A nemzetközi pszichológiai kutatások ma már fényesen bizonyítják, hogy személyiségünket meghatározza, hányadik gyermekként érkezünk a családba.
Ötgyerekes anyaként bizton állíthatom: nem tévednek a pszichológusok.

Az elsőszülött
A Hercegnő - csak így neveztük magunk között legnagyobb lányunkat. A Hercegnő már egy évesen összetett, kerek, szépen megfogalmazott mondatokban hozta nyilvánosságra akaratát. Ha megszólalt, nem beszélt, hanem kinyilatkoztatott, az utcán nem sétált, hanem vonult, s ha valaki felbosszantotta, nem hisztizett, nem kiabált soha: egy lesújtó pillantása elég volt ahhoz, hogy ellenfelét porig alázza.
Nem kell ahhoz különösebb kutatásokat végezni, hogy meglássuk az elsőszülöttségi státusz előnyeit. Az első gyereket az egész család izgatottan várja. Nálunk is ott tolongott a Hercegnő bölcsője körül nem csak a család, hanem a fél falu, meg a tanítványaink serege. Különleges figyelemben, kényeztetésben volt része, főleg, hogy az unokák sorában is ő volt első.
Az elsőszülött valódi trónörökös, akinek minden rezdülését figyelik, fejlődéséről naplót vezetnek, lesik minden kívánságát, éppen ezért gyakran elkényeztetett, önfejű és akaratos személyiség válhat belőle. Ha viszont pozitívan tudja feldolgozni az elsőséggel járó előnyöket, akkor olyan vezető személyiség válhat belőle, aki képes egész közösségeket irányítani.
Dr. Cliff Isaacson kutatásai szerint az elsőszülöttek magukkal és másokkal szemben is tökéletességre törekszenek, szabálykövetőek, versengésre hajlamosak, önállóak, nem szeretnek kockáztatni és általában konzervatív a gondolkodásuk. Jó a szervezőkészségük, az intelligenciájuk is kimagasló.
Mindez, a kezdeti különleges státuszon túl, annak is köszönhető, hogy az esetek többségében hamarosan megérkezik a rivális: a kistestvér. Ahhoz, hogy az elsőszülött megtarthassa eddig természetesnek vélt jogait, keményen meg kell küzdenie a testvéreivel. Úgy érzi, ki kell válnia többiek közül, jobbnak kell lennie náluk, hogy az eddigi szeretetet biztosítani tudja magának. Mindezek mellett az elsőszülöttekben ösztönös felelősségérzet munkál a kisebbek irányába, így nem csoda, ha sokszor pótmamaként viselkednek kisebb testvéreikkel szemben.

A középső és a sokadik
A Hercegnőt izgatottan várták kicsik és nagyok, s ebből az izgalomból kijutott második gyermekünknek is. A következő gyerekek vállalásánál azonban már egyre több sóhajtással és fejcsóválással találkoztunk nem csak az idegenek, hanem szeretteink részéről is. Mert hogy ebbe a világba felelőtlenség ennyi gyereket szülni. S mindegy, milyen világ volt éppen, mindegy, hogyan álltunk anyagilag, fizikailag vagy lelkileg, a sokadik gyerek vállalása még a nagyszülők körében is aggodalmat váltott ki.
Általában ez a bizonytalanság jellemző a középső státuszába szorult gyerekekre is. A középső gyerekek gyakran úgy érzik, hogy az élet nem igazságos, amikor valami nem úgy sikerül, ahogy ők akarták, vagy ha nem kapnak meg valamit, ami szerintük jár nekik. Ez a meglátás jogos, hiszen a sok gyerekkel egyre nő a munka mennyisége a családon belül, egyre többfelé kell megosztaniuk magukat a szülőknek, így természetes, hogy a középsők nem kapnak annyi figyelmet, mint azt szeretnék.
Ezt az érzelmi feszültséget különbözőképpen vezethetik le. Eszter visszahúzódott a maga kis zárt, belső világába, ott nyalogatta a sebeit, és nem egyszer csak hetek vagy hónapok múlva derült ki, hogy megbántottuk valamivel. Attila fiam viszont a nagyjelenetek mestere volt. A legváratlanabb helyzetekben, lehetőleg minél népesebb közönség előtt csapta földhöz magát, és ordított vörös fejjel. Emesém pedig, azt hiszem, élete végig nem veti le a középső gyerek státuszt. Mindig legalább három méterrel az emberek feje fölött fog lebegni, csodamosolyát szórva a legválságosabb pillanatokban is.

... és a legkisebb
Akit a széltől is óvunk. Aki óhatatlanul is elkényeztetett. Csanáddal kapcsolatban is ezt vetik a szemünkre a testvérei, hogy őt nem fogjuk olyan szigorúan, mint a nagyobbakat. Ám az az igazság, hogy a kicsivel még a tesók is engedékenyebbek. S ez természetes is, hiszen a legkisebb a család utolsó sarja, aki egy folyamat végét jelenti. Igazi kincs, akire vigyázni kell.
Dr. Jane Nelsen, a születési sorrend elméletének neves amerikai kutatója szerint a legkisebbek kiváló manipulátorok.
„A legfiatalabbak gyakran nagyon jól rá tudnak venni másokat arra kedvességükkel, hogy valamit megtegyenek helyettük. Ezek a gyerekek általában kreatívak és szeretik jól érezni magukat. Ám kreativitásukat, energiájukat és intelligenciájukat arra használják, hogy mások manipulálásával érjék el megbecsülésüket. A legkisebb gyerek általában a legkevésbé szorongó, ugyanakkor nem túlságosan törekvő, akár lusta is lehet." - írja Nelsen a Pozitív fegyelmezés című könyvében, s azt hiszem, sok családban tapasztalták már, hogy a legkisebbek tudnak a legnagyobb zsebdiktátorok lenni. Vigyázni kell hát velük, mint ahogy a többiekkel is, hogy a születési sorrendből adódó személyiségvonások pozitívan épüljenek bele a személyiségükbe. Mert az is áldásunkká válhat, hogy hányadiknak születünk a sorba.