A Péter 1. leveléből vett idézet ugyanis e tekintetben tanít, figyelmeztet, és vigasztal bennünket. Figyelmeztet először is arra, hogy az élethelyzetekből adódó gondoknak súlya van. A munka és a család gondjai, a korán kelés, a későn fekvés, a mindennapok problémái sokszor észrevétlenül terhelnek meg minket, mígnem mázsás súllyá nehezednek. Ha ezeket egyedül akarjuk hordozni, előbb vagy utóbb összenyomnak bennünket. Így viselni az élet gondjait konkrét tettek nélkül is önpusztítás. Családapákra sűrűn jellemző, hogy súlyos gondokkal kell megküzdeniük, s a családjuknak semmit nem jeleznek mindebből. Ám nincs jogunk ítélkezni, hiszen mindannyiunkkal megesett már, hogy elnémultunk egy időre és nem beszéltünk a gondjainkról, problémáinkról senkinek. Nem is tudjuk, miért. Talán a rosszul értelmezett büszkeség vagy szégyenérzet miatt... Sokszor már csak koporsó mellé állva látjuk, milyen súlya lehet a magunkba zárt gondoknak.

A gondjainkat Istenre kell vetnünk.
Azonban arra tanít bennünket a felolvasott rész, hogy gondjainkat az Istenre vessük. Ez sokszor nehezünkre esik. Különösen egy ilyen társadalomban, mint a miénk. Melyben a napi könyörtelen robot, s a magánéletre fordított kevés idő miatt szinte összenövünk a gondjainkkal, s egyszer csak azt látjuk, hogy azok falként magasodnak köztünk és szeretteink, családtagjaink között. Ekkor belénk nyilall a gondolat: kockán van az életünk! Ahogyan Ady ír erről:

„...Mert kockán van az életem
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.
S hányattatom, miként a sáska."

Igen..., még ilyen helyzetben is elég egy imádság, néhány nehezen megfogalmazott, de őszinte szó, két összetett kéz, s ha már másunk nincs, az „Istenhez hanyatló árnyékunk". Mindez elég, ha az életünk utolsó pillanatában történik is. Isten igéje így szól: vessük Istenre terheinket! Fontos tanítás, és minden estben igaz. Ha fájdalmat vagy gyászt kell is viselnünk, akkor is.

Isten a gondviselőnk akar lenni.
Ám ha úgy gondoljuk, hogy minden hiába, rajtunk nem tud senki segíteni, és nincs, aki megértene minket, az ige vigaszát hallgassuk: „...néki gondja van rátok."
Gondja van az árvákra, gondja a nehéz terhet viselőkre, az adósság terhei alatt szenvedőkre, s a gondok, amelyek emberi próbálkozással megoldhatatlanok, megoldódnak. A terhek, amelyeknek elhordozásához minden emberi erőfeszítés kevés, elviselhetők lesznek, mert Isten ad megoldást és erőt. Ahogyan Ady versében olvassuk tovább:

„ Mert csak teneked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba."

Ugye, értjük a verset? Az emberi erő csekély. Abban bízni, abban reménykedni valóban öngyilkosság. Olyan erő kell, amely minden emberi értelmen felül van. Ez az erő Istennél van, mert Ő volt az, aki hatalmas kézzel vezette ki népét Egyiptomból, az Ő hatalmas keze formált meg minket, és az Ő Fiának kezei viselték a kereszt súlyát. Ez a kéz erős és tulajdonosa ismeri fájdalmaink nagyságát, hiszen Ő alkotott, átérzi keserűségünk nyomorúságát, hiszen Fia szenvedett értünk. Hatalma is van segíteni rajtunk, hiszen Ő a szabadító. Itt az ideje tehát valóban Istenre vetni gondjainkat, mert néki gondja van reánk. Ő törődik velünk. Ámen