Mi is az a művészet? Tárult elém a kérdés nemes egyszerűségével. Gondoltam magamban, ez egyszerű lesz: hisz a festőkről, írókról, költőkről azt szokták mondani, hogy művészek. OK, de ennyi? Valahogy nem elégített ki ez a válasz és tovább gondolkoztam. Mi is az a művészet? Ki a művész valójában?

Összeszedtem minden bátorságomat és kinyitottam az értelmező kéziszótárt. Bátorság kellett egy ilyen „egyszerű" szó értelmezéséhez. Tényleg nem tudom, mit is jelent igazából az, hogy művészet? Szóval ott ez állt:

„A művészet szó tágabb értelemben minden alkotó célú emberi igyekezetre vonatkoztatható."

Na, gondoltam magamban: ez szuper. Tehát én, most ahogy ezt a cikket „alkotom", művészi tevékenységet végzek. Tovább ízlelgettem ezt a definíciót, és egyre boldogabb lettem. Hisz akkor minden, amit végzek, művészet. A munkám, a szabadidős tevékenységem, a hobbim. Akkor a szavak, amiket alkotok a számmal is művészi tevékenységnek számítanak. Tehát maga a beszéd is művészet. A mondatokról és a párbeszédekről már ne is beszéljek. Azok kimondottan műalkotásnak számítanak. A kerti kapálásom egy zenemű mellett eltörpül, de mégis művészi lehet. Törekszem arra, hogy a kapálásom is teljes értékű művé váljon. Ahhoz hogy a mindennapi művészetem magasabb szintre emelkedjen, nélkülözhetetlen kellék a kreativitás.

Valahogy úgy van ez bennem, hogy ha az alkotóképességemmel, teremtőképességemmel létrehozok valami értékkel rendelkezőt, ami azelőtt nem létezett és az tetszik nekem vagy másoknak, akkor kreatív művész vagyok. Sokan gondolhatják úgy, hogy ők nem alkalmasak arra, hogy bármit is létrehozzanak, mert ők nem elég tehetségesek hozzá. Ez nem így van. A kreativitás bizonyítottan fejleszthető, tanítható. Bárki el tudja sajátítani, gyakorolni és használni. Persze nem mindenki lesz ugyanolyan jó benne - hiszen másban sem vagyunk pont ugyanolyanok - arra azonban mindenkinek megvan a lehetősége, hogy gyakorlás révén jobb és jobb legyen.

„A kreativitás felpezsdíti, érdekesebbé teszi és eredményekkel gazdagítja az életet."
Edward de Bono

Aztán tovább gondolkodtam. Vajon Isten jó szemmel nézi az én kreatív álmaimat? A bennem élő alkotó szerintem kiskorú, gyermekesen gondolkodik. Mivel egykor a szüleim fejcsóválva hallgatták ilyesfajta álmodozásaimat, ugyanígy helyteleníthetné az atyainak képzelt Isten is. De ezt a gondolatmenetet gyorsan el is vetettem. Már csak azért is, mert amikor alkotásba - vagy bármilyen változtatásba - kezdek és erősen hiszek annak sikerében, akkor érzem az áldást tevékenységemen. Olyasmi ez, mint az öntözőberendezések zsilipje. Ha eltávolítják azt, ami az útját eltorlaszolja, a víz áramlani kezd.  Elindulnak az egyidejű történések az életemben és a Mindenség belesegít, támogatja, kiszélesíti a lehetőségeket, gondolatokat. Csak bele kell kezdenem, félrerakni minden kishitűségemet, kételyemet és csinálni az álmaimat. Fontos tudni, hogy mi is ez az álom, de ha megvan, nem tarthat vissza semmi. Valahogy így fogalmaztam ezt meg magamnak: „Ugorj, és egyből ott van a mentőháló."

Mindemellett ott van Isten mint alkotó, akit szerintem joggal és kérdés nélkül nevezhetek művésznek. Hogyha elfogadom azt, hogy akár a szavak képzésével én is alkotóművész vagyok, akkor joggal törekedhetek arra, hogy szövetséget kössek a Nagy Alkotóval, mint művész a művésszel. Figyelhetem ecsetvonásait, csodálhatom képességeit és tanulhatok tőle. Fejleszthetem a kreativitásom, jobb művész lehetek, már csak azzal is, ha látom Őt a hétköznapjaimban, a körülöttem lévő materialista világban, vagy éppen saját magamban. Ez persze nem megy magától, így hámba kell fognom a mindenséget és kényszerítenem, hogy az én szemeimen keresztül áramoljon.

És akkor újra felteszem a kérdést: Mi is az a művészet?