Minden a hallgatással kezdődik.
Minden zene itt van körülöttünk, csak meg kell hallanunk.
Mindenkinek saját hangja van.
Ez a hang legbelül van.
Figyelni kell befelé, befelé.
A szívdobbanások között, a lélegzet hullámain.
Belső hang - harmónia.

I.
- Engedd ki, hadd legyen szabaddá!
- Nem merem. Érzem, hogy itt van, törne föl, de nem merem. Félek. Ha meghallom, meztelen leszek. Ártatlan? Nem tudom, nem ismerem a hangom.
- A gyávák más hangokat próbálgatnak, olyan szerepeket, melyre alkalmatlanok. Zenéjük értelmetlen.

II.
- Isten! Bocsáss meg! Nem én vagyok az! Nem én! Többet nem teszem, soha, soha, csak irgalmazz most, ne bánts, megteszek mindent, csak ne bánts!
- Hát nem érted? Nincs bűn. Dörgedelmes prédikációk a bűnről, de nincs bűn, csak a fejedben. Nem ismered a hangod, de érzed, hogy benned van. Zajt csapsz és kiabálsz, mert rettenetesen félsz. De az a hang akkor is a tiéd. Hamissá tesz, ha nem akarod meghallani.

"Az önismeret lényeges aspektusa az a mozzanat, amikor az ember szorongással és félelemmel telve észreveszi saját sötét oldalát a szívében és a lelkében."
C. G. Jung.

Miért csapunk zajt? Mondják, hogy muzikális korban élünk. A rádió slágereket ont megállás nélkül a munkahelyen, hazafelé az autóban a magnó, vagy a metrón az mp3 lejátszó, otthon a tévé, hétvégén kívánságműsorok, slágerlisták, koncertek hétfőtől vasárnap éjfélig, a bevásárlóközpontokban reggel kilenctől este tízig. Csak csönd ne legyen. Legtöbbször nem is zenét hallgatunk, hanem valami ritmikus, pumpálós, négynegyedes, vég nélküli hangömlenyt, legújabb slágert, melynek sajátja, hogy pontosan ugyanolyan, mint a tegnapi, nincs tartalma, üzenete meg végképp, nem emel fel, nem avat be semmibe, csak izgalomban tart, hogy már a nyálunk folyik. Az utcán elhúzó autókból, mintha a felzaklatott sofőrök szívverése szólna kihangosítva. Jól feltekerni a hangerőt, hogy kiabálni kelljen.

Miért csapunk zajt? "Sötét oldalunk, árnyékunk megismerése és tudomásul vétele egyszersmind erősebb fényben mutatja meg lényünk pozitív oldalát."
C. G. Jung.

III.
Mi volt az álmod?
Amióta az eszemet tudom ez: úgy zenélni, hogy attól megnyíljon az emberek szíve. Eddig nem sikerülhetett, mert nem tudtam szeretni az embereket.