Szeretünk jól élni. Hogyne szeretnénk, hiszen a világ úgy van berendezve, hogy a fogyasztás személyiségünk részét képezi. Az vagy, amit megveszel, annyit érsz, amennyit elköltesz. És mi fogyasztunk is lelkesen, hiszen a társadalom ezt várja el tőlünk.

A fogyasztói kultúra fejlődése, változásai jól nyomon követhetők a reklámok, a vásárlási szokások változásaiban. Nálunk ugyan a szocialista társadalom egalizáló gazdaságpolitikája miatt kicsit később jelentek meg a fogyasztói kultúra első jelzései, de az amerikai társadalomban már az ötvenes években felütötte a fejét a felhalmozás, melynek egyik mozgatója a társadalmi presztízs megőrzése, a státuszszimbólumok megszerzése volt. Egy családnak már nem volt elég egy autó, egy tévé, vagy éppen egy lakás, mert a családi ház mellé szükségeltetett egy nyaraló is. Aztán elérkezett az eldobható tárgyak kora, amikor nem javítunk meg semmit, mert olcsóbb új tárgyat venni, mint megfizetni a mester szaktudását, idejét, az alkatrészről nem is beszélve. Mára ez a tendencia odáig fajult, hogy valójában eltűntek a „tartós fogyasztási cikkek”. A hűtőt, a mosógépet, de még az autókat is gondos mérnökök úgy tervezik és úgy tesztelik, hogy néhány év alatt javíthatatlanná váljanak, hogy újat kelljen venni. Az „Élvezd most az életet!”, a „Mert te megérdemled!”, „Vásárolj ma, fizess holnap!” és a hasonló szlogenek, a tömegesen, fedezet nélkül felvett banki hitelek és az árubőség a szabadság látszatát adták és adják sokak számára.

Ám David Riesman szociológus már 1961-ben megjelent, „Magányos tömeg” című művében arról beszél, hogy a fogyasztás éppen hogy nem a szabadság zálogának eszköze. Riesman szerint a polgári és hagyományos társadalmakban a gyermekek nevelése során a szülők, a társadalom kisközösségei olyan örök értékeket égettek bele a kicsinyek lelkébe, amelyek – Riesman szavaival élve – „felnőtt korban is erkölcsi iránytűként” működtek. A jóléti társadalom a kisközösségek felmorzsolásával, a nagycsaládi rendszer felbontásával, a családok atomizálásával, az anyák munkába állításával gyakorlatilag „államosította a gyermeket”, ami azt jelenti, hogy a jóléti szolgáltatásokkal (szociális juttatások, ingyenes gondozási, oktatási intézmények) kivette a szülők kezéből a gyermekek nevelésének tényleges lehetőségét. A gyerekek így nem tanulják meg hatékonyan alkalmazni azokat a mintákat, amelyek alapján biztosan tudnának tájékozódni a világban, dönteni az élethelyzetekben, s ezért védtelenné válnak a tömeghatásokkal és manipulációkkal szemben. Ráadásul a mai világban a változások olyan gyorsak, hogy a gyermeknek lehetősége sincs átgondolni a döntéseit, így az egyszerűbb és a kényelmesebb utat választja: elfogadja, hogy a tömeg dönt helyette. Riesman, amikor 1961-ben leírta a „kívülről irányított ember” fogalmát, még rémálmaiban sem képzelhette el azt a hatalmat, amit az elektrotechnikai robbanás hozott világunkban. Az internettel a magányos tömeg embere beláthatatlan módon manipulálható lett. Olyannyira, hogy saját jól felfogott érdekét sem képes érvényre juttatni. Ennek ékes bizonyítéka az a gazdasági válság, amelynek éveit tapossuk. Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy példát találjunk rá, s ha magunkba nézünk, talán azonnal meg is találjuk azt a „kívülről irányított tömegembert”, akiről Riesman beszél. Aki vágyai azonnali kielégítése érdekében nem mérlegeli a realitásokat, hanem olyan döntést hoz, amellyel gyakorlatilag kilátástalan adósságspirálba hajtja önmagát, családját, a társadalmat és a világot.

Ideje lenne talán felfognunk, hogy a fogyasztás (vagy pontosítsunk: a túlfogyasztás) nem a szabadságunk záloga. Ha szabadok akarunk lenni, akkor talán érdemes lenne puritán őseink életszemléletéből átvenni egy kicsit. Éppen annyit, hogy életben maradjunk.