Hamuban sült pogácsa és extrudált kenyér

(Instant) megoldások gyermeink tarisznyájába

A minap kezembe került egy szépen kötött kis füzet, gyerekkori „Emlékkönyvem”. Apró lakat őrzi titkait, kulcsát ma már sehol sem találom, elkallódhatott valahol az évek során. Így kinyitni sem tudom, feltörni nincs szívem, de talán nem is baj. Mert azok az üzenetek, amelyek igazán lényegesek, örökre megmaradtak bennem.

Nem kell kinyitnom az emlékkönyvet ahhoz, hogy felidéződjenek bennem a sorok, félálomban is el tudnám mondani valamennyit. Életem részévé váltak, s hatnak sok év, évtized távlatából is. S ha nehéz helyzetben vagyok, néha jó megvizsgálni magamat a szüleim, szeretteim, tanáraim tükrében. Megteszek-e mindent a rózsámért akkor is, ha jönnek a fagyok és szélviharok, itt lakik-e az öröm, a boldogság közöttünk még akkor is, ha az ajtónkon a szükség kopogtat, netán dörömböl? Hiszek-e a szerelem örökkévalóságában huszonöt év házasság után, képes vagyok-e naponta odaadni magam választott társamnak mind testestül, mind lelkestül?

Szellemi muníció

Mi, mai szülők, nevelők is megpróbáljuk az aforizmákba, idézetekbe sűrített életbölcsességünket átadni gyermekeinek. Az ajándékkönyvek első oldalára bejegyzett idézetekkel, vagy a ballagó tarisznyákba rejtett bölcsességekkel is ezt a célt szeretnénk elérni, ám – valljuk be – sajnos ritkán érik el céljukat. A gyerek csak átfutja azt a néhány sort, megköszöni szépen az ajándékot, aztán puszi-puszi, már megy is tovább, s bontogatja a többi ajándékcsomagot. S amikor nyakunkba ugrik a mobiltelefon vagy a laptop láttán, vele örülünk mi is, és nem is gondolunk arra, hogy az az egy sor, amit az ajándékkönyvbe írtunk, értékesebb lehet bármi másnál.
Mert vehetünk a gyereknek „dolgokat”, ketyeréket és kütyüket, motort, autót, esetleg lakást is, elhalmozhatjuk minden földi jóval, ha nincs meg mindezek mellett a lelki-szellemi muníciója, könnyen félrecsúszhat az élete. A tárgyak gyorsan elvesztik értéküket, ám a világtörténelem során felhalmozódott bölcsesség olyan hatalmas háttéranyag, amely a legnehezebb helyzetekben is biztonságot, segítséget nyújthat.

Napi adagok

A sorsfordulókon hallott, olvasott bölcs gondolatok visszatérhetnek később az élet folyamán, s hathatnak áldásként, ám ahhoz, hogy kultúrkincsünknek csak egy töredékét is szellemi munícióként tudják a gyerekek használni, nem elég egy-két aforizma vagy könyvajánlás. Mondhatnánk azt, hogy majd az iskola, hiszen a pedagógusnak az a dolga, hogy irodalmat, történelmet tanítson a gyerekeknek, a hittanon pedig megismerik a keresztény alapértékeket. Ez valóban igaz, ám ahhoz, hogy az ismeret, a tudásanyag beépüljön a személyiségébe, használni is kell, napi rendszerességgel. Az irodalom, a kultúra szeretetét, az érzékenységet az egyetemes értékek iránt egészen pici korban kell megalapozni. Talán nem is gondolunk rá, de amikor esténként két-három éves gyermekünk ágya szélére ülünk egy mesekönyvvel vagy egy gyerekbibliával, már arra készítjük fel, hogy felnőttként megállja a helyét az életben.

Hamuban sült pogácsa vagy extrudált kenyér?

Éppen ezért a fenti kérdésre a választ már igen korán meg kell adnunk, hiszen a műveltséget a gyerek otthonról hozza, a tudás, az olvasás iránti belső igényt családi körben kell megalapozni. A kérdés azon dől el, mihez nyúlunk gyakrabban: a televízió, a dvd-lejátszó távirányítója vagy a meséskönyv után. A televízió sajnos a legtöbb estben „villanypásztorként” működik a gyerek életében. Igen gyakran magára hagyják a szülők ilyenkor a gyerekeket, hiszen nem csinálhat rosszat, nem érheti baj, „csak” mesét vagy rajzfilmet néz. Bruno Bettelheim mesekutató véleménye szerint a kicsi gyerek még nem tud választani jó vagy rossz között, hiszen nincsenek meg az etikai normái. Hőst választ magának, olyan személyt, amilyenné válni szeretne, ha majd megnő. És a „gyerekcsatornák” ontják magukból a szuperhősöket, sokszor a szuper-gyerekhősöket, akik fél kézzel mentik meg a fél világot, s észre sem veszik, hogy közben felégetik és lerombolják a Föld másik felét. A népmesék, majd később a műmesék és regények hősei között viszont jóval gyakrabban találkozhatunk valódi értelemben vett hősökkel, akik örök értékek mellett állnak ki. Ne féljünk akár óvodásoknak is a klasszikus irodalom nagyjainak történeteit mesélni, szabadon, saját szavainkkal. Hiszen Odüsszeusz szuperebb hős Batmannél is, Rómeó és Júlia szerelme pedig szívszorítóbb akármelyik 3D-s tündérmesénél.

Ne csak fogyassz, gondolkozz!

A szülők életrendje, viselkedésmintái beépülnek a gyerek személyiségébe. Ha olvas a szülő, általában olvas a gyerek is, ha természetes az, hogy egy-egy problémára, kérdésre nem csak megrántjuk a vállunkat, s egy laza mit-t’om-én-nel tovább állunk, hanem felütjük a lexikont, vagy a vonatkozó szakirodalmat, akkor később a gyerek is követni fogja ezt a mintát. Ha szokás a családban felmerülő problémákat megvitatni, ha nem megyünk el a gyerek kérdései mellett, vonatkozzanak azok, bár a cipőkötés rejtelmeire vagy a globális felmelegedés kérdéskörére, ha azt látja, hogy komolyan vesszük mindazt, ami őt izgatja, akkor később ő is komolyan fogja venni önmagát, saját helyét a világban. Ám mindez még kevés. Meg kell tanítanunk arra is, hogy ne fogadja el minden esetben az előre gyártott megoldásokat, hogy képes legyen megtalálni a könyvekben elrejtett segítséget, s hogy ki tudja alakítani saját válaszát.
Ez természetesen jóval nehezebb és rögösebb út, mint a médiából áradó félig megemésztett szlogenek visszaböfögése. Kemény szellemi munkát igényel, már kisgyerekkorban is. Ám ha nem tanítjuk meg gyerekeinket az önálló gondolkodásra, véleményformálásra, a különböző ideológiák, szellemi áramlatok és vallások között hányódva kiszolgáltatottabbak lehetnek, mint autó vagy lakás nélkül.

Vissza a tartalomjegyzékhez