Röhrig Géza rövid példázataival, történeteivel olyan formát választott, mely a tanításon, a mester-tanítvány viszonyon és a kérdezés szabadság alapszik.
A haszidizmus olyan példa, amelyen keresztül ez a zárt, sokak számára érthetetlen és követhetetlen logikájú rend mégis a hitnek, az elkötelezésnek és a közösségvállalásnak olyan formáját mutatja, amelyet ritkán élünk meg ilyen mélységben. Sétáljunk most végig ezen az úton, e lelki ösvényen, s hét rövid példázaton keresztül együtt is fedezzük fel a közös ihlet és megértés élményét. (Röhrig Géza: A rebbe tollatépett papagája).

A DELFIN

Az Újvilágba menet a hajóról egy matróz egy almacsutkát hajított a vízbe. A tatot kísérő csapatból az egyik delfin azonnal elkezdett bohóckodni a csutkával. Palackorrával újra és újra magasba dobta.
– Milyen játékosak – jegyezte meg valaki.
– Dehogy – szólt a Rebbe –, egyszerűen csak meg akarják menteni a csutkát. Egy delfin számára ugyanis ami elmerül, az bajba jutott, beteg, a halálán van.
Az utas erre közelebb húzódott a Rebbéhez, mire ő így folytatta:
– Jó okuk van ezt gondolni. A delfinnek tudniillik már félperces korában oda kell hagyni az anyatejet, hogy feljöhessen levegőért. A delfin két világban él. Az egyikből eszik, a másikból lélegzik. Éppen, mint egy cádik – somolygott a Mester.

Mi is két világban élünk?
Mennyire természetesen válik szét ez a két világ az életünkben?


A TÉRKÉP

A Rebbe mesélte:
Egyszer apám elvitt kirándulni. Ötéves ha lehettem. Szólt, hogy készítsem össze a hátizsákomat, de ne legyen túl nehéz, mert hosszú és meredek lesz az út. Ügyesen, takarékosan pakoltam. Minek vigyem az egész térképet, gondoltam, az is csak nehezék. Ollót ragadtam, és kivágtam az útvonalat, amerre a túrát terveztük.
Másnap úgy a túra felénél kéri apám a térképet, mire én az imakönyvből elővettem az ujjnyi, kanyargós papírcérnát, tessék, íme a térkép. De már akkor én is sejtettem, hogy nem lesz ez így jó.

A térképnek nemcsak a megteendő útvonalat kell ábrázolnia, hanem az eltévedés összes lehetőségét is, hisz azok viszonypontként szolgálnak a helyes iránytartáshoz.
Ne ijedjünk meg tehát, ha nem értjük az Írást egészen. A Szentírás nem súlyfölösleg, a Szentírás térkép. Nem kell benne mindenhol járnunk. Ám ahhoz, hogy az utat el ne vétsük, mindig az egészet kell magunkkal vinnünk.

Otthonosan mozgunk a Szentírásban?
Rendszeresen magunkkal visszük útjainkra?
Abból tájékozódunk?


SZÓ ÉS TETT

Nyolcvanéves korában a Grujavici rákos lett. Hangját elvesztette, gégemikrofonnal közlekedett.
– Boldog vagyok – mondta a masina fémes hangján. – Életemben először tényleg meg tudom valósítani a szó és a tett egységét. A Jóteremtő gondoskodott róla, hogy már megszólalni se tudjak anélkül, hogy hozzá a kezemet is rögtön ne mozdítanám.

Sokszor megriadok, ha egy gégemikrofonos emberrel találkoztam, annyira riaszt a hangja.
Vajon ő is megriad tőlem?


AUSCHWITZ

Mikor a grujavici rebbe megérkezett New Yorkba, a hajóállomáson a haszidok valóságos erődemonstrációt rendeztek. Ameddig a szem ellátott, kalaprengeteg.
Egy fiatal fiú áttört a fogadásra felsorakozott véneken, s köszönés nélkül a Rebbéhez ugrott.
– Mondd, Mester, hol volt Isten Auschwitz idején?

A Rebbe félrevonta a fiút.
– Ide figyelj, ezt a kérdést ne tedd föl többet! Ennek a kérdésnek semmivel sincs több értelme, mint ha azt kérdeznéd, hol volt a zsiráf Auschwitz idején?
A válasz mindkét esetben: a szavannán. A helyén.
A fiú meghökkent:
– Nem értem.
A Rebbe ekkor megrázta a fiú vállát:
– Az ok-okozati összefüggés nagyon távoli kapcsolat. Mi nem azért hiszünk Istenben, mert van. Mi azért hiszünk Benne, mert nincs is. Isten e könyörületes nemléte nélkül már rég elpusztultunk volna.
A fiú továbbra is értetlenül nézett a Rebbére.
– Istennek nincs szüksége önmagára ahhoz, hogy létezzen. Ha nem tudna semmivé válni, minden sem lehetne – magyarázta a grujavici.
– Nem értem. Nem értem – sopánkodott a fiú hajthatatlanul.
– No, ha nem érted is, viselkedni csak tudsz. Vannak olyan kérdések, melyekre ezt kell mondjuk a vádlónak: „Elnézést, de erre a kérdésre csak Isten jelenlétében vagyok hajlandó válaszolni.” És időről időre eljön a pillanat, amikor azt kell mondanunk a lelkünkben élő vádlónak: „Elnézést, de ezt a kérdést kizárólag Isten távollétében vagyok hajlandó föltenni.” Most van Isten. Tegnap nem volt. A kérdésed tehát most jogosulatlan.
Erre a fiú azt mondta:
– Értelek, Mester. Köszönöm.

Legtöbben elsőre nem értik ezt a történetet.
Többen másodszorra sem.
És van, aki már sokszor olvasta.


AZ IMÁDSÁGRÓL

Egy szívében csökönyös haszid arról panaszkodott a Rebbének, hogy imáját immár hosszú hetek óta sikertelennek érzi.
– Ha annak érzed, hát az is – mondta neki a Rebbe. A haszid megkérdezte, nem lenne-e célszerű kihagyni egypár napot az imádságban, hiszen a bölcsek szerint az ima átélés, megfelelő hangoltság nélkül olyan, mint a test lélek nélkül.
– Hát éppen ez az, te drága. Az ima megfelelő hangoltság nélkül olyan, mint a test lélek nélkül. Mint Ádám teste, mielőtt Isten az orrába lehelt. Nem halott, hisz halálról csak az élet után beszélhetünk. Nem oszlik el a teste, inkább vár valakire. Ha holnap helyesen imádkozol, minden régi imádat is életre támaszthatod, ha azonban csak egy napot is kihagysz, egyik ima már nem lesz elég közel a másikhoz, és nem fogja tudni fölszítani azt. Csak a végig nem mondott ima rossz ima, mert ezek fél lábbal, vakon vagy némán kelnek majd föl, ha egyszer mégis jó útra térsz.

Az imádságról sok példázatot olvashatunk a kis telefontól a fölemelt, nyitott tenyérig.
Egymásra támasztott és támaszkodó imádságokról még nem hallottam.


JERUZSÁLEM

A Rebbe egyszer járt csak Jeruzsálemben, másodszorra már nem jutott el oda, pedig halála előtt egy héttel össze is csomagolt az útra.
Amikor 1967 nyarán megérkezett a Szent Városba, a siratófal számára optikai csalódás volt. Nem értette, miért torpannak meg előtte az emberek.
– Milyen fal? Nincs is ott fal – mondta csalódottan, mintha a sokaság csak egy pantomim-előadást mutatna be

Vannak a földön határokkal körülrajzolható szent helyek.
Vannak bennünk körül nem határolható és meg sem fogalmazható szent dolgok.
És még mi is szentek lehetünk.


AZ UTOLSÓ SZÓ

A grujavici rebbe egyik unokája – egyik a hetvenkilencből –, amikor a Rebbe már a halálán volt, a következő kérdést intézte a nagyapához:
– Zejde, egy környékbeli srác azt kérdezte tőlem, hogyha tényleg létezik a Mindenható, vajon tud-e akkora követ teremteni, amit aztán ő sem képes fölemelni. Zejde, mit feleljek én ennek a fiúnak?
– Mondd meg neki, hogy tud. És az a kő itt van – mutatott a fiúcska szívére a Grujavici.

Az élet paradoxonjai nem azért vannak előttünk, hogy feloldjuk őket.
Az élet paradoxonjai azért vannak előttünk, hogy ne tudjuk feloldani őket.



Ez az írás is része a budapesti teológusok és ifisek által kitalált és működtetett ISTEN A SZEKÉREN c. programnak, amely a magyar irodalom gyöngyszemeiből kiválogatott 77 novella kisebb közösség (egy „szekérnyi” ember) előtti olvasásából és az arról való beszélgetésből áll. A kölcsönözhető szekér a hozzá tartozó kellékekkel különböző világi és egyházi kulturális programokra, fesztiválokra gurul be. Gyülekezeti megmozdulásokon, iskolákban, intézményekben, nagyobb rendezvényeken, szabadban és teremben is megvalósítható lesz. Ezen kívül olyan országos programokhoz is csatlakozhat, mint a Református Zenei Fesztivál, REND, Művészetek Völgye, Csillagpont, Közös Pont (Sziget) és egyéb fesztiválok, országos és helyi táborok.