Az, hogy a következőkben mennyiben á la carte lesz Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. munkájának továbbgondolása, azt döntse el az olvasó. Lehet, hogy nem csak az étlapot fogom használni, de mindenesetre érdekes gondolatokra jutottam...

Weber tézise szerint - ha nagyon egyszerűen szeretném megfogalmazni akkor azt mondhatom, hogy - a protestáns szellemiségű etika hivatással kapcsolatos gondolatainak, illetve e "holdudvarának" köszönthető, hogy a kapitalizmushoz szükséges tőkék felhalmozódtak, ám e felhalmozódás után már a protestáns etika szellemisége alábbhanyatlott. Annyit tesz az körülbelül, amit Weber mondani akar, hogy nagy hatása volt a protestáns lelkiségnek abban, hogy a kapitalizmus fejlődésnek indulhatott. Nem egyszerű annak esetleges százalékos meghatározása, hogy ez a hozzájárulás mekkora volt és hogyan lehetne ezt a százalékos arányt súlypontozni a többihez képest. Annyi azonban bizonyos, hogy a korabeli hithű kálvinisták világlátása fontos szegmense volt ennek a folyamatnak. Ez jelentette a takarékosságot, hiszen Isten nem arra adta a sikereket, hogy elkótyavetyélje az ember munkája eredményét. Hiszen ha nincs sikere, akkor az azt is jelentette, hogy nincs a helyén, mert ha ott volna, ahol Isten látni akarná, akkor nem volna kétséges a boldogulása. A következő lépés a takarékosság és az önmérséklet, mivel a pazarlás bűn, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az illető nem jó sáfára a dolgainak. Ez a kettős központú (elhívás és hivatástudat, illetve takarékosság) életmód alkották meg azt az ellipszist, amely teret adhatott a kapitalizmus kialakulásának.

Amikor azonban a következő nemzedék vette kezébe a kormánybotot, belőlük már hiányzott az Istennel való ilyenfajta szigorú elveken alapuló életvitel. Így az alapok megszűntek, és maradt a vagyon, ami már nem egyszerűen pénz volt, hanem tőke, melynek segítségével - akár az Istenbe vetett hit nélkül is - a gazdaságban megfelelően forgolódva növelni lehetett az anyagi javakat. Természetesen még jól jöttek a megszokott vallásos körök, ha a kereskedelem úgy diktálta, de a meggyőződés már hiányzott.
A weberi tétel sajátosságának igazsága, hogy ti. a hitnek nagy szerepe volt a kapitalizmus kialakulásában - legalábbis számomra - megkérdőjelezhetetlen. Egyúttal azonban olyan folyamatot is leír a kifejtett elmélet, amelyben a gyökerektől való elszakadás diagnosztizálását figyelhetjük meg. Éppen ennél az oknál fogva, úgy gondolom, hogy ez a folyamat a maga elszakadásával és így egyben neutralizálódásával a későbbiekben folytatódott és folytatódik. Természetesen itt lehetne akár a liberalizmus térnyerésével is operálni, de az, hogy a liberalizmus egyértelműen a gyökérvesztéssel azonosítható, talán túlzott leegyszerűsítése lenne a dolgoknak, és sokkal ambivalensebb, mint az, amit mondani akarok. Ugyanis van itt két folyamat, ami egyértelmű folytatása annak, ami a kapitalizmus hajnalán megkezdődött, azaz a gyökerektől való elszakadásnak. Ezek pedig a globalizáció és a fogyasztásközpontúság.
A globalizáció egyértelműen a kozmopolitizmusra és a közös, mindenhol azonos, mindenhol megtalálható, mindenhonnan elérhető dolgokra (termékekre, különböző értékekre, fogyasztási cikkekre) helyezi a hangsúlyt. A fogyasztásközpontúság pedig egyértelműen hangsúlyeltolódással bír az emberi élet értékeinek rendjében, hiszen viszonylag alacsony értékű dolog az, ami olyan fontos pozíciót foglal el az ember életében, hogy sok más, ennél fontosabb értéket maga mögé utasít. A globalizálódó világ, amely a fogyasztói társadalomban és azon keresztül kap teret a kiteljesedésre, a maga atomizált és szétzilált emberéleteivel a gyökértelenség eddigi csúcsát képezi.
Persze nem tökéletesen sima és egyértelmű az átkapcsolás, de a folyamat kiteljesedése attól még egyértelmű. Természetesen itt sem, ahogyan Weber munkájában sem arról van szó, hogy a hit és vallásosság eltűnése felelős teljes egészében a kialakult helyzetért, hanem sokkal inkább arról, hogy ebben a folyamatban szerepe van, és nem is kevéssé fontos funkciója a vallásosság eltűnésének, vagy fogalmazhatjuk úgy is, transzformálódásának. A liberalizmus térhódítása, az individualizáció és az atomjaira eső társadalom, a kisközösségek hiánya, a globalizáció és a fogyasztásközpontúság együttesen adja azt az alapot, amelyben fontos része van a transzcendenstől való elszakadásnak is. Ez az alap pedig mintegy determinált folyamatként a gyökerektől való elszakadás felé viszi és taszítja korunk polgárait.
Egy kollégám egyszer azt mondta, hogy "ha az egyház nem állítja meg a globalizációt, akkor nagy bajban leszünk". Egyrészről nagyon naiv ez a megközelítés, hiszen hogyan állíthatnánk meg ezt a folyamatot, de arra azért rávilágít, hogy oda kell és érdemes figyelnünk a körülöttünk és velünk zajló történésekre. Ahogy minden egyénnek, minden társadalomnak, úgy minden kornak is megvan a maga keresztje, a maga nehézsége, amivel szembesülnie kell. A visszatekintés, az összegzés természetes velejárója kellene, hogy legyen ezen a szinten is a mindennapjainknak, hogy majd ezen alapulva tovább tudjunk menni.
Azt mondják: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Azonban bárhol járunk is e folyamatban, az adott szituáció, az adott megoldásra váró feladat a legnehezebb. Végül is - hasonlóképpen nekünk sem kell mást, csak a saját problémáinkat megoldani...