"...Emlékszem arra a nyári délutánra, amikor ezt hallgattam, tizenhat évesen, kint sütött a nap, és egyszerre csak azt éreztem, hogy sírni kell.
És nem azért kellett sírni, mert hogyan lehet valami ennyire szép, nem azért, mert Mozart, nem azért, mert Klemperer, hanem mert meglátta az ember a csukott ajtót.
Oda lehet menni, be szabad nézni a kulcslyukon, de bemenni: soha."
(Fáy Miklós - Mozgó Világ)

Mozart: G-moll szimfónia (K.V.550)

Mozart g-moll szimfóniája engem is megbabonázott, amikor tizenévesen először hallottam. A mű első tételének kezdő üteme, a néhány hangnyi motívum, ez a sóhaj téma különös vágyódásról beszélt, muzsikált bennem. Mindössze három hang, két rövid után a harmadikon megállunk egy pillanatra, aztán újra felrebben a sóhaj, újra meglibben a dallamfoszlány, és csak harmadjára repíti a lendület a hangokat magasabb szárnyalásba. A nagy g-moll szimfónia, melyet Mozart legszemélyesebb hangú szimfonikus vallomásának szoktak nevezni, sóhajokból felépülő, magasba szédülő szárnyalás.
Charles Rosen a Klasszikus zene c. könyvében úgy mutatja be a művet, mint ami a szenvedés, az agresszió és a fájdalom megtestesítője. Erőszakot, agressziót, szívszaggató fájdalmat sosem éreztem ebben a zenében, sokkal inkább vágyódást vigasztalás után, szelíd, ölelő karok után, megértő, befogadó szeretet után. Vágyódtam Isten után.

Aztán a csukott ajtó kitárult. Beléptem. Megérkeztem. Befogadott. Hogy hol és hogyan ragadott magával Isten szeretetének gazdagsága, nem érdekes. Ami fontos, hogy Ő nem hagyott magamra. És nem hagyott magamra később sem, amikor a kételyek, félelmek, megfásult, megszürkült imáim beborítottak. Évekkel később újra csak Ő tett gazdaggá, a naplóbejegyzés megeleveníti bennem ma is megmentő szeretetének csodáját:

Azt hittem, már nem születik bennem semmi, meddővé lettem. Azt hittem, már nem kellek Neked, használhatatlan, élettelen rongycsomó vagyok. És Te mégis megragadtál. Ahogy megszólaltak bennem a sorok, ahogy megszülettek a dallamok, tudtam, Te vagy, aki életet lehelsz belém újra. Az, hogy érintkezel velem, azt jelenti, mégis kellek Neked. Senki vagyok, de Te megérintesz, és már boldog vagyok. Semmi vagyok, de Te kezedbe veszel, és már hasznos vagyok. Értelmetlen vagyok, de Te szólsz és felismerlek. Kiégett vagyok, de Szentlelked meggyógyítja sebeimet. Halott vagyok, de Te életet lehelsz belém.
Köszönöm, hogy mégis szeretsz, rendületlen.