I. Péter 2.24.

Istenről való gondolkodásunk sarkalatos pontja abban áll, hogy milyen kérdéseket teszünk fel.

Ha jók a kérdéseink, akkor jó úton haladunk a megértésben.
Eszembe jutottak megint csak a gyerekrajzok.

Egyik gyerekünk rendre úgy kezdi az alkotást, hogy húz egy zöld vonalat alulra, és egy kék vonalat felülre. Számára ez ennek a világnak a kerete. Nem lehet kérdés tárgya, hogy vajon miért van a fű alul, és miért van az ég felül. De ha jobban belegondolunk, a lent és fent ismerete mindannyiunkban nagyon mélyen bennünk élő valóság. A pince a sötét dolgok helye. A gyökér, a mély vizek - az életnek azon elemei, amelyek jó és rossz értelemben egyaránt valami elrejtett, valami nem mindenki előtt nyilvánvaló dolgot mutatnak. A mélység és bűn jele minden, ami lent van. Ha tekintetünket a csillagos égre vetjük, Istenre gondolunk. A hegyek, a virágok felfelé törnek, és ez nincs másként sohasem. Érdemes a gyerekrajzok képvilágából kiindulni, mert egy egészséges világlátást, a dolgok elfogadását mutatják éppen azok a kis emberek, akik örökké kérdeznek. Hol van isten? Hogy fér bele a templomba? - és így tovább.

Érdemes jó kérdéseket feltenni.
Nem jó kérdés az, hogy "Ugyan hol vannak az én bűneim?" A halfogás után azt mondta Péter Jézusnak: eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok. A vizek mélységei felett úr Jézus úr a lélek mélységei fölött is. Mi van a lábam alatt? Esetleg eltaposott emberek? Vagy olyanok, akiken átléptem? Milyen érzések vannak bennem a mélyben? Nem őrjítő lelki kutakodásra gondolok, inkább valami egyszerű tükörbe nézésre. Rossz gondolatainkat és érzéseinket Jézus felemeli, kihozza a mélyből és felviszi a fára, ha engedjük. Óriási élményt ad, ha képesek vagyunk lelkünkben is megélni a lent és fent erejét. Isten kinyújtja a kezét, és felemel minket mindazzal együtt, ami a lelkünk mélyén van. Felviszi bűneinket a mélyből.

Persze, meg lehet kérdezni: Miféle pszichológia ez? De ha a maga egyszerűségében megéljük ezt a mondatot a gyerekrajzok világos geometriájával, hogy maga felvitte bűneinket a fára, akkor bennünk történhet valami átalakulás. Nem én kuporgatom a bajaimat többé, félelmeimet, gyászomat és minden egyéb kétségemet, hanem mintegy kinyújtott tenyérben tartva engedem, hogy Isten elvegye. Csak a Mennyei Atya képes arra, hogy átvegyen rólunk terheket, mert Ő fent van, mi pedig itt lent.
Ámen