Jó néhány évvel ezelőtt, pályakezdő koromban, a munkám révén kerültem kapcsolatba Violával (nevezzük mondjuk így). A harmincas évei közepén járó Viola egy multinacionális vállalat kommunikációs vezetője volt akkor, kedves, közvetlen nő, tele életerővel és energiával. Ő volt az első női ismerősöm, aki kerek perec kijelentette, ő nem szeretne gyereket.
Döntése hátterében több dolog is húzódott, a fő ok azonban egy rejtélyes betegség volt, amellyel Violának együtt kell élnie, és amelyet nagy valószínűséggel örökített volna tovább születendő gyermekének is. Azt mondta, ő már megbékélt azzal, hogy egész életében gyógyszereket kell szednie és időnként kórházba kell vonulnia egy-egy kezelésre, de nem szeretne úgy gyermeket, hogy tudja, neki is ugyanezeket kell majd átélnie.
Bár döntése - racionális szempontok alapján - érthető volt, kijelentése mégis sokkolt. A világról alkotott addigi képembe, az általam addig látottakba, tapasztaltakba nem fért bele ez a dolog. Én épp a családalapításra készültem, az esküvőmet tervezgettem, és mi sem volt számomra természetesebb, mint, hogy néhány év múlva férjemmel közösen gyermeket vállaljunk. Viola határozott kijelentésével nem tudtam mit kezdeni. Bár elfogadtam indokát, mégis olyannyira felfoghatatlan volt számomra a hozzáállása, a lelki nyugalom, amellyel - legalábbis látszólag - a témát kezelte. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet boldog, teljes élete, miközben tudja, hogy neki soha nem lesz gyereke. Kijelentésén sokat rágódtam akkoriban, ma is mélyen bennem él.

Néhány évvel később - éppen abban az időszakban, amikor mi férjemmel a megérkezni nem akaró gyermekáldás miatt aggódtunk - láttam meg egy cikket az egyik női magazinban, ami azzal foglalkozott, hogy egyre több nő van a világon, aki tudatosan nem akar gyermeket vállalni. A téma ismét sokkolt. Bár a cikk bevezetése érdekesnek tűnt, utána mégis elbagatellizáltam a dolgot, elsősorban azért, mert a néhány kiemelt példában szereplő indokot annyira nevetségesnek találtam. Emlékszem, volt olyan nő, aki azért nem akart gyereket, mert a világon már úgyis túlnépesedés van, amihez ő nem szeretne hozzájárulni azzal, hogy ő is szül egy gyermeket. Hát erről ennyit...  Bár az olvasottak napokig a fejemben jártak, végül elintéztem magamban azzal, hogy bizonyára néhány különcködő nő véleményéről van csupán szó, vagy épp az újságíró nem talált jobb témát.

A kérdéssel legutoljára néhány hónappal ezelőtt találkoztam - immáron boldog anyukaként.  Az egyik ismert női magazinban egy gyermekre nem vágyó olvasó levele és annak megválaszolása óriási indulatokat váltott ki, hatalmas vitasorozatot indított el. A témában megjelenő cikkek, a számtalan olvasói levél és hozzászólás, a pszichológus vélemények ráébresztettek, hogy a probléma, amelyről addig azt hittem, hogy nem is igazán létezik, igenis komolyan jelen van a mai társadalomban. Bár az első sokkhatásokon már túl voltam, a kérdés még mindig eléggé felkavart. Elhatároztam, hogy jobban utánanézek. Az immár világossá vált számomra, hogy nem újságírói túlkapás, vagy néhány különc nő véleménye az, amely ekkora vitákat és indulatokat vált ki.

Az interneten keresgélve azonban igencsak megdöbbentem.  A Google ugyanis a „nem akarok gyereket" kifejezésre néhány másodperc alatt 158.000 találatot adott ki. Ebből aztán teljesen világossá vált számomra, hogy a kérdés igenis aktuális a ma embere számára. Nagyon sok cikket, levelet, véleményt elolvastam. Az okok különbözőek voltak. Volt, aki a karrierje miatt nem akart gyermeket, volt, aki gazdasági, pénzügyi helyzete miatt. Voltak olyan nők, akik egy szerűen nem vágytak gyermekre, de voltak olyanok is, akik úgy gondolták, nem tudnák tovább élni a saját életüket, és igazán élvezni azt, ha egy gyermekről kellene gondoskodniuk.

A gyermektelenség legfőbb okait egy osztrák kutatás foglalja össze.

A gyerektelenség indokai

Egy kutatásban gyermektelen házaspárokat kérdeztek, miért nincsen gyermekük. Az indokok a következők voltak (százalékban):
1. A jövő tudatos alakításának vágya (48%)
2. Stabil partner hiánya (46%)
3. A jelenlegi életstílus élvezete (44%)
4. Pénzügyi okok (38%)
5. Úgy gondolják, nem élveznék az életet egy gyerekkel (37%)
6. Egészségügyi okok (33%)
7. Munkahelyi nyomás (33%)
8. A szabadidő eltöltésének szabad megválasztása (32%)
9. Túl idősnek tartják magukat (25%)
10. Nem akarnak gyereket (25%)
Forrás: Vienna Institute of Demography/ Eurostat/ Newsweek

Sem az imént említett női magazin, sem az interneten megjelenő különféle írások és cikkek nem mertek azonban konkrétan véleményt nyilvánítani, állást foglalni a kérdésben. Engem azonban nagyon érdekelt volna egy valóban nyílt és őszinte vélemény. Vajon csak én érzem úgy, hogy a feje tetejére állt a világ? Vajon csak én érzem természetellenesnek azt, hogy egy nő nem akar gyermeket? A fenti indokokat elnézve ugyanis mindössze egyet, maximum kettőt tudok elfogadni a gyermektelenség reális okaként. A többit - bárhogyan erőlködöm is - mondvacsináltnak érzem.

Miközben épp ezek a gondolatok foglalkoztattak, a kezembe került dr. Pálhegyi Ferenc egyik írása, amelyben a gyermekvállalással foglalkozik. És végre megtörtént a csoda! Kimondta azt, amit én évek óta nem mertem megfogalmazni, mégpedig hogy aki fiatal felnőtt nőként nem vágyik gyerekre, annak a lelkében valami elromlott.

A gyermek utáni vágy, a gyermeknevelési ösztön ősidők óta benne van a génjeinkben. Évezredeken keresztül természetes volt a nők számára, hogy gyermeket szüljenek és neveljenek. És most itt állunk a „fejlett" 21. században, ahol egyre több nő vállalja önként: nem akar gyermeket. Nem akar gyermeket, mert akkor nem tudja fenntartani addigi életszínvonalát, nem tudja élni addigi „felhőtlen" életét, nem tudja az addigi színvonalon folytatni munkáját, nem tudja, vagy nem akarja vállalni a gyermekkel járó terhet, felelősséget... Ezeket az indokokat egy szóval tudnám összefoglalni: önzés. A mai ember talán legnagyobb hibája az önzés. És most nem a természetes, minden emberben jelenlévő egészséges önzésről beszélek, hanem arról, amikor már semmi más nem fontos, csakis az ÉN. Az a fontos, hogy ÉN jól érezzem magam. Hogy ne legyenek kötöttségek, ne legyenek terhek - főleg ne önként vállalt terhek -, amelyek az ÉN-t bármilyen módon is korlátozzák.

Problémásnak érzem még a gyermekvállalásról kialakult képet is. Manapság a gyermeket kizárólag tehernek fogjuk fel. Már a gyermekét váró nő is „terhes". Hol van már a szép régi „áldott állapotban van" kifejezésünk? És nem csak a gyermekvárás során, de később is hajlamosak vagyunk csak a terheket hangsúlyozni. A gyermek ellátásával és nevelésével kapcsolatos terhek, a gyermekkel együtt járó anyagi terhek...  A mai kor felfogása szerint a gyermek nem más, mint nyűg, akadály, amely különféle terheket ró ránk, és korlátokat állít önmegvalósításunk útjába. Miért is szeretne tehát bárki is gyermeket és az azzal járó terheket és nyűgöket a nyakába venni?

Persze, kisgyermekes anyukaként tudom, hogy az anyaság nem könnyű feladat. Kőkemény munka, ami sok fáradsággal és lemondással jár, számtalan áldozatot követel. De azt is tudom, hogy semmi nincs ennél szebb! Amikor az egy éves kisfiam minden különösebb ok nélkül, pusztán őszinte szeretetből odaborul a vállamra, átkarolja a nyakamat, vagy épp egy puszit nyom az arcomra, akkor mindent mást elfelejtek. Már nem számítanak az át nem aludt éjszakák, a késő estébe nyúló vagy épp kora hajnalban kezdődő mosás, vasalás, takarítás, az elmulasztott bulik, vagy baráti találkozók... Ilyenkor csak ő számít, és az a szeretet, amit kizárólag tőle kapok.

Olyan jó lenne, ha minél több nő megérezhetné ezt! Olyan jó lenne, ha minél többen megtapasztalnák, mit jelent a szeretetből való szolgálat! Ha a gyerekre nem mint akadályra, mint korlátra tekintenének, amely meggátolja őket saját énük kiteljesedésében, hanem mint Istentől kapott ajándékra, amely lehetőséget nyújt új, eddig fel nem fedezett énünk kibontakozására.
A gyermeket az Úr bízza ránk. Ránk bízza, hogy gondozzuk, neveljük, formáljuk, és általa mi is formálódjunk. A gyermek révén megtanulhatunk őszintén és önzetlenül adni, szeretni, szolgálni.
Olyan jó lenne, ha a mai felfordult világban is minél többen megtapasztalnák: „az anyaméh gyümölcse: jutalom" (Zsolt. 127:3).