Mit látok a világból onnan, ahol vagyok?

Egy nagy kavalkádot. Még csak álmodunk a tisztánlátásról. Túl nagy a zsivaj. Mindenkivel történik számtalan dolog. Még nem tudni, hogy hol, miben áll a lényeg, melyek lesznek azok az események vagy személyek, amelyek vagy akik később fontossá válnak. Talán majd később csak, talán közelebbről. Elmosódó arcok és szavak suhannak el a fülem mellett.

Aztán valami feltűnik. Még távoli. Felé fordítom a figyelmemet, először még csak kíváncsiságból, először még csak esélyt adva, hogy ott legyen valami fontos. Megnyitom felé az érzékeimet. De fél szemmel még figyelem a kavalkád többi szereplőjét, a többi történést és történetet, ami velük jár az utcán.

Továbbra is kitűnik a kavargásból. Stabil. Már látok valamit, már körvonalazódik. Egy alak, egy forma, ami sok mindent rejthet belül. Egy esemény és egy történés, ami talán a többinél élesebb. Kezdik zavarni a szemem izgatott ismerkedését a zsivajos többiek.

Közelebb lépve már nem csak egy személytelen alakot látok göncökben és külsőségekben. Elkezdek látni egy arcot, megismerni valakit. Megtapasztalom benne a személyt. Feltételezek róla, belelátok dolgokat, esélyeket, talán már azt is hallani vélem, milyen a hangja.

Igen, így már egészen közelről látom a lényeget. Innen már látszik, hogy mit rejtenek az események: örömöt, haragot; bújómosoly van a bajusz alatt, vagy undorodó fintor. Látok ráncokat, látom azt a történetet, amit belévésett az élet ebbe az arcba. Látom a megterhelést és az áldásokat is.

Tovább közeledve már nem csak a saját perspektívámat látom. A legtöbbet látom meg, amit valakiből lehetséges. A motivációt: a szeretetet.

Fotók: Kalocsai Richárd