A lányok, még manapság is, sokszor, sokféleképpen elképzelik, milyen is lesz a nagy nap, amikor örök hűséget fogadnak társuknak. Nézzünk szét egy pillanatra Európában, honnan erednek esküvői szokásaink, s vajon milyen esküvőről álmodik egy francia, egy skót, vagy egy ír lány.

Az esküvői szokásokat minden korban és kultúrában elsősorban a vallás és a társadalmi rend határozta meg. A házasság, a családalapítás minden nemzetnél kulcsfontosságú, szakrális esemény, amelyhez Isten áldása nélkül képtelenségnek tűnt hozzákezdeni.

Európában több mint kétezer éve a kereszténység határozza meg a vallási és erkölcsi rendet, így a házasság szentsége, a kötés feloldhatatlansága nem csak a katolikus, hanem a protestáns országokban is elemi igény volt egészen a huszadik század közepéig. Szekularizáció ide, globalizáció oda, a mai lányok szívét is megdobogtatja, ha meghallják Wagner vagy Mendelssohn nászindulóját, vagy meglátnak egy szalagokkal díszített esküvői autót.

A hófehér esküvői ruha, a karikagyűrű kiválasztását, és az Amerikában régóta elengedhetetlen, de mostanában a nálunk is egyre inkább divatos házassági szerződés megírását sok álmodozás, hosszas tervezgetést előzi meg. A köztudatban mindezek a viktoriánus kor szokásrendjével kapcsolódnak össze, pedig valójában bibliai eredetűek.

A házassági szerződés

A zsidó esküvői szokások szinte minden mozzanata a bibliai időkre nyúlik vissza, így a hozomány és a házassági szerződés kötése is. A házassági szerződések felbontása igen ritka volt, annak ellenére, hogy a XX. század közepéig Európában egyedül a zsidó vallás engedélyezte a válást.

A fiatalok a legtöbb esetben a házasságkötés előtt alig ismerték egymást. A megfelelő(nek vélt) társat a házasságközvetítő segítségével a szülők választották ki, s ők egyeztek meg abban is, hogy mit tartalmazzon a szerződés, amely nélkül a házasság nem volt megköthető.  A hozomány mértékén és a gazdasági rendelkezésen túl az okirat tartalmazta a leánykérést, s a vőlegény fogadalmát is:

„Légy a feleségem Mózes és Izrael törvénye szerint! Eltartalak a zsidó férfiak szokásához híven, akik dolgoznak hitvesükért, megbecsülik, élelemmel és minden mással ellátják őket becsületesen, gondoskodom szükségleteidről és a házaséletbeli kötelezettségeim teljesítéséről is."

Már ezekből a sorokból is kitűnik, hogy a zsidó férj feladata nem csupán az anyagi biztonság megteremtése, hanem a feleség egészségének, lelki, szellemi egyensúlyának biztosítása is volt, ami a köztudottan nagy létszámú zsidó családokban nem lehetett egyszerű feladat.

Fátyol, mirtusz, gyűrű és serleg

A fátyolviselés szokását Leának, Izrael egyik ősanyjának köszönhetjük. Lea fátyollal rejtette el arcát Jákob elől, aki valójában a Lea húgát, Ráchelt szerette volna nőül venni. Ám hogy csalás a mai Jákobokkal ne eshessen meg, a fátylat a XVIII. század óta maga a vőlegény teszi a menyasszony fejére. Az örömanya vezeti leányát az Izraelt jelképező virágfüzérekkel díszített menyasszonyi sátor alá az apai áldás elhangzása után. A fényesen lobogó gyertyák az Örökkévaló ígéretére emlékeztetik a násznépet: „Utódaid annyian lesznek, mint az égen a csillag."

A tisztasági szabályok, a böjt és rituális fürdő, a mikve is szerves része az esküvői előkészületeknek. A menyasszonynak fehér ruhában, mirtusszal a fején kell megjelennie a násznép előtt, hogy ezzel is bizonyítsa: nem érintette még férfi. A vőlegény az esküvő napján a gyász színébe, feketébe öltözik, hiszen búcsút kell mondani régi életének.

A zsidó esküvő legfőbb mozzanata az eljegyzési áldás, az eruszin, amely közben a menyasszony hétszer körbejárta a menyasszonyi sátrat. A vőlegény gyűrűt húz a menyasszony jobb mutatóujjára, s szilánkokká töri az esküvői serleget az örök egymáshoz tartozás jeleként.

A kristálypohár csörgésével szinte egy időben kezdetét veszi az örömünnep, felharsannak a gratulációk,  „Mazl tov!" kiáltások hangzanak mindenhonnan, a fiatalokat mandulával, dióval, rizzsel dobálják meg, hogy bő gyermekáldásban legyen részük. A pohár cserepeit a menyasszony barátnői ereklyeként őrizgetik, s próbálják belőle megtudni a jövőt s jövendőbelijük kilétét.

Pezsgő és Portói

Ezen alapvető rituálék majd minden eleme megtalálható a keresztény országokban is, ám igen sok érdekes esküvői szokás él szerte Európában.

Franciaországban például Napóleon győztes hadjáratainak idejére vezetik vissza azt a szokást, hogy az ifjú vőlegény egy karddal vagy szablyával „lefejezi" a menyasszony kezében tartott pezsgősüveget. A legenda szerint egyik csata után olyan sietős volt Napóleon katonáinak a dolga, hogy még egy koccintásra sem maradt idejük. De a bátor francia asszonyok nem riadtak meg, a vágtázó katonák elé tartották pezsgősüvegeket, akik egy suhintással lecsapták nem csak az ellenség, hanem a champagne fejét is. Arról viszont nem szól a fáma, hogy a lenyakazott üvegből hogyan ittak a hős franciák.

A bornak nagy jelentősége van a portugál esküvői szokásokban is. A „Menyasszony bora" egy pohár portói, amivel minden vendéget illik megkínálni. Mivel a portói a legnemesebb és a legdrágább bor szerte Portugáliában, minősége nem csak az örömszülők gazdagságát jelképezi, hanem a hagyomány szerint megmutatja, milyen lesz az eljövendő házasság.

Megy a gyűrű...

A karikagyűrű mint a házasság jelképe minden keresztény nemzetnél megtalálható, ám a gyűrűhúzás vagy viselés módja sok helyütt többletjelentést kapott.

Sok pár a világ másik végéből is elzarándokol a skóciai Gretna Greenbe, hogy ott az üllő és a kalapács fölött válthassanak gyűrűt, s mondhassák ki a boldogító igen. A hagyomány szerint valamikor a XVIII. században egy szegény fiú beleszeretett a földbirtokos lányába, akit természetesen nem adtak hozzá. A szerelmesek bánatukban elbujdokoltak, ám  Gretna Green jó lelkű kovácsmestere megszánta őket: üllője és kalapácsa fölött összeadta az ifjú párt, kiknek házassága olyan erős és szilárd lett, mint amikor két nemesacélt kovácsolnak össze.

Az ír jegygyűrű viszont ma már nem biztos, hogy az örök hűségről és a szeplőtelen házasságról ad hírt. A Claddagh nem csak egy egyszerű aranykarika, hanem két egymásba fonódó szívet, két egymásba kulcsolódó kezet is ábrázol, melyet egy korona ölel körbe. Ez a jelkép eredetileg a házasfelek elszakíthatatlanságát volt hivatott jelezni. A XVI. században azonban egy Margaret Joyce nevű hölgy igen nehezen tudta kivárni, hogy férje hazatérjen hosszú tengeri útjairól, s magányát udvarlók sokaságával enyhítette. Ám az ír családokban legalább olyan kemény rend és hierarchia uralkodik, mint a szicíliai klánokban, így Margaretnek nem volt könnyű dolga, ha össze akart hozni egy randevút. Templomból jövet a jobb- vagy balkézen viselt Claddagh jelezte az udvarlónak, hogy szabad-e éjszaka kopogtatnia Margaret asszony ablakán, s a különböző szögben elfordított szívmotívum még arról is tájékoztatta a lovagot, hogy mennyi időt tölthetnek nyugodtan együtt.

Oroszországban viszont a gyűrű olyan szentség, amit a házasság előtt meg kell áldani a papnak, s a legnagyobb szegénységben sem húzzák le a halott ujjáról. Két különböző színű aranyból kovácsolják össze, s az ortodox áldás szerint ahogyan a két fém sohasem keveredik, ám örökké eggyé lesz, így történik majd a házasságban is: a házasfelek halálukig, s azon túl is eggyé válnak a gyűrű felhúzásának pillanatában.