„Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt.”
Kodály Zoltán  

Kodály kijelentése magába foglalja azt a gondolatot, hogy a zenére nem lehet „nevelni”, hanem bele kell születni. És ez a tétel nem csak a zenei nevelésre, hanem minden művészeti tevékenységre igaz. 

Már az anyaméhben is 

Ma már minden magára valamit is adó kismama tökéletesen tisztában van azzal, hogy a várandósság ideje létmeghatározó gyermeke számára. Éppen ezért sokan, nagyon helyesen, teljes életmódreformot hajtanak végre ilyenkor. Vége a cigizésnek, a hétvégi bulizásnak, de még a vasárnapi marhapörköltnek is. Helyettük jön a kismamatorna, a szülésre felkészítő tanfolyam, a biosaláta és gyümölcs, a grahamkenyér és a zabpehely.

A születendő gyermek egészsége mindennél fontosabb, arra azonban kevesen gondolnak, hogy a magzat lelki egészsége legalább olyan fontos, mint a testi. A kismamák megdicsőül örömmel rágcsálják a zabkekszet miközben a tévében a nyolcszázadik részét nézik valamelyik szappanoperának, vagy hallgatják az éppen aktuális tuc-tuc-zenét, esetleg olvassák a romantikusnak nevezett giccsirodalmat. Eszükbe nem jut, hogy ezek a behatások legalább annyira mérgezőek a magzat számára,  mint a cigi, az alkohol, vagy babgulyás, hiszen „nem csak kenyérrel él az ember”. A lelki környezet kialakításban igen fontos szerepe van a művészetek különböző ágainak. A magzat az anya érzékszervein keresztül fog fel impulzusokat arról a külvilágról, ahova hamarosan meg kell érkeznie. És nagyon nem mindegy, hogy milyen üzenetet közvetítünk felé.

De ahogyan az egészséges életmódra sem lehet kampányszerűen rászokni, úgy a lelki-, szellemi egészség karbantartása sem vonatkozhat kizárólag  a várandósság időszakára. Ha nem belső igényből fakad a változtatás, hiába hallgatok Mozartot és Haydnt, olvasok Pilinszkyt és Bartist, és hiába tartok teljes televízió-böjtöt  a gyerekvárás kilenc hónapja alatt, amint véget ér a kiszabott penzum ugyanúgy leszokok róla, mint a zabpehelyről és búzacsíráról. A gyermeket kialakult, stabil értékrendnek kell fogadnia már a megszületése pillanatában is, és ebben helyet kell kapjon a művészeti nevelés is. 

Fejlesztő környezet 

A gyermekek életük első éveiben azt fogadják el értéknek, ami a szüleik számára fontos, így a művészeti nevelés területén sem lehet kettős mércével élni. Talán nem is gondolunk rá, de a hétköznapi tárgyaink, a lakás rendje (vagy rendetlensége), a képek, poszterek, de még a falak színe is meghatározzák gyermekünk alakuló szépérzékét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy háttérzeneként „csak úgy magunknak”, se hallgassunk olyan zenét, amit nem szánunk a kicsinek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy innentől már csak a „Kiskece lányom” szólhat otthon a hangfalakból.

 A kicsik iszonyúan élvezik a tánczenei ritmusokat, a lágy melódiákat, viszont képesek teljesen bevadulni, ha például rock szól a háttérben. A klasszikus zenei műveke jó részét is szívesen hallgatják, s ugyanez a helyzet a dicsőítő zenével is.

Az irodalmi nevelés is a ritmusérzékükön keresztül kezdődik el, hiszen először általában mondókákat, arc-, kéz-simogató rigmusokat mondogatunk nekik, ám egészen apró koruktól kezdve fontos, hogy az esti áhítat mellett a meseolvasás is bekerüljön a napi szertartások rendjébe.

Az áhítatokhoz nagyon fontos a megfelelő gyermekbiblia kiválasztása. Mind képi világában, mind nyelvezetében alkalmazkodnia kell a gyermek életkori sajátosságaihoz. A nagy, színes foltokból összeálló képektől, az egyszerű, szinte tőmondatszerű történetmeséléstől kell eljuttatni a gyermeke oda, hogy felső tagozatra már saját maga is képes legyen önállóan Bibliát olvasni.

Az esti meséknél is hasonló a helyezet, hiszen először mi választjuk ki azokat a könyveket, amelyeket meg szeretnénk ismertetni a gyerekeinkkel. Kezdetben itt is csak képnézegetésről lehet szó, majd lassan-lassan a képek leírásából kialakulnak az első mesék is. A népmesék és kortárs mesék sokaságából válogathatunk, s a gyereke nagyon szeretik a folytatásos meséket is. Ne féljünk tehát belevágni egy-egy hosszabb meséskönyvbe, akkor sem, ha csak rövid szeletekben tudjuk végigolvasni. Ha mi már nem is emlékszünk rá, de a gyerekek tökéletesen fogják tudni mi történt a főhőssel egy héttel ezelőtt. Ezzel a módszerrel már az olvasástanulás időszaka, illetve az olvasás készség szintű elsajátítása előtt részesedhetnek a (mese)regények olvasásának örömében, ami jó alapozása annak, hogy később ő maga is örömmel vágjon bele akár egy több száz oldalas regény olvasásába is. Az esti, közös olvasások hangulata mélyen bevésődik a gyerek tudatába, személyisége része lesz, így nem csak az olvasóvá nevelés fontos eszköze, hanem a családi fészek, a biztonságérzet szimbólumává is válik.