Szelíd erő

Feltöltődés, erőtérbe kerülés. Nem feloldódás valamiféle sodró, alaktalan tömeg masszájában, hanem egy többszázezres nagyságú, öntudatos zarándoksereg szelídségében való megmártózás. Megtapasztalni azt, hogy egy sokaság egyéneinek erővonalai egy irányba hatnak, s ezáltal közösség teremtődik. A megelevenedő és megelevenítő múlt megélhető jelenné válik. Ilyesmik jutnak az eszembe, ha a pünkösdi csíksomlyói búcsúkra gondolok. Ja, és még az a József Attila-i idézet, hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, /Csak másban moshatod meg arcodat."

Csíksomlyón az egyén és a közösség kettőssége mellett a nemzethez és a keresztyén világhoz való tartozást is egységben élhetjük át. Miként évekkel ezelőtt hallhattuk a két Somlyó-hegy közötti nyeregben: „Jogunk van ahhoz, hogy keresztény hitünket nemzeti színekben, anyanyelvünkön ünnepeljük meg... Mi büszkén valljuk magunkat egyszerre kereszténynek és magyarnak, és anyanyelven dicsérjük Istent..."

Reformátusként megtanultuk, beláttuk a hittanórákon, a családi beszélgetések alkalmával, a konfirmációs felkészítőkön, traccspartik ad-hoc vitáiban - ki hol -, hogy micsoda megtartó erőt jelentett, milyen áldások származtak az egész magyar népnek és benne az egyes egyéneknek a kálvinista vallásból. Most itt az ideje megtanulnunk, hogy Istennek tetsző lehetett az is, ha egy közösség tudatosan választotta a régi hitben való megmaradást. A gyergyóalfalusiak ilyen irányú döntésének helyességét többek között éppen a csíksomlyói búcsú léte igazolja. Annak idején, 1567-ben János Zsigmond erőszakkal akarta rájuk kényszeríteni az új hitet, tegyük hozzá, az unitárius vallást. A falu lakói viszont István papjuk vezetésével fegyvert ragadtak, s az ellenállásukat siker koronázta. Ezt követően pünkösd szombatján elmentek hálát adni, köszönetet mondani Csíksomlyóra. Vannak, akik innentől számítják búcsújáró helynek e gyönyörű völgyet...

Idekívánkozik még egy másik történet is. A gyergyóalfalusiak zarándoklásának útvonala egy románok által lakott falun, Vaslábon is áthalad. 1947-ben vagy 48-ban - a pontos dátumra már nem emlékszik az esemény egykori elszenvedője - hazafelé tartva a búcsúból megtámadták az itteniek az alfalusiakat. „Még kereszt is tört akkor" - mondta nekem a visszaemlékező. Majd így folytatta: „abban az esztendőben közel s távol sehol másutt, csak a vaslábiak határát verte el a jég." Persze logikus módon felmerülhet bennünk a kérdés, vajon minek tekintsük ezt: véletlenszerű események egymásutánjának, vagy az Isten figyelmeztetésének? Mindenesetre a vaslábiak ez utóbbinak vették. A következő évben, mikor megtudták, hogy az alfalusiak keresztalja a békesség kedvéért ki akarja kerülni a falujukat, megijedtek, s gyorsan megkérték őket, hogy ne változtassanak az útvonalukon, haladjanak át nyugodtan Vaslábon, mert itt ugyan soha többet nem érheti bántódás a búcsúsokat! Úgy vélem, hogy ezzel Isten visszaigazolta a mellette való kiállás nem kiüresített, hagyományos, közösségi szokásrendjének helyességét is.

S miképpen a Szentlélek kiáradása sem felekezetfüggő, úgy a csíksomlyói búcsú atmoszférája, szakrális erőtere, „sűrűsége" is - bár valószínűleg különböző mértékben - minden résztvevőt megérint. Mára ez az ünnep a magyar népi vallásosság legjelentősebb alkalma lett. Talán éppen ez a nagyon mélyből fakadó, intézmény által kevésbé irányítható népi vallásosság adta annak lehetőségét, hogy a protestáns és az úgynevezett maguk módján vallásos magyarok is megtalálják az utat Csíksomlyó felé. Ugyanis a nemzeti, kulturális önazonosságunk mélyrétege az, ami összeköti közösség-kötelékkel a vállfőhímes ingbe és katrincába öltözött csángó asszonyt a Lewis farmerben feszítő Chanel napszemüveges miskolci lánnyal.

Csíksomlyó az a hely, ahol fizikai valóságként élhetjük meg a szakrális, a vallási és a nemzeti közösségi létet... Ahol azt érezhetjük: „Íme, hát megleltem hazámat"... Ahol - kicsit tudálékosan szólva - meghaladván individuális identitásunkat, a közösség szerves részévé válhatunk...

Ahol ihletet meríthetünk, nem (csak) egy-egy alkotáshoz, hanem az egész életünkhöz...