A keresztény hit nincs meg eszkatológia nélkül. Ha nem hiszünk Krisztus második eljövetelében, akkor valójában véres a torka az egész keresztény hitünknek. Hiszen ha nem jön el másodszor Krisztus, akkor alapvető dolgokat kell megkérdőjeleznünk a Bibliában, és ha ennyire bizonytalan a tanítás, akkor egyáltalán van-e értelme még hinni benne? Viszont az eszkatológia komolyan vétele rögtön szüli a kérdést: rendben, hogy Krisztus visszajön, de mikor?
A korai kereszténységben ez a várakozás nagy hangsúlyt kapott, hiszen Krisztus visszatérését rövid időn belülre várták. A világ katasztrófákkal teli elmúlása a keresztényüldözések korában nem is tűnt elszomorító lehetőségnek. Vigasztaló hívőként azt hallani, hogy Isten kézben tartja a történelem eseményeit és jelen van bennük, bármilyen rosszak legyenek is ezek. A Jelenések könyve mint apokaliptikus mű éppen ezért elsősorban vigasztaló.
Ennek az apokaliptikus vigasztalásnak az erejét például a XVI-XVII. századi erdélyi eseményekben láthatjuk „működés közben”. Az erdélyi prédikátorok imádságos és prédikációs könyveiben, valamint a bujdosók levelezéseiben az apokaliptikus szemlélet nagyon domináns. Ők apokaliptikus időknek tekintették a saját korukat, az ország három részre szakadását pedig az ószövetségi deuteronomista történelemszemlélet alapján isteni büntetésnek látták. Az Antikrisztust a sanyargató hatalmakban vagy azok vezetőiben vélték felfedezni. De azok mégsem voltak apokaliptikus idők. Pedig a csapások mértéke alapján ők maguk tartották annak őket.
Ma milyen időket élünk?
A teljesség igénye nélkül gondoljunk csak az elmúlt évben jelentősebbnek mondott eseményekre: pakisztáni árvizekre, vagy a Mexikói-öbölben kiömlött olajra, vagy az északi sarki jégtakaró soha nem látott mértékben való elvékonyodására, a nigériai olajszivárgásra, vagy az Aral-tó nagymértékben való csökkenésére, és a kihalt állatfajoknak is szorítsunk helyet a listánkon. Persze ezek nem egyik napról a másikra történtek. De nem csak az ökológiával kapcsolatos problémák vannak. Az évenkénti nagyobb földrengések, hurrikánok vagy cunamik apokaliptikus jelenségek?
A gazdasági válság nem is olyan régen, de hidegzuhanyként érte a világot. Idén a liszt és a cukor ára drasztikusan emelkedett, hiszen a világ gabonatermése 2010-ben sem volt a vártnak megfelelő, miközben a kereslet folyamatosan növekszik. Amikor a Jelenések könyvének 6. fejezetét olvassuk, akkor gondolunk arra, hogy a harmadik lovas az éhínség, és már ma itt van a nyakunkon? Apokaliptikusnak tekintjük ezeket az eseményeket?
A föld királyainak hatalma, azaz a világpolitika hogyan alakul? Annyira a békére van berendezkedve? Annyira nyugalmas Kína és az USA vagy Oroszország és az EU kapcsolata? Vajon a háborúk és a nap feketévé válása annyira távoli volna; mert hiszen ezek is az apokaliptikus próféciák részei. Kínában 2011. február 21-én nem tudták megmérni, hogy mekkora a szmog, mert kiakasztotta a mérőket, a látótávolság 200 méter alá csökkent. Az afganisztáni és az iraki csak az ismertebbek a fegyveres konfliktusok közül. Lassan a líbiai konfliktus is helyet kaphat a sorban. De a csendes elnyomásra is van példa: Észak-Korea.
Szintén a Jelenések könyvében a 9. fejezet foglalkozik azzal, hogy a csapások nem térítették meg az embereket Istenhez, hanem ördögöket és bálványaikat imádták tovább. Azt mondhatnánk, hogy na, ez biztosan távol áll tőlünk. De ha belegondolunk, hogy milyen hihetetlenül megnőtt a vámpír- vagy boszorkánykultuszok népszerűsége és más okkult babonáké, ha hozzátesszük az ember által készített tárgyak és eszközök imádatát, vagy a tudomány mindenhatóságába vetett hit „vallását”, akkor ez sem látszik annyira távolinak. Nem a tudománnyal önmagában van gond, hanem a hozzá való viszonyulásunkban. Saját kezünk alkotását imádjuk benne és az eszközeinkben. Reméljük, hogy ha egy napon a tudomány cáfolhatatlanul bebizonyítja az emberhús-evés egészségességét, akkor is lesznek majd, akik ennek ellenére irracionális módon tartózkodni fognak tőle. Az a gőg, ami a tudományos kutatásokat jellemzi, már a nem hívő embereket is elgondolkoztatja. Apokaliptikusnak tekintjük-e, hogy ezeket tesszük?
A civilizáció jelenlegi szerkezetének fenntartása nagymértékben függ az kőolajtermeléstől. Líbia a zavargások miatt a szokásos exportmennyiségének csak az egyharmadát tudja nyújtani. Ezért főként Olaszország és Írország szenved az ellátás akadozásától. A kőolajtól függ a műanyagipar, az élelmiszeralapanyag-előállítás, az olcsó közlekedés és szállítmányozás, és még lehetne sorolni, mi minden. A kőolajkészletek azonban rohamosan fogynak. Több kutató is arra figyelmeztet, hogy borzalmas következményei lesznek annak, hogy a kőolajkereslet folyamatosan nő, és a kitermelés sebessége pedig már valószínűleg elérte csúcsát. Az IPCC jelentés is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, magyar vonatkozásban pedig Hetesi Zsolt fizikus és a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport.
Apokaliptikusnak tartjuk azt a kataklizmát, amelyre ezek a tudósok figyelmeztetnek?
Ha kiirtjuk magunkat a Földről azzal, ahogyan élünk, egymást falva fel képletesen és szó szerinti értelemben is, az vajon gyorsítja Krisztus visszajövetelét? Mint a cionizmus egyes követői gondolták, hogy ha visszatérnek Jeruzsálembe a zsidók, azzal lehet sürgetni a Messiás eljövetelét.
Jézus azt mondta, hogy abban az órában jön el, amikor nem is gondoljuk. Hiszen úgy lesz azokban a napokban is, mint Noé idejében, hogy esznek-isznak és nem is sejtik, mi vár rájuk. Hiszen ahogy Romhányi mondja: „A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.” Apokalipszis éppen most?
Minden időben meg lehet találni a bibliai helyeknek megfelelő párhuzamokat. De vajon mi teszi a mi esetünket is csupán eggyé a sok közül? Vagy van benne valami különleges? Mitől lesz egy esemény katasztrófa helyett apokaliptikus jel?