Nagyon vegyes kép él bennem a lelkészek gyermekeit illetően. 
Az fogja össze őket mégis, hogy meglehetősen szélsőségesek. 
Íme néhány - talán egymásnak is ellentmondó tapasztalat:

Az elfojtások
Ahogy emlékszem az iskolából: nekik nem volt szabad rosszalkodni.
De szinte még jól érezni sem volt szabad magukat. Mert mindenki róluk formál véleményt. Mert ők a parókián laknak.

Olyan is volt, a szülők távollétében - ahogy illik - házibulit szerveztek a fiatalok. Biztos, hogy én sem forgok sokat ittas társaságban, de ez az elszabadult este élénken megmaradt az emlékezetemben... Tényleg ahhoz tudnám hasonlítani, amikor elszabadulnak a rakoncátlan és lázadó lovak egy szekér elől.

Ramazuri a parókián
Teológusként sokat fordulok meg parókiákon, sok lelkész család életéből látok apró mozaik darabkákat, és - vessenek meg az ítélkezésemért - a legtöbbször az a benyomásom, hogy a parókián felnőtt gyerekeknél elhanyagoltabb kicsiket nem hord hátán a föld. A legnagyobb nevelgeti a legkisebbet, a szekrény tetejét is megmásszák, amíg a lelkész feleség az ebédhez terít, és olyan ramazuri az étkezés is, ami számomra elképesztő.
Pedig elvárások vannak: mindeki felvette az egyen ruhácskáját: lányok a bordó bársonyruhácskát idétlen fehér harisnyával és galléros blúzzal, fiúcskák a legszebb nadrágjukat Ugye ismerős a kép? Biztosan van kivétel, de csak az után tudok ítélni, amit magam láttam.

Hogy ne csak ellenük beszéljek - hiszen sok barátom van, akinek a szülei történetesen lelkészek - van közöttük nagyon sok értékes, ügyes fiatal, akik példát mutatnak másoknak kötelességtudatból, és el nem avuló értékek tiszteletéből.

Hogy is van ez?

Nemrégiben konferencián vettem részt, ahol az hangzott el, hogy talán a lelkészek gyermekei azért is házasodnak olyan korán ( legalábbis létezik egy ilyen tendencia), mert nem érzik azt, hogy valahova tartoznának.
Ezzel erősítik meg a helyüket e világban. Azóta is emészt, vajon mennyi igazság lehet ebben a gondolatban? Vajon ezt az értintett gyerekek, illetve a belőlük nőtt felnőttek hogyen élik meg, hol érzik a specifikumait a maguk gyermekkorának?

Előnyös vagy hátrányos számukra ez a tényleg sajátos helyzet, ahol minden gyülekezeti néni a nagymama, és minden presbiter a nagypapa szerepét tölti be? Ahol nincsen, nem lehet igazi családi karácsony, vagy húsvét, mert a szülők a szolgálatokkal, a gyerekműsorokkal vannak leterhelve?
Hogyan lehet ezeket a gyerekkori élményeket feldolgozni, és hogyan válhat az ember előnyére?

Olvasói leveleket várunk, melyek új szempontokat adnak, új gondolatokat hoznak. Így együtt bonthatjuk ki egy-egy témakör mélységeit, új dolgokat érthetünk meg, gazdagíthatjuk egymást.
kozossegmagazin@gmail.com

Beérkezett vélemények, hozzászólások a témához:

Szakma ez is - Katona Viktor

Nem azért mert lelkészcsalád vagyunk, hanem azért, mert hívő család vagyunk! - Ágostonné Szőcs Anna

Egy lelkész édesanya útkeresése - Halász (Lakatos) Noémi