Álmodtam egy világot magamnak
Itt állok a kapui előtt.
Adj hitet, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.
Edda

Ezzel a számmal kezdődött a koncert, ami három és fél órás volt.
Zoli végigugrálta és - kiabálta.
Zakál Zoli az együttes egyik meghatározó tagja, mondhatni vezetője.
Emellett énekese, szervezője, lelke.
Amúgy fogyatékosnak mondanák, mert hát ő mégiscsak más, mint a többi ember. Furcsa a sok normális között. Vannak látható különbségek. Nem olyan szabályos az arca, a hanghordozása is meglepő, a kifejezésmódja is.
Sokan elhúzódnának tőle egy teremben, nem vele kezdenének beszélgetni.
Nem biztos, hogy rosszindulatból, de hogyan is kell egy "ilyennel" beszélgetni?
Mi a viszonyunk hozzájuk?

A jótékonysági koncert az erdélyi szegénysorsú gyermekért, árvákért szólt. Olyan gyermekek ezek, akiket otthon (ha van is) nem tudnak tisztességesen felnevelni. Sokszor van mögöttük család, esetleg egy magányos anyuka, máskor senki. Böjte Csaba testvér őket vette pártfogásába, s most már a sokadik árvaházat alapítják. A koncert bevétele a csíksomlyói kollégiumot támogatta, ahol az otthonokból kikerült fiatalok kapnak esélyt a tanulásra.

Fogyatékkal élő fiatalok gyűjtenek erdélyi szegénysorsú, árva gyermekeknek. Tudnánk ennél szebbet kitalálni? Úgy íróasztal mellett nem hiszem. S talán nem ingat meg bennünket egy olyan hír, hogy XY nagyvállalkozó vagy milliomos, esetleg politikus ennyit és ennyit adakozott erre és erre az árvaházra. Valamit sejtenénk mögötte. De itt nem. Náluk nem.

El kell gondolkoznunk!
Mi mozgatja a világot?
A pénz?
Az információ?
A haszon?

vagy
A humánum?
Az ünnepi pillantok?
Hogy tudok más lenni?
Vagy még inkább a lendület, a ritmus, a hullám? Térjünk vissza a nagy álmokhoz?

Mi az álom? Mik az álmaink? Milyen világot álmodunk magunknak? Egyáltalán, álmodunk? Tudunk még álmodni? Álmodunk egy másik világról? Van másik világ? Van róla álmunk?

Soha nem adom fel,
Nem kísérhet újra a magány.
Soha nem adom fel,
Nem jöhet több szomorú délután.
Nem kell a kakaó nélkül a család.
Mert mi így együtt soha nem adjuk fel.

Nem adom fel (Nem adom fel CD címadó dala)

Az együttes neve: Nem adom fel vagy Nemadomfel. Így egyben, hogy ez a három szó mindig szorosan összetartozzon.
A koncert szlogenje pedig: Jobb velünk a világ!

Talán számunkra idegen ez a kifejezés. Nem adom fel! Miért kellene feladni? Vagy csak a levegőben van benne ez a feladás- nem feladás, mint mikor az ismert karikatúrán a béka kétségbeesetten kinyúl a gólya szájából, és elszorítja a nyakát, aki így nem tudja lenyelni: Don't give up! Soha ne add fel! Népszerű gondolat. Az el nem ment emailnél mégis azt írja ki: Sorry, I've given up! Feladta, nem küldte el és nem is érkezett meg.

A koncert persze sok kérdést is föltesz nekünk. Nyilván az első az, hogy ki az egészséges? A bibliai szemléletmód néha éppen a fordítottjáról beszél. Jézus a magukat hívőknek, egészséges lelkületünknek tartóknak mondja egyszer, hogy "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek;" (Mk 2,17), s ezzel arra utal elsősorban, hogy akik látják, felismerik beteg, gyenge voltukat, azok ülnek vele egy asztalhoz. S a jézusi szemléletben benne van az is, hogy a magukat igazabbnak tartó, ítélete váró tanítványoknak csak annyit mond: "Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek" (Lk 9,55). S az igazi megfogalmazás így hangzik: "Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök." (Jn 9,41)

Mindez nem relativizálja a betegséget, csak megpróbál elhelyezni bennünket a világban. Egy látszat szerint fogyatékos ember sokkal épebb lehet, mint egy magát annak tartó. Még az egészséget is lehet bálványozni, ez a "kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét" világ pontosan erről szól. Mi "egészségesek" mit teszünk azért, hogy jobb legyen a világ?

Egy ilyen koncert is segíti az együttélést, az elfogadást, a befogadást, a nyitást. Magát a kapcsolatot. Segít eltávolodni magunktól, segít felemelkedni.

Szállj, szállj, szállj fel magasra!
Dalom, hódítsd meg most a kék eget!
Jöjj, jöjj, kérlek, ne menj el,
Gyere, hallgasd csak az éneket!

Vártam, hogy végre szóljak,
Azt hogy elmondjam, mit is gondolok.
Hallgasd, hallgasd meg, kérlek,
Azt, mi számomra a legszentebb dolog.

Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!
Piramis

Felfelé szállt az ének. A magasba. A lelkünk is.
S még ennél is többet jelentett a koncert. Hiszen egészséges, sőt sikeres - akik között volt egészségesen-sikeres is - művészek, énekesek jöttek a Nemadomfel együttes segítségére, s szálltak be a látványos produkcióba. Rúzsa Magdi, Caramel, Révész Sándor, Pintér Béla, Presser Gábor, Edda, hogy ne soroljunk fel mindenkit. Mondhatjuk, hogy szükség volt a húzóemberekre is, de inkább úgy summázhatjuk, hogy milyen szép példája volt a közös produkciónak ez az alkalom. Majdnem mindegyik művész azt mondta, neki megtiszteltetés, hogy együtt lehetnek a színpadon. Hiszem, hogy komolyan is gondolták.

A koncertet végigmutogatta egy jeltolmács. Így kevés lenne megemlékezni róla, kihagyni pedig egyáltalán nem lehet, hiszen ő jeltolmács-művész, és itt ne sejtsen senki semmiféle túlzást, amit ő végigcsinált, azt nem sokan tudnák megtenni. Nemcsak a három és fél óra miatt. De elmutogatta, eljátszotta, érzelmileg megjelenítette az összes megszólalást, főleg az énekeket. Még a dalok instrumentális részét is. Fantasztikus volt egy olyan világot látni folyamatosan, amibe igazán nem tudunk belegondolni. Kipróbáltam, hogy mi van, ha befogom a fülem, milyen hatást tesz rám. És akkor rájöttem: én nem tudok nem hallani. Nemcsak jelképesen, hanem konkrétan sem. Nincs csönd a fülemben, még ha erősen rátapasztom is a fejemre mindkét tenyeremet. Akkor is hallottam mindent. Mindent. Nem tudom beleérezni magam abba, ha valaki nem hall semmit. A tolmács pedig tökéletesen lefordított mindent arra a nyelvre, amelyhez a "kezünkben van" szótár. Bárha így tudnánk lefordítani az evangéliumot minden ember számára, aki nem "hall". Ha jól tudnánk sáfárkodni mindazzal, amit Isten nekem ajándékozott, amivel megbízott.
Talán együtt mondjuk a koncert után, amit az együttes is hangsúlyoz, sőt megénekel:

Engedj be a mennyország kapuján,
Engedj be, várnak rám!
Engedj be a mennyország kapuján,
Engedj be, az élet vár!
Mennyek kapuján