Gyermekkorom egyik meséje egy különös kapcsolatról szólt. A kócsag és a daru össze akartak házasodni, de soha nem tették meg. Ennek az volt az oka, hogy egyik nap a kócsag, másik nap a daru akart házasodni. De mégsem kötötték össze az életüket, mert soha nem akarták egyszerre a házasságot, mindig csak az egyik. Gyerekként nem értettem, mi a baj a daruval és a kócsaggal. Ma már máshogy látom ezt a mesét. Végtelenül szomorúan mutatja meg kapcsolataink igazi problémáját. Nagyon ritkán, szinte soha nem akarjuk ugyanazt.

Azért valahogy mégis működnek a kapcsolataink. Jól, rosszul, jobban, rosszabbul, kinek hogy. Ez pedig azért lehet, mert vannak közös nevezők, amelyek fontosak mindkét félnek. Amelyek stabillá teszik a kapcsolatot. A családról alkotott kép, a közös érdeklődési kör, a vallás, a hasonló végzettség, a barátok, rokonok hozzáállása, a szexualitás, a gyermek(ek) stb. Persze ha ezeken a területeken nagy a különbség, akkor minden labilissá, képlékennyé válik, és rádöbbenünk, a másik nem az, akibe beleszerettünk.

Ahogy telnek-múlnak az évek, számos döntést kell meghoznunk a párunkkal együtt. Közös élet, amit sokszor nehéz közösen élni, mert nem mindig úgy van, ahogy én akarom.  Nem az a szín, nem az a forma, nem az az iskola a gyereknek, nem az a leves, nem az a virág, nem az az esti film. Megannyi kompromisszum. Miért megyek bele ezekbe a kompromisszumokba? Mert nem akarok változtatni, nem akarom azt mondani, hogy ez nekem így nem jó? Én mást akarok, csak félek a következményektől? Vagy azért teszem ezt, mert fontos a másik, és az esti film nem is annyira életbe vágó? A kompromisszumok tehetnek késszé arra, hogy élni tudjak a kapcsolatomban, és a kompromisszumok miatt szép lassan betelhet a pohár, aztán a falhoz vágom.

Amerikában végeztek kutatást azok között, akik el akartak válni. Való Világ-szerűen egy bekamerázott tengerparti villába költöztették őket, ahol a képernyők előtt nem a nagyközönség, hanem kis létszámú terapeuta ült. Az eredmény meglepő volt. Minden pár komoly problémákkal küzdött. És nagyon kevesen maradtak együtt. Akik együtt maradtak, azok azért nem váltak el, mert megtanultak együtt élni a megoldhatatlan problémáikkal.

Itt jelenik meg az elengedés. El tudom engedni azt, amihez ragaszkodom, mert a közös cél fontosabb. El tudom engedni mindazt, amihez ragaszkodom, mert tudom, hogy a közös élet szempontjai fontosabbak, mint az épp aktuális kényelmem, akaratom vagy a saját karrierem.

Persze ez nem jelenthet kényszerű mártíromságot, amibe belebetegszem. Ez csak önként vállalt lehet és kölcsönös. Mert ha egyoldalú és kényszerű, akkor nem lesz több rabszolgaságnál. De ha kölcsönös és szabad döntésen alapul, akkor végtelen távlatok nyílnak meg előttünk. Közös távlatok.

Néha könnyebb lenne a dolgunk, ha Jézusnak lett volna felesége. Igazán jó minta lenne a házasságuk. Sajnos nőtlen volt, mégis megmutatta, hogyan lehet kapcsolatban élni. Hogyan lehet megtanulni tőle az elengedést, az örömmel vállalt kompromisszumot, hogyan lehet erősíteni mindazt, ami hasonló, ami közös bennünk, és hogyan lehet tolerálni azt, ami különböző. Érdemes elővenni az Írást és fellapozni azokat a részeket, ahol Jézus nem beszél, hanem „csak úgy" jelen van a többiek közt. Látni, hogyan viszonyul hozzájuk, hogyan szereti őket szavak nélkül, hogyan veszi észre azt, ami más szeme elől rejtve van. Sokat lehet tőle tanulni a kapcsolatokról.

A daru és a kócsag meséje szomorúan végződik. Soha nem lesznek egymáséi. A mi mesénk nem kell, hogy szomorú véget érjen...