Valami hang riaszt fel az álmomból. Csak az ébresztő. 07:30. Most már tényleg muszáj felkelni. Pedig milyen szívesen nyomnám ki ezt a felettébb idegesítő hangot, és sétálnék tovább az álmaim tájain. De muszáj.

Felülök az ágyon. Kutyafuttában átolvasom a mai napra kijelölt igerészt. OK, lehet, valami meg is maradt bennem. Aztán gyorsan elhadarok egy imát, valami sablonosat, mint a „Segélj ezen a napon és az akaratodban járnom.” Közben persze azon gondolkodom, hogy már háromnegyed van és még sehol sem tartok. Hamar rendbe hozom magam, reggelizek és sietek is az órákra.

Az első órámon már rögtön azon jár az agyam, hogy te jó ég, nem csináltam meg a görög házit, sőt, még a postára is el kell ma mennem. Gyorsan összeállítok a fejemben egy „teendők listáját.” Ebéd, takarítás, bevásárlás, el kell mennem a postára, aztán jó lenne tanulni is egy kicsit.

Vége az órának. Összeszedem a cuccaimat. Futok a következő előadásra. Útközben elejtek valamit. „Nagyon jó, emiatt most el fogok késni” – gondolom magamban. Belépek a terembe. A tanár már bent van. Mindenki engem néz. „Mintha nektek olyan jól menne beosztani az időtöket” – filózok, miközben helyet foglalok. Unottan ránézek az órámra. „Még 30 perc”. Figyelek, mégis úgy tűnik, mintha egy perc maga az örökkévalóság lenne. Végre vége. Kirepülök a teremből, futok a piacra. Siető emberek, elillanó arcok, mindenki hangosan beszél, veszekszik, vagy épp fülhallgatóval a fülében próbálja elszigetelni magát az egyik világból a másikba menekülve. Mindenki siet. Több ember is idegesen ránéz az órájára. De hát nekem is sietnem kell. Nem ábrándozhatok itt, az utca közepén. A bejáratnál nekem jön egy ember. „Bocsá…” – a végét nem is értem, nem is hallom, hisz' már rég az utca túlsó végén van. Ez aztán siet valahova. Bevásárolok, hazamegyek, összedobok egy ebédet. Eszem, majd úgy döntök, pihenek egy kicsit. Leülök a gép elé. Filmet nézek. Amikorra befejezem, már besötétedett. „Hogy lett ilyen késő?” – kérdezem magamtól. Nekiállok a tanulásnak. Közben hívnak a szüleim: számoljak be a napomról. Mit is mondjak? Olyan általános. Semmi különös. Ránézek az órára. 23:00. Aludnom kell. Holnap nem fogok bírni felkelni. Lefekszem. Előveszek egy könyvet. Elkezdem olvasni...

Antoine de Saint-Exupéry

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Ez koppant. Mégis ilyen siralmas lenne a helyzet? Egész napom a helytelen időbeosztásról szólt. Mindenre volt időm, csak épp az Istenre nem igazán. Őfelette elsiklottam a napi teendők miatt. Elkezdek imádkozni. „Uram, taníts meg a kis lépések művészetére. Add, hogy ne csak átfussak az életen. Add, hogy ezt az utat veled tegyem meg, lassú, mérsékelt léptekben. Ne Rád tudjak szakítani időt más mellett, hanem másra is Melletted. Taníts meg NEM sietni. Ámen.”
Nyugodtan alszom. Mert akit az Úr szeret, annak álmában ad eleget.

Az élet gyors. Az idők gonoszak. Isten örök, azaz nem mérhető emberi idő mértékegységében. A választás a tiéd. Meg az enyém. Hagyunk magunknak időt Istenre? Mert az idő is az Ő kezében van.

Lépj kisebbeket.