„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak"
Prédikátor 3:1

A jelek és szimbólumok az emberiség történetével egyidősek, gondoljunk csak az őskorból reánk maradt barlangrajzokra. A Szentírásban a teremtés történetében ezt olvassuk: „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek." (IMóz 1:14)
Ezen jelek és szimbólumok az emberiség fejlődésével egyre mélyebb tartalommal és üzenettel bírtak. A szemmel látható (materiális érték) ábrák mögé lelki és szellemi alkotás és mondanivaló (ideológiai érték) sorakozik fel, mely által a szimbólum elnyeri a maga teljességét. Az egyház sok ilyen szimbólumot hozott létre, amelyet mind a mai napig használ. A szimbólumok rendszerbe tömörülve ideológiai egységet alkotnak, ami által összetettebb gondolatokat és üzeneteket is képesek megfogalmazni. Gondolhatunk itt az úgynevezett „Symbolum Apostolicum"-ra, vagyis az Apostoli Hitvallásra, amely a IV. századtól a keresztyén vallás egyik alapkövévé vált. Vannak azonban ábrázolásos szimbólumok is, amelyek ugyanilyen összetettek és üzenetet hordoznak. A protestáns művészettörténet talán egyik gyöngyszemét jelentik a festett kazettás mennyezetek, amelyek szimbólumvilága összetetten sokoldalú és a maguk rendszerén keresztül képesek akár üdvtörténeti üzenetet is megfogalmazni.

A reformáció elterjedését követően új mesterség jelent meg a Kárpát-medencében, mégpedig a mennyezés. Az egyik mesternek a nevét is ismerjük, nagyon beszédes: Mezőlaki Mennyező Mihály, aki mesterségét előnévként használta. Ez a megnevezés azt bizonyítja, hogy a reformáció korában a kazettás mennyezetek készítői és megrendelői meg voltak győződve arról, hogy azok a szimbólumok, amelyeket a templom plafonjára festenek, közelebb hozzák a mennyet a földhöz (az emberekhez). A középkori ember az eget a mennyel azonosította, ezért felfele tekintve kereste az Istennel való kapcsolatára a válaszokat. Ennek az igénynek a továbbélése a festett kazettás mennyezet, talán ezért is nem véletlen, hogy nem a falakra vagy a berendezési tárgyakra, hanem a plafonra kerülnek ezek az ábrázolások. Balgaság lenne azt hinni, hogy ezen ábrázolások csupán esztétikai célt szolgáltak volna, tudván azt, hogy a puritán reformáció csupán azt tűrte meg a templomban, amire feltétlenül szükség volt, minden egyéb díszítő motívumot száműzött onnan.

Elsősorban tudnunk kell, hogy a kazettás mennyezetek egy egységes rendszert mutatnak be, amelyen belül mindegyik kazettának megvan a maga szerepe és mondanivalója, és a rendszer ismeretében egyenként is értelmezhetők ezek a szimbólumok. Technikai szempontból hasonlít a Szentírás magyarázatához, hiszen egy-egy igemagyarázat alkalmával a lelkipásztor sem olvassa fel a teljes Bibliát, talán csak egy rövidke igéről prédikál, mégis szükséges, hogy a hallgatók ismerjék az egészet egységében.

Ezen bevezető gondolatok után szeretnék néhány mondatot ejteni Telekfalva (Székelyudvarhelyi Egyházmegye) református templomának kazettás mennyezetéről. Belépve a templomba az első dolog, ami feltűnik, az egyik királykazetta (feliratos kazetta) bibliai idézete: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat" Zsolt 19:2.
Ez a zsoltáridézet elindítja az embert azon az úton, amelyen felfedezheti a szimbólumok által Isten csodadolgait. Az egek beszélik - kezdi a zsoltáros. Isten dicsősége mindenütt jelen van, és alkotó kezének munkája által tanítja az embert. Feltűnik a kazettás mennyezeten a nap, a hold és az öt csillag, ezek az úgynevezett „hétbolygó"-t jelenítik meg. Ez a hét égitest a Nap, a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz, az úgynevezett szabad szemmel is látható bolygók. Ezen égitestek mozgása mindig is meghatározó volt az ember életében, hiszen ezekhez igazítva tudta pontosan az időbeosztását, meg tudta különböztetni a hétköznapot és az ünnepeket és ehhez kapcsolódóan Jézus üdvtörténeti munkájának az emberi hitélet megerősítéséhez szükséges különböző kiemelkedő eseményeit, mint pl. a karácsony, húsvét vagy pünkösd. Az égitestek megjelenítése utal a folytonos körforgásban lévő állandó megújulásra, valamint a világítótestek figyelmeztetnek és emlékeztetnek a Világ Világosságára, aki győzedelmeskedik a gonosz sötétségen.

A régi ember a természettel még sokkal nagyobb harmóniában élt, éppen ezért az égbolton megjelenő különböző csillagképeket megtöltötte tartalommal és ezeket megpróbálta ábrázolni, ezzel egy különös és tartalommal teli szimbólumrendszert hozott létre. Téves felfogás, amikor ezt a mai világban oly divatos csillagjóslással próbáljuk egy kalap alá vonni. Abba a hibába esünk, amire Tavaszy Sándor dogmatikájában is figyelmeztet, amikor az ember istenkeresésről beszél és elmondja, hogy Isten a maga hatalmasságát és gondviselő jóságát minden teremtményben kiábrázolta, az ember azonban az eltompultságában csupán puszta szemlélője a dolgoknak, ahelyett hogy imádója és csodálója lenne mindezek Teremtőjének.

Megjelenik a mennyezeten a bárka, amely Noé bárkájaként azt a szimbólumüzenetet hordozza, hogy csak az Isten szavára hallgató hívő számára van lehetőség a megmenekülésre. Egy másik kazettán feltűnik a fiait vérével tápláló pelikán, talán református egyházunk egyik legáltalánosabban elterjedt szimbóluma. Az önfeláldozó krisztusi szeretetet ábrázolja, aki saját tulajdon vérén váltotta meg az embert. A pelikánt a nyári napforduló szimbólumának is tekintik. Egy adott naptári éven belül ekkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka, mintegy jelezve, hogy ekkor válik élő valósággá a Világ Világosságának, Krisztusnak a küldetése. A világosság legyőzi a sötétséget, ezáltal teret engedve a jóságnak, a szeretetnek és az ingyen kegyelemnek. A másik végpont a téli napforduló szimbolikus ábrázolása, a hurkos farkú sárkány. A hely szűkössége miatt nem térhetek ki mindegyik alakos ábrázolásra, de megtalálható a 12 állatövi jegy mindegyike a maga jellegzetes és beszédes szimbólumaival, de ezen túl találkozhatunk olyan keresztyén szimbólumokkal is, mint a kehely és az almafa, vagyis a jó és a rossz tudásának a fája.

A kazetták nagy többsége növényi motívumokat tartalmaz. A leggyakrabban előforduló motívum a négyzetkeretben átlósan egyre jobban kiteljesedő növény vagy virág, amelyet mint szimbólumot a Tejúttal azonosítanak. Jelenti egyrészt az ember életútját, másrészt az életúton elérhető lelki és hitbéli növekedést, amelyre a keresztyén embernek törekednie kell. Egy aprócska pontból az egyik alsó sarokból kiinduló növény - általában virág - kiterebélyesedve éri el az átlós sarkot, mintegy utalva a bibliai parányi mustármagra, amely kedvező körülmények között kiterebélyesedik és nagy fává növekszik.

Végezetül egy gondolat erejéig visszakanyarodom a Prédikátor 3:1-re, azon belül is a második részére: „...ideje van az ég alatt minden akaratnak". Isten rendelése minden keresztyén számára az ő parancsolatainak megismerése és a krisztusi úton való járás. Ennek egyik lehetősége, hogy a kazettás mennyezetek jelképei által találjuk meg a hozzá vezető utat. Még mielőtt bárki bálványimádással vádolna, szeretném tisztázni, hogy most nem a kazetták bálványként való tiszteletére buzdítok, hanem csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez is lehet út az Istent kereső ember számára. Nem azt állítom, hogy az egyetlen, de mindenesetre az egyik lehetőség. Hadd említsek egy hasonlatot: egy hegycsúcsra sokféle ösvény vezet fel, és mindenki, aki fel akar jutni a csúcsra, maga dönti el, hogy melyik utat választja. Van, aki a kényelmes, de hosszadalmas, más pedig a veszélyes, de rövidebb úton halad. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, de a cél elérésekor ott fent a csúcson mindez már lényegtelenné válik. Az sem véletlen, hogy őseink helyet engedtek ezeknek a szimbólumoknak a protestáns templomokban.

Soli Deo gloria.