Elképzelem, most elképzelem a képet, milyen lenne a világ, ha a szerelmet receptre kellene kiváltani. Látom a kígyózó sorokat a gyógyszertárakban, a türelmetlenséget, a tolakodást, a kiabálást, ahogy egymáson átgázolva próbálunk előre törni, valahogy az élbolyba kerülni, mert félünk, hogy elfogy, félünk, hogy eztán nem szerezhető be, hogy nem próbálhatjuk ki, és jaj, a világ, a világ, az nagyon keserű szerelem nélkül. Az orvosi rendelőkben is ugyanilyen sorok lennének, bizony nem vérnyomáscsökkentőért, nem cukrot mérni mennének az emberek, mindenki csak a szerelemreceptet szeretné felíratni, mert az igazi varázsszer, nem használ semmi, csak ez, hogy jól érezzük magunkat, hogy másokká legyünk, mint voltunk, hogy hamuszürkéből rózsaszín-pirossá váljon a világ. De sehol nincs az orvos, sem az asszisztens, sem a gyógyszerész, mert ők már rég bevették a gyógyszert, a szerelem gyógyszerét, megállt a világ, nem törődnek senkivel és semmivel, csak ábrándozva mosolyognak, andalognak valahol kedvesükkel kettesben a Duna partján. Pontosabban nem is kettesben: hatalmas tömeg hömpölyög ott. Tanácstalanul rohangálnak, nem tudják, ki mellé lépjenek, mert a gyógyszer hatása alatt vannak. Nem látnak tisztán, csak homályosan érzékelnek. Végképp elveszítették szívükhöz a fogódzkodást, hallgat a szív, csak a felfokozott vágy zubog, zubog és zubog feltartóztathatatlanul, és nem tudni, mikor szakad a gát, mit áraszt el, kit terít be a szerelem vize. Mindenki zavarodott, mint egy kísérleti állat. Bizonytalanná vált, nem most lettek-e betegek, meggyógyulnak-e valamikor, egyáltalán mi a gyógyulás, kétséges, hogy elbírják-e viselni a rózsaszín-pirost, s ha ez mégis jó, ha mégis ezt választják, vajon meddig kell szedni ezt a gyógyszert, milyen adagokban, s ha egész életükben, nem válnak-e gyógyszerfüggővé?

Az is lehet, hogy a szerelem gyógyszerének feltalálása senkit nem hozna lázba. Mert e nélkül is volt szerelem a világban, velünk is megesett már egyszer-kétszer, s mi lett belőle...nem lett belőle semmi, csak egy csöppnyi láng, ami elhamvadt, vagy hatalmas tűz, amely pusztított, égetett, felperzselt mindent, bennünket is. Azóta is fáj és fáj és fáj és fáj. Nem tudjuk, meddig, rég volt már, azt sem tudjuk, hogy miért, mégis őrizzük emlékét, s mivel megharapott bennünket a kígyó, félünk már a közelébe menni is. Nem, nem kell a szerelem! Jó, ha nincs, jó, ha kialudt, jó, és elég megszokásból együtt lenni, nem firtatni az okát, hallgatni, s nem kérdezni semmit. Elfelejteni az álmot, valahová mélyre eltemetni a vágyat, hogy hagyjon minket, hagyjon minket remek, becsületes emberként, kötelességeinket teljesítve élni. Élni és meghalni. Majd egyszer. Addig meg majd csak kibírjuk valahogy, álom, vágy, varázslat és szerelem nélkül.

Valószínűleg lenne harmadik tábor: az épp szerelmesek és szerelempártiak lehetnének itt.  Én, például.

Én, aki most épp a számítógép előtt ülök, írok, és mosolygok.  A magam és a többiek nevében azt mondom, nem szeretnék receptre venni szerelmet. És nem álltam be a szerelmet kizárók lehetséges sorába sem. Csak vagyok - szerelmekkel mögöttem. Amik szépek voltak, és néha fájtak. Vagy nekem, vagy a másiknak. Vagyok az emlékeimmel - az enyémek. Szegényebb lennék nélkülük. Vagyok a vágyaimmal - ezek is az enyémek. Nem mondok le róluk. Nem múlik rajtam semmi, mégis rajtam múlik minden. Rajtam múlik, elhiszem-e, hogy az élet állandó áramlás, örökös változás, ott tart meg, vagy oda visz, ahol a szívem van, mert ide kell megérkeznem.(?). Elhiszem-e, hogy bármi megtörténhet? Elhiszem-e, hogy lehet rózsaszín-piros az ég, az én egem is? Elhiszem-e, hogy nem keresni kell a szerelmet, és nem elzárkózni előle, mert az van, hömpölyög, megérkezik. Bármikor, bárkihez. Nem lehet tenni ellene semmit. A korhoz, családi állapothoz semmi köze. Eljön és beterít. Magunkkal, az életünkkel szembesít: hiányainkról és vágyainkról beszél. A nekünk megfelelő emberben manifesztálódik. Ha hallgatunk a szívünkre, tudjuk, mit kell tennünk. És nincs több kérdés, nincs tiltakozás. Nincs kétely és nincs félelem. Nincs bizonyosság, s talán örök ígéret sem, csak az eggyé válás vágya, egyértelműsége és jósága. Testben és lélekben. Mert ezért lett férfi és nő, ezért vigyázzuk, keressük, kergetjük egymást, ezért vágyunk megérkezni, otthonra lelni valakiben, valaki mellett, hogy ha csak pillanatokra is, de hinni tudjunk az Édenben. Megéljük annak csodáját, a lesznek ketten egy testté titkát, ami sokkal több, sokkal több, mint két test összefonódása. Maga a paradicsomi állapot. Mikor egy volt az ember a másikkal, s egy volt, egységben volt a Teremtővel is. Így látta Ő, az Isten, szépnek és jónak ezt a világot. A szerelem szerével, az egységben oldva. Nem lehet receptre felíratni! Ezért nem lehet kiváltani sem! Ha lehetne, ha megtennénk, megmérgeznénk ezzel azt, ami tökéletes. A teremtést.

Szóval, én köszönöm, jól vagyok. Szerelem gyógyszer nélkül - a teremtés üstjéből merítve.