Közeledik a pünkösd, és ilyenkor még erősebben előjön a Szentlélek témája. Téma ez, hiszen mindenki erről beszél. Billy Graham egyszer meginterjúvolta Barth Károlyt. Azt kérdezte, hogy mi lesz a teológia következő nagy témája - a válasz a Szentlélek volt.

Nos, azt hiszem, ez mutatja, hogy valamit tényleg meg kell gondolnunk. Úgy vélem, és hangsúlyozom, ez egynéhány személyes tapasztalatból jön - először el kell dönteni, hogy mit akarunk mi a Lélektől. Nem használnám a szellem szót, ha nem bánnák. Ugyanis a szellem nekem a Ghost - szellem a túlvilágról. A lélek pedig valami élőt kifejező, valami újat megmozgató és megelevenítő.

Először tehát erről. Másodszor, úgy vélem maga a betöltekezés fogalma ma talán eltúlzott, túlpörgetett és felesleges. Személyes élményem az, hogy a Léleknek van ereje betölteni embereket. Nem láttam még soha ilyet. De - és számomra ez nagyon fontos - ezt nem hiszem, hogy úgy tegye, hogy ezrek lássák. Maga az apostol beszél erről az egyik levelében, hogy inkább egy szót értelmesen, mint ezret nyelveken (bővebben ír erről a levelekben).

Harmadszor pedig, ami számomra nagyon meggyőző: amikor arról beszélünk, hogy a Szentlélek betölt valakit, nos, soha nem találtam ilyet a Bibliában, hogy azt hanyattvágva tenné. Nem csak, hogy nem hanyattvágva és rázkódva, hanem ellenkezőleg: ha ez történik, akkor a Biblia egyértelműen ördögűzést ír le. Úgy gondolom, hogy ez eléggé hangsúlyos különbség.

Az, hogy Jézust néha bolondnak nézték, nos, úgy vélem, hogy ez családi reakció lehetett az ő viselkedésére. Nyilván őneki is voltak nagyon mély megtapasztalásai, amelyekről olvashatunk is. De nem olvastam sehol olyat, hogy valaki hanyattvágta volna magát - csak mert a Szentlélek betölti. Nem hiszem hogy a léleknek ez lenne a feladta. Hiszem inkább azt, hogy a Paraklétosz - ha jól tudom, ez a görög szó a Lélekre a Jánosból -, a vigasztaló Lélek ennél sokkal többre hivatott. Amikor gondban vagyok és nem tudok dönteni, elfogadjak-e egy munkát vagy sem, amikor teljesen tanácstalan vagyok az életem felől, akkor ez a vigasztaló Lélek az, amely segít.

Keresztyénnek lenni - és engedjék meg, hogy a bugyuta divattal ellentétben hadd használjam ezt - egyszerűen Lélekkel élni, lelkiekkel. 
Hogy ez mit kellene, hogy jelentsen? Az ApCselben találunk részeket erre, de röviden csak: közösség, nem csak azokkal, akiket szeretek, hanem azokkal, akiket jobban meg kell tanulnom szeretni. Tapasztaltam, hogy a gyülekezet bizony képes önmagában hordozni olyan elemeket, akik a feszültséget szítják, a feszültséget keltik. Őket nehéz szeretni - sokszor magam sem vagyok rá képes egyedül, ha csak nem segít a Lélek!

Így tehát el kell azt mondanom végezetül, hogy igenis hiszek a Lélek ajándékaiban, de nem hiszem azt, hogy azoknak nyilvánosnak kell lenni. Felesleges - egy lenne csak a sok látnivaló közül. Felesleges ebből olyan nagy ügyet csinálni, hiszen akkor csak egy a sok fura keresztyén dolog közül, amit nem értenek a világi, nem hívő, nem keresztyén emberek. Már csak azért sem, mert vannak olyan emberek, akik időről időre egymásnak esnek, és írnak egy könyvet, hogy miért nekik van igazuk. Sem a karizmatikusoknak, sem az ultrakonzervatívoknak nincs igazuk. Ez egyáltalán nem így működik, hogy kinek van igaza. Ez nem lehet kérdés, mert akkor elfordultunk a valódi választól, a középpontból, ahonnan várható volt a Lélek is, aki megígérte a Lelket. Nem lehet kérdés az, hogy egyikünk sem hordozhatja az igazat. 

Ugyanakkor személy szerint ellene vagyok a zenével felfokozott, prédikátorok által felpörgetett lelkiállapotú istentiszteleteknek. Sajnos megint csak negatív tapasztalat, hogy akik karizmatikus közösségekben mozognak, azok, ha szabad ezt mondani, nem értik meg annyira az embereket. Ez annyit jelent, hogy bizonyos szituációkban nem vesznek tudomást a másikról. Ez nem tudom, hogy a lélek valamilyen megnyilvánulása a számukra...?
Más esetben tudomásom van róla, hogy karizmatikus személyek azért kerültek börtönbe, mert nem tudtak betöltekezni Lélekkel és ezért bűncselekményt követtek el. Ugyanakkor amikor börtönökbe látogattam, hát az a helyzet, hogy több karizmatikus személlyel találkoztam, mint konzervatív hívővel - jobban mondva velük nem találkoztam. 

Nem kívánok egyértelmű választ adni. Van egy út, és azon kell járni, ahogy Sükös Pál regénye mondja: keskeny út. Keskeny az ösvény, nem egyszerű - szeretnénk levágni, lerövidíteni, jóléti keresztyénséggel kikövezni, és sok minden tündérmesével, de sajnos ez az út az elmúlt évezredek alatt keskeny, kényelmetlen, és hihetetlenül építő jellegű maradt. Megmutatja, hogy mi a fontos a számunkra, és én ezt hiszem, hogy a Lélek által történik.

Szondi Endre