkül cseréltek új, teljes életre, ajándékba még egy csomag hálát és békességet is csomagoltak nekik az áruhoz.

Ajánlom ezt az üzletet neked is. Duty free  - egy kicsit máshogy.

Az áhítat hangfelvétele meghallgatható a csillagpont.parokia.hu oldalon.