Valamit most már tényleg muszáj lenne mondanom. Nem ülhetek itt tovább ilyen kukán. Meg egyébként is, már régen megkezdődött a fizika, le kellene mászni. Pedig jó kis hely ez itt, elég titkosnak tűnik, nehezen megközelíthetőnek. Fogadjunk, a tanárok sem ismerik. De hát ők miért is járnának a padlásra! Pedig vicces lenne, ahogy a nagydarab Herczog bujkál a gerendák alatt. Nem gondoltam, hogy Dávid ennyire ismeri ezeket a rejtekhelyeket. Hú, ha ezt a többiek tudnák róla! Rögtön előrébb lépne a listán. Mondjuk, az utolsó helyről csak előrébb lehet. De tényleg, miért nem villogott ezzel eddig?

Még nekem sem szólt, hogy jöjjek vele. Ha nem veszem észre, hogy óra végén fölfelé veszi az irányt, akkor én sem tudom meg soha, hogy itt szokott bujkálni. Mert nem először van itt, az látszik. Vannak itt könyvek, egy bögre, egy pulcsi, zsebkendő... Persze én is csak azért követtem, mert beijedtem, hogy valami hülyeséget csinál. Mondjuk leugrik a tetőről vagy valami ilyesmi. Állítólag a Móriczban volt már, aki így lett öngyilkos. Szerelmi bánatból. A hülyéje. Mert az ilyen aztán nem normális...

De Dávid azért más. Ő most tényleg mélyen van. Szóltam is a Szekeresnek, hogy egy időre álljon le a cikizéssel. Pedig vicces, amikor szívatja, azt azért el kell ismerni, mindenki röhögni szokott. Dávid meg hagyja, sose szól be. Pedig egyszer tényleg visszaszólhatna. Ha bunyóra kerülne a sor, akkor se lehetne félnivalója, mert talán még izmosabb is a Szekeresnél. Tényleg, miért hagyja magát? Lehet, hogy azért, mert vasárnaponként templomba járnak. Ki tudja? Talán. Nem nagyon szoktunk ilyen dolgokról beszélni. Meg egyáltalán beszélni sem nagyon. Pedig az az osztálykirándulásos, közös eltévedés az erdőben igazán vagány volt. Így utólag. Életemben eddig akkor féltem a legjobban. Hogy lezuhanunk valami szakadékba, reggelre megfagyunk, vagy hogy tényleg igaz, hogy van az erdőben egy medve... Még jó, hogy Dáviddal keveredtem valahogy párba. Mert ő olyan jókat tudott mondani. Az Istenről, meg arról, hogy csak kérnünk és hinnünk kell. Hát, végül is, tényleg megtaláltuk az utat. Tőlem még az Isten is lehetett...

Mondani kellene valamit. Kezd kínos lenni ez a csönd. Meg hát a fizika is megy már egy jó ideje. Most aztán tényleg idejöhetne az Istene, hogy megvigasztalja. Mert irtózatosan ki van borulva, az látszik. De ez az Isten sugdoshatna éppen az én fejembe is valami használhatót, hogy mégis, mit kell ilyenkor mondani.

Hahó, Isten! Ha hallasz, akkor figyelj, mert itt van egy srác, akinek szerintem szüksége lenne rád. Azt hiszem, hogy ő kedvel téged. Azt nem tudom, hogy még most is így van-e, hiszen azért mégiscsak az anyja halt meg. Talán pont te vetted el tőle ezzel a betegséggel, vagy nem tudom, hogy ez hogyan is működik veled kapcsolatosan, de azt hiszem, én gyűlölnélek, ha velem történne hasonló, és téged okolnálak mindenért. Persze most nem rólam van szó, hanem Dávidról, akinek a kedvéért most veled beszélek, már persze ha létezel, mert ha nem, akkor szimplán magamban beszélek, és nem vagyok teljesen normális. Tudod, neki igazán szép anyukája volt. Meg rendes. Olyan, aki nagyon szereti a családját, és nem csak mások előtt, hanem otthon is. Nem hiszem, hogy ő sokat kiabált volna a gyerekeivel, nem az a fajta volt. Hanem inkább az az ölelős, sütisütős. Amilyet mindenki szeretne. Félre ne érts, nem cserélném le az anyámat semmi pénzért, de néha azért több kedvességet is elbírnék tőle. Meg több ölelést. A süti, az nem fontos. Persze jó lenne, de nem fontos. Szóval Dávidnak most nagyon nehéz lehet az anyja nélkül. Ezt igazán láthatod te is. És még én is itt szerencsétlenkedem, és nincs semmi ihletem, nem tudom, hogy mit is mondjak neki. Talán nem is kell, igaz? Nem kell mindig beszélni, ugye? Szerinted elég, hogy itt vagyok? Mert most kezd így jó lenni. Már nem zavar a csönd.

Isten! Azt hiszem, most nagyon szeretném, hogy legyél, és hogy igaz legyen mindaz, amit Dávid mondott rólad. Mert akkor te tényleg tudsz segíteni mindenben!  Dávid apjának, a kistesójának, még az én anyámnak is. Mert csak te intézheted el, hogy Dávid újra hihessen benned. És azt is, hogy talán én is.