1990-ben egy napon, késő éjjel, az utolsó villamossal igyekeztem haza és a Bibliát lapozgattam a 4-esen, mikor is megállt fölöttem egy ismeretlen lány és örömmel konstatálta, hogy lát keresztyén embert ilyen éjjel a városban. Szóba elegyedve megjegyezte, hogy ők „csak simán keresztyének", nincsen külön nevük, látogassam meg őket egyszer, és meg is mondta a lakáscímet. Merthogy ők lakásonként laknak külön csoportokban, nem együtt, egy nagy gyülekezetben.
No, én két nap múlva már fel is csengettem a Lehel tér egyik hatalmas bérházába, ahol egy nagy lakásban 3 fiú és négy lány fogadott szeretettel, kínáltak teával, szendviccsel. A beszélgetés azonban hamar váratlan fordulatokat kezdett venni, amikor az egyik, főnöknek kinéző srác kérte, hogy olvassam föl hangosan a Csel 2,42-47-et. Ez alapján először zordul azt kérdezte, hogyan is szerethetem én igazán a testvéreimet, ha nem találkozom velük mindennap? Másodszor fenyegető hangsúllyal azt is hozzátette, hogy vigyázzak, mert ha engedetlen vagyok, ki fogok esni a kegyelemből - engedetlenség alatt persze azt értették, ha valaki nem úgy él, ahogyn ők. Mert azt az életmódot is a Szentírás utasításának tartották.

Azután eljöttem és elkezdtem utánaolvasni ennek a társaságnak. Ma az első magyarországi központjukról csak „dunaföldváriak"-nak, egyébként alapítójukról Holics-szektának nevezett, a jeruzsálemi gyülekezet közösségét mintának tartó társulat rendkívül törvényeskedő és zárt körré vált, ahol kommunaszerűen élnek együtt a különböző lakásokban az otthonról elköltözött fiatalok, akik legtöbbször kétségbeesett szüleiknek még azt sem árulják el, hol találhatják meg őket. Több rendőrségi ügy is volt ebben a tekintetben. Tagtoborzó módszerük sem túl baráti: nem az utcán misszióznak, hanem olyan konferenciákat, evangélizációkat látogatnak (Csillagpont, MEKDSZ-táborok stb.), ahol a látszólag ingadozó vagy kezdő hívőket próbálják elcsábítani.

Mi vihet rá egy fiatalt arra, hogy eddigi életét föladva, ilyen képtelen tanításoknak hódoljon be? A válasz az érzelmi-egzisztenciális oldalon keresendő. Akiknek nincsen rendezett kapcsolati hálója, amely fölfogja, ha időnként ki akar pottyanni onnan; ha nincsen olyan szilárd biblikus tanítási alap, amelyre föl tudja fűzni a kérdéseit; ha nincsen olyan ember, akinek a kétségeit el tudja (vagy meri!) mondani, akkor könnyen szaladhat bele ebbe a csapdába. Tudnillik itt valóban lesik egymás gondolatát, körülveszik egymást a tagok. Hány és hány törvényeskedő református gyülekezetből mentek már el a fiatalok olyan szektákba, gyanús gyülekezetekbe, ahol a tanítás mellett a fiatalok természetszerűen jelentkező érzelmi-kapcsolati igényeire is voltak válaszok! A hit hallásból van... de a hit gyümölcseit először a másik testvérnek kell odakínálni, hadd lakjon jól belőle. Ha ezt nem tesszük, virágozni fognak a felettébb kétes hatású érzelmi taposóaknákkal operáló gyülekezetek, ahová egyre inkább a puszta élményért fognak járni ifjaink.

A dunaföldvári szekta lakásai kiürülnének, vagy legalábbis sokan elmennének vissza a régi gyülekezetükbe, ha ott megfelelnének ki nem mondott, időnként csak a szemükből olvasható segélykiáltásaikra. Nézzünk körül házunk táján. Ugye, egyszerűbb azt mondani, amikor egyik gyülekezetünkből a meg nem értett ifjúság eltünedezik, hogy „hulljon a férgese"? Ez sajnos, megtörtént eset, s nem egyedi. Soha ne gondoljuk, hogy az ifiseinket kifizethetjük olcsó megtérős egyendumával, fölényes igevagdalkozással, bennfentes református elittudattal. Átlátnak a szitán. Pontosabban: megérzik a hiteltelenséget, a puszta, hideg törvényt. És választani fognak alkalmas pillanatban: olyan helyet, ahol tárt kapukkal várják őket - még akkor is, ha mögöttük igyekeznek majd azt jó szorosra bezárni. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint bűnbánattal kinyitjuk saját ajtainkat, és mindennap kiszaladunk az útra: jön-e hazafelé?