Ma Magyarországon a megkötött házasságok hatvan százaléka végződik válással. Egyre több fiatal dönt az élettársi kapcsolat mellett, sőt sokan még élettársi kapcsolatot sem vállalnak, csak együtt vannak, aztán majd lesz valahogy. Ez a konvencionális együttélési forma, ami semmilyen elköteleződést nem hordoz magában, sokak számára vonzó.

Hajlamosak vagyunk vaskalapos erkölcscsőszökként elítélni mindent, ami felnőtt férfiak és nők között zajlik és nem nevezhető házasságnak. Mielőtt ezt tennénk, nézzünk körül saját házunk táján és döbbenjünk rá, keresztyén közösségeinkben is sokan elváltak, élettársi kapcsolatban élnek vagy éppen a konvencionális együttélést választják.

Mi lehet ennek az oka? Hova lett párkapcsolatainkból az elköteleződés, a felelősségvállalás, az odaszánás? A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány jelenséget, amik segíthetnek megérteni, miért nem tudunk igazán elköteleződni. 

Az első kézenfekvő ok saját családunkban keresendő. A túlzott ragaszkodás, hűség a szüleinkhez, testvéreinkhez, családunkhoz erősen gátolja, hogy elköteleződjünk a házastársunknak. Vagy egyszerűen a kényelemszeretet vezérel minket. Jobb otthon, ahol kiszolgálnak bennünket, mint saját életet élni, ahol magunkról, a társunkról, a gyermekeinkről is gondoskodnunk kell. Ezt erősítik a családalapítás anyagi nehézségei. A fejlett társadalmakban ismert a mamahotel jelensége. A fiatalok kényelemből, megszokásból, túlzott ragaszkodásból, az önfenntartástól való félelemből nem képesek elszakadni a családjuktól és negyven-ötvenévesen is otthon élnek.

Az is gyakran előfordul, hogy ez a hűség nem a családdal, hanem az első szerelemmel (vagy egy korábbival) köt össze. Olyan mélyen meghatározott, belénk vésődött a másikkal való kapcsolat emléke, hogy nem tudunk tőle igazán elszakadni. Ezt még inkább erősíti, ha szexuális élmény is kötődik hozzá. Rányomja bélyegét minden további párkapcsolatunkra és teljesen ellehetetlenít. Mindig az elsőt keressük és ebből kifolyólag mindig csalódunk.

A leggyakoribb az ideák keresése. Elhitetik velünk, hogy a királylány igazából playmate, akinek olyan alakja van, ami a valóságban nem létezik, a királyfi pedig legalább fehér BMW-n érkezik, az imádott nő minden kívánságát maradéktalanul teljesíti és Brad Pitt csúnyácska férfi mellette.

Egy másik tévhit az igazi keresése. Elhisszük, hogy van valahol valaki, aki pontosan hozzánk illik, csak meg kell keresni. Ezt megerősítjük azzal, hogy ez a valaki nem más, mint az Isten által rendelt társ. És rendre csalódunk és kiábrándulunk a másikból. Újabb és újabb kapcsolatokban véljük felfedezni az igazit, miközben lassan eljár felettünk az idő. Nemrég tartottam előadást református középiskolásoknak a párválasztásról, házasságról. Megdöbbentő volt, mennyire hisznek az igazi létezésében. Ki kellett őket ábrándítanom, nincs igazi. Nincs valahol a világon egy kész ember, aki hozzám passzol. Inkább arról van szó, hogy a másik az igazivá válhat, és én az igazivá válhatok számára sok áldozat, önfeladás, komoly munka árán, amiben Istennek is nagy szerepe van.

Gyakori ok a sebzettségünk. Korábban megsérültünk, elhagytak, megcsaltak, visszaéltek a bizalmunkkal. Azóta is fáj, félünk elköteleződni, mert mi van, ha ő is megsebez, ha megbízhatatlan? Így képtelenek vagyunk mély és tartós kapcsolatra, mert soha nem bízunk meg eléggé a másikban.

A korszellem is ellene van az elköteleződésnek. A csapból is az önmegvalósítás, a karrierépítés, az „érezd jól magad és ne törődj semmivel” életérzés folyik. Elhisszük, hogy mi vagyunk a legfontosabbak, és képtelenek vagyunk kilépni énközpontúságunkból a pár- és családközpontúság felé. Vagy csak egyszerűen félünk, féltjük magunkat, mi lesz, ha egész életünkre választunk valakit? Azt már nem lehet visszacsinálni, az végleges.

Ez csupán néhány ok, ezen kívül számtalan dolog lehet a háttérben, ami gátolja az elköteleződés iránti nyitottságunkat. A keresztyén spiritualitás sokat segíthet, hogy változzunk és képesek legyünk az elköteleződésre. Megbocsátás önmagunknak és másoknak, hogy a régi sebek gyógyuljanak és képesek legyünk a bizalomra. Az újrakezdés, az új esély reménye, amelyből erőt meríthetünk. Belső szabadság, hogy függetlenek legyünk a párkapcsolatunkat gátló más kapcsolatainkban. A bibliai emberkép, amely szerint nincs tökéletes ember, de Isten irgalmának fényében mindenki csodálatosan képes felülmúlni önmagát és a legjobbat kihozni magából. A jézusi önfeladás példája, amely képessé tesz, hogy kilépjünk énközpontúságunkból és elinduljunk a másik felé. És a legfontosabb: a kapcsolat. A keresztyénség egyik alapvető lényege, hogy kapcsolatainkban működik igazán. Ha elég jó kapcsolatban vagyunk Istennel, ez segít, hogy elég jó kapcsolatban legyünk embertársainkkal, így a párunkkal is. Így képesek leszünk átvészelni a nehézségeket, a csalódásokat, a veszteségeket, amik akár szakításhoz, váláshoz is vezethetnének.

Egy bölcs ember azt mondta, a házasság életfogytig tartó ingyenes terápia, ahol fejlődhetünk, ahol gyógyulhatnak a sebek, ahol igazán önmagunk lehetünk. De csak akkor, ha valóban elköteleződünk a másikhozés a kapcsolathoz.