Azt tartja a mondás: a bajban ismered meg, ki a felebarátod igazán.
Néhány gödi Piarista Szakiskolás diák elhatározta a múlt héten hogy - hitüket cselekedetekre váltva - lemennek Devecserre egy pár napra, vörösiszapot lapátolni.

Jakus Attilával beszélgettem, aki ötletgazdája és egyben a kivitelezője is volt ennek a Devecseri „kirándulásnak".

Honnan jött az ötlet, hogy lemenjetek Devecserre önkéntesként, iszapot lapátolni?
Már korábban gondolkodtam azon - látván a tv-s híradásokat -, hogy szívesen lemennék segíteni, mert minden segítő kézre szükség van. Eleinte nem mertem megkérdezni az iskolánk igazgatóját, elenged-e minket néhány napra. Aztán jött egy felkérés Laci atyától (az iskola igazgatója, Szabó László Sch. P.), hogy mindenki adjon be 100 Ft-ot, hogy elküldjék a károsultaknak. Ekkor bátorodtam fel - mert láttam, hogy az iskola is foglalkozik ezzel a problémával -, és megkérdeztem Laci atyát: elenged-e minket pár napra dolgozni a katasztrófa sújtotta területre. Legnagyobb meglepetésemre ő azonnal adott nekünk két nap igazolt távollétet, leegyeztette a szülőkkel a dolgot, és kérte, ha már kitaláltuk, akkor szervezzük is meg ezt az utazást. Nagyon büszke volt ránk, hogy ez nekünk eszünkbe jutott.

Rosszabbra vagy jobbra számítottatok? Mi fogadott ott lent titeket?
Azt gondoltuk a híradások nyomán, hogy jobb már a helyzet, de nem így volt. A szállás és az ellátás viszont sokkal jobb volt, mint azt reméltük volna. Mi arra számoltunk, hogy csak egyszeri meleg ételt kapunk a reggelinkről és a vacsoránkról magunknak kell gondoskodni, ehhez képest meleg reggelit, ebédet kaptunk és vacsorára hideg csomagot adtak. Minden nagyon finom volt és bőséges.

Merre vittek titeket dolgozni?
Leginkább a katasztrófa sújtotta területre vittek minket dolgozni, ami teljesen le volt zárva az utca emberétől és a sajtótól is. Katonák és rendőrök őrizték ezt a területet, csak engedéllyel lehetett bemenni és megfelelő védőfelszerelésben. Ez vegyvédelmi ruhából, maszkból, védőszemüvegből, gumicsizmából és gumikesztyűből állt.
Elvittek minket egy kertes családi házba és akkor döbbentünk meg, micsoda tragédia is történt itt valójában. A tv-ben láttunk már ilyen felvételeket, de szemtől szembe nagyon megrázó élmény volt. A kertben kb. egyméteres iszapréteg, a házban meg kb. 50-60 centi iszap volt, de mi csak „vörös puding"-nak hívtuk az állaga miatt.

Mennyi munkát tudtatok a két nap alatt elvégezni?
Két utcányi házat és udvart tisztítottunk meg így nyolcan - nem csak mi, hanem a tűzoltók is segítettek ebben. A házakban még vastagon ott maradtak a vörös iszap nyomai, pusztításai, aminek a kitakarítását majd a tulajdonosoknak kell megoldaniuk. De ezt ma még senki nem tudja, hogyan lesz, és ki fogja megfizetni a helyreállítási munkálatokat.

Te visszaköltöznél egy ilyen „kitakarított" házba?
Nem, semmi estre sem.

Mi volt a legmegrázóbb számodra?
A múlt emlékeit, fotóalbumokat, gyerekjátékokat ástunk ki, találtunk egy autót félig tele iszappal, benne a gyermekülés. Elpusztult állatok maradványait takarítottunk el Mindenütt csak a pusztulás nyomaira bukkantunk. A múltat, egy élet munkáját egy pillanat alatt elmosta az iszap. Szembesültünk az emberi tragédiákkal, áldozatokkal is. Szörnyű volt mindezt szemtől szemben átélni.

Milyen volt a hangulat Devecseren?
Az épen maradt részen szinte semmi jel sem utal arra, hogy itt valami katasztrófa lett volna. Ugyanúgy folyik a mindennapi élet, mint előtte, nem foglakoznak túlzottan az eseményekkel. De a károsultak, a földönfutóvá lett emberek kétségbe vannak esve. Sírnak, nagyon tanácstalanok. A biztosítók arra hivatkoznak, hogy a lakásbiztosítás ilyen kárra nem fizet, a MAL Zrt. által felajánlott összeg csak a közterületek helyreállításra vonatkozik, a kisember házáért már nem fizet. A bank azonnal visszaköveteli a pénzt, miután a fedezetet - a házat - elvitte a vörös ár.
Mindenki tanácstalan és senki nem tud megfelelő választ adni ezekre a kérdésekre. Az emberek megpróbálnak peren kívül megegyezni, de úgy tűnik, nem fog menni, és így peres útra terelik az ügyet, ami évekig is eltarthat.
Egyelőre úgy tűnik, senki nem vállal felelősséget ezért a katasztrófáért.

Attila és csapata az őszi szünetben újra visszamegy Devecserre. Miért?
Igen, öt napra megyünk vissza, és már lányokat is viszünk, mert ők a napi étel szétosztásban és a konyhán is tudnak nagy segítségére lenni az ottaniaknak. A munka, amit végezni kellett, nekünk nem volt annyira megterhelő, így nem gond a napi lapátolás. Azt tapasztaltuk, hogy sokat jelent az ottani embereknek, hogy valaki törődik velük, próbálja enyhíteni a károkat, fájdalmaikat.

Fotók: Kalocsai Richárd