Egy szóval kezdődik minden. A szó a teremtés eszköze volt Isten kezében és ugyanez a munkaeszköze Horváth Gergelynek, az Mr2 Petőfi Rádió szerkesztő-műsorvezetőjének.
Előző interjúnkban Gergely arról beszélt hogyan érintette meg Isten és hogyan értelmeződött át az élete.
Ezúttal arról kérdeztük, hogy a rádióban milyen esélye van Isten szavának.

Mit gondolsz, van lehetőséged formálni a közízlést?

A rádiónak van. Már az is formálás, hogy ezek a dalok forognak benne. A prózai megszólalások stílusformáló értékében is hiszek, de a saját szándékomat inkább gondolatébresztésnek hívnám. Ahogy az ember megerősödik a feladatában, egyre hitelesebb lesz. Nekem is ebben kell előrejutnom, megerősödnöm, úgy tudok egyre hitelesebben szólni. Ha egyszer olyan megformálásban állnék ki az igazsággal , ami néha szívesen kijönne a keresztény emberből, akkor valószínűleg elveszteném a missziót.
Tudod, mi jár a fejemben ilyenkor? Pál apostol athéni beszéde: látok itt sok istent, de van az az ismeretlen Isten... és akkor megvan a közös pont. Valami ilyesmi a munkamódszer. A sok isten között az Egy... Most olvasom Stott Hiszek az igehirdetésben című könyvét. Zseniális! El kellene olvasnia mindenkinek, aki kommunikációt tanul. A szívemből beszél!

Ebben a könyvben az igehirdetést hídépítésként szimbolizálja Stott.
A szöveg eredeti nyelvétől és körülményeitől kell az üzenetnek megérkezni a mai emberig.
Te is hídépítő vagy?

Arra gondolok, hogy a pop-kultúrában dolgozni, az az egyik hídfő-állás. Hídfő és kapcsolat kell a túlpartra. Valahogy így működik. Emlékszem arra, hogy mennyire nem szerettem, amikor lerohantak az igazsággal. Az igazság kimondása önmagában nem minden esetben elég. Az igazság helyénvaló mondása kell a megfelelő kegyelmi állapotokban és pillanatokban ahhoz, hogy ez elfogadható legyen. Nem az a lényeg, én hogyan minősítem az agresszivitást és az erőszakot, hanem az, hogy a hallgatóink hogyan értékelik. Ezt a beszédmódot, ezt a hídépítést tanuljuk.

Tanulni kell? Nem ez az automatikus?

Sokkal inkább észrevesszük a másikban a különbségeket, felhúzzuk a falakat és élünk a kis paradicsomunkban. Csodálkozunk, ha ez a sok kategória és elszigetelődés bennünket felsőbbrendűként jelenít meg mások szemében. Holott pont alá kellene hajolnunk. Élhetnénk úgy is, hogy a sok különbözőség mellett megkeressük azt, ami közös, és azon el tud indulni egy dialógus. Sajnos nincs hagyomány és példa a hívő-nem hívő párbeszédre. És amit belőlünk, hívőkből lát a világ, az sok esetben taszító…mert a híveket pedofil papokkal és antiszemita püspökökkel azonosítják. A Krisztus teste élő, organikus, emberek közösségéből felépülő szervezet, és nem egy kiemelt, megfellebbezhetetlen Szervezet. És sajnos könnyen leszünk szervezetté!          

Először azt kell megtanulnunk, hogyan közvetítsük Jézus beszédét, akkor egészen máshogy áll majd ez a világ. Talán Várszegi Asztrik mondta, hogy az a keresztény, aki csak kereszténnyel áll szóba, fundamentalista. Nem vagyunk kivéve a világból...

Ennek a világnak része a zeneiség is, a hozzá társuló kultúrával...

A pop-kultúra zseniális, jó terep. Iszonyatosan. Ha valaki érett személyiségként lép bele, akkor egy sor ötletet, felületet, eszközt és apropót kap ahhoz, hogy el tudjon kezdeni beszélni. Ez egy kincsesbánya. A kultúra – amit én értek rajta – nem egy akadémikus kultúraértelmezés, hanem a popkultúra maga: minden, ami eléri az embereket. Hogyha Zámbó Jimmy egyik dalán keresztül tudunk elkezdeni beszélni arról, hogy mit jelent a szív hűsége, az nem baj. Ha a Vörös és fekete kapcsán beszélgetünk arról, hogy hogyan építsünk fel karriert, vagy hogyan ne, az is rendben van. No problem. De akkor is pazar helyzetben vagyunk, ha a Csillagok háborúját nézzük, hogy akkor hogyan is működik az erő, kicsoda Darth Vader és mi is a mi lézerkardunk...? Mert erről is ír Pál apostol... Fel lehet venni, de legalábbis meg lehet érteni a hit fegyverzetét egy fajta „Yoda-féle stílusban". Ha csak onnan indulunk, hogy „Love you yeah-yeahyeah" Beatles. Szerinted hova jutunk? Annyi a kérdés, hogy akarunk-e beszélni? Közös élményt meg a pop-kultúrán keresztül tuti biztos, hogy találok bárkivel! Nálam így működik, ez a híd.

Gondolod, hogy nagyobb eséllyel tudsz hatni akár a kollégáidra is, mint az egyházi emberek, lelkészek, misszionáriusok?

Nagyon belefeledkezünk a hagyományainkba, meg a korszerűtlen, túlhaladott beszédmódokba, gondolkodásmódba, szóhasználatokba. Lelkészbarátomnak panaszkodtam, hogy sikítani tudnék, egy-egy gyülekezet milyen iszonyú merev. Isten nem ilyeneket akar látni, hanem élő embereket. Felszabadítás zajlik, nem rabszolgaság... A beszélgetésünkben már említett Stott is írja, hogy be kell menni a világba valamilyen szinten és fel kell vállalni. Szólni kell! Nem lehet azt csinálni, hogy kis kasztban ülünk és ott egymásnak bizonygatunk. Annak, ami örök, korszerűen kell megszólalnia és nincs kompromisszum abban, hogy mi szóljon: az szóljon, ami az örök, de a megszólalási módokban idomulni kell. Vannak azért amerikai példák, amelyek riasztanak: akik nagyon kimunkáltan professzionális útját járják a keresztény beszédnek és biznisznek. De nekem nagyon szimpatikus ahogy például a Coldplay felmegy a színpadra és ahogyan zenélnek. A zenéjükben és abban, ahogy élnek, ott van a hitük. Mégsem keresztény zenekarként reklámozzák magukat.

Egyre többen vagytok hasonló hídfőállás-szolgálatban : a világi médiában – keresztényként: Süveges Gergő az MTV-nél, Dusicza Ferenc az RTL Klubnál, Krúdy Tamás az Elle-nél...

Azt kívánom, legyünk még többen, akik így növünk bele ebbe a helyzetbe. Jó lenne, ha minél többen lennénk, akik keresztény szellemben csinálják azt, ami a dolguk. Ez még egy szárba szökkenő történet. Remélem, hogy nem szélmalomharcosok vagyunk!