Fejük fölött két marokra fogták piros sáljaikat és elemi erővel rázendítettek: „you'll never walk alone, you'll never walk alone..."

Talán a dzsíájdzsó-babáknak maszkírozott rohamrendőrök sem hittek a fülüknek. Ők lennének a rettegett liverpooli huligánok? „A fokozott ellenőrzés bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a gyanús, feltehetően bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetni szándékozó embereket a rendőrség intézkedés alá vonja" - olvastam a meccs reggelén a szigorú hatóság szakzsargonnal csúfított közleményét. Tartottak az angol szurkolóktól. A fél fővárost lezárták, mindenhol egyenruhások cirkáltak.

Nagyon rég vártam a pillanatra. Persze nem a forgalomkorlátozásra és a rendőrök hadára. Azt vártam, hogy egyszer egy piros-fehér magyar focicsapat teltház előtt fusson ki a zöld gyepre és odategye a szívét az őket szerető tízezreknek. DVSC. Vajon ki ismeri ezt a négybetűs szót rajtunk kívül Európában? A magyar bajnok a legsikeresebb angol klubot, az FC Liverpool-t fogadta a Bajnokok Ligájában.

A Debrecennek nem volt reális esélye a pontszerzésre, s nem is lehettünk szemtanúi sporttörténeti csodának november 24-én a Puskás Ferenc Stadionban. A Liverpool hozta a kötelezőt, 1-0-ra nyert. Csupán a sors ostoba fintora, vagy a labdarúgás pikantériája, hogy az angolok győzelmük ellenére is kiestek az elit ligából. Együtt búcsúztak a Lokival.

A lefújás után a rendőrök vigyázó szeme még szúrósabban pásztázta az angol drukkerek hadát. Mikor söpörnek el mindent az elkeseredett liverpooli huligánok? De az angolok csak álldogáltak a szektorukban. Fegyelmezetten végighallgatták, ahogyan a debreceni szurkolók eléneklik övéiknek a Himnuszt. Nem tudták, csupán sejthették mi lehet ez a magyar lelkekből felszakadó szomorú dal. Amikor elcsendesült a nézőtér, a Loki focistái elindultak az öltöző felé, éppen arra, ahol az angol szurkolótábor állt. És megtörtént az, amire senki nem számított. A liverpooliak vigyázba álltak és énekelni kezdtek. A debrecenieknek szólt a Liverpool híres indulója:

When you walk through a storm,
Hold your head up high,
And don't be afraid of the dark.
At the end of a storm,
There's a golden sky...

Ha átmész a viharon, emeld fel a fejed
És ne félj a sötétségtől.
A vihar végén ott az aranyló ég...

Igen, ők a hírhedt liverpooli huligánok. Fekete ruhás, csuklyás szurkolók, akik szívből énekeltek egy kis magyar csapatnak vigaszdalt.

...Walk on, walk on, with hope in your heart,
And you'll never walk alone...
You'll never walk alone.

Menj tovább, menj tovább a szívedben reménnyel,
És sohasem leszel egyedül, sohasem leszel egyedül!

Nagyon rég várok a pillanatra. Arra, hogy egy piros-fehér focicsapat teltház előtt fusson ki a zöld gyepre és odategye a szívét az őket szerető tízezreknek. Várok. Várom, hogy egyszer az én csapatom is eljusson legalább a Magyar Kupa döntőig. 2010-ben százéves lesz a Diósgyőr. Vanger Vilmos elemi iskolai tanító 1910. február 6-án döntötte el, hogy kell egy csapat, amely sohasem adja fel!