Az év bármely időszakáról legyen is szó, alapvetően két nagyon divatos viszonyulási módról, viselkedési formáról beszélhetünk az ünnepeket illetően. Az egyik megszokott mechanizmusa a fogyasztói társadalom tökéletesen működő rendszerének. A telezsúfolt kirakatok világa, a csillogó sétáló utcák, a tűzijátékok, a zsivajok kavalkádja. A felesleges ajándékok, az eltúlzott gesztusok tömkelege, a bájvigyorok és az erőltetettség csalfasága. A másik véglet ennek éles ellentéte. Az utazások birodalma. A wellness-hétvégék menedéke, a bérelt kiskuckók rejteke, menekülési útvonalak stratégiája, távoli pontok ünnepléseinktől. 

Az ünnepek rejtvényét azonban máshogy is meg lehet oldani. A titok egyszerű: „csupán” éljük meg őket! Ez nem azt jelenti, hogy kikapcsolunk és nem csinálunk semmit. Sőt, valójában legaktívabb részeseivé válunk életünk jeles napjainak. Mindenekelőtt azonban fel kell tennünk a legfontosabb kérdést: mire valók az ünnepek? Milyen szerepet játszanak az életünkben? Nem hiszem, hogy a helyes válasz a „semmire sem valók”, „nem kell menni dolgozni”, „csak pénzkiadás”, „felesleges cécó” és hasonlók közül kerülne ki. Nem könnyű megtalálnunk a dolog nyitját összezavart, megbolygatott, értékeinket is csupán bágyadt közönnyel szemlélő világunkban. 

Megnyugvással tölt el azonban, hogy életünkben és elődeinkében is mindennek Istentől elrendelt ideje és Istentől elrendelt helye, pontosan meghatározott funkciója volt/van. Ilyen rendelt idő és rendelt hely az ünnepek keresztmetszete is. Pontosan meghatározott funkciókkal. Ezeket két csokorba gyűjthetjük, kezdve az ismerősebbekkel. Karácsonykor ünnepeljük a Megváltó születését, feltöltődünk a családi boldogság és együttlét szigetén, szilveszter és újév napjaiban számot adunk az eltelt évről magunknak és Gondviselőnknek, új célokat, terveket tűzünk ki és igyekszünk is megvalósítani azokat. Húsvétkor éljük meg a feltámadás, az örök élet örömét, részt veszünk egyik legősibb hagyományunk rítusaiban. Nyáron hálát adunk az új kenyérért, sok-sok munka gyümölcséért, ősszel az új borért. Busójárás idején telet űzünk, augusztus 20-án újraéljük magyarságunk, népünk létezését, március 15-én kokárdát tűzünk, Nemzeti Dalt énekelünk.  Jeles ünnepek életünkben a születés- és névnapok, a házassági évfordulók és a családi nagy alkalmak is. 

Ami az ünnepek másik, áttételesebb dimenzióját illeti, minden egyes ünnepnap, legyen az egyházi, állami vagy nemzeti, rólunk szól. Belénk kódolt történelmünkről és hagyományainkról, népünkről, elődeinkről, családunkról, önmagunkról. Újra és újra felfedezhetjük valamennyi megemlékezésben, összejövetelben, ünnepségben magunkat, szűkebb és tágabb közösségünket, vagy éppen közelebb kerülhetünk önmagunk, történetünk, múltunk és jelenünk megismeréséhez, megértéséhez. Ünnepeink által bekapcsolódhatunk ezer éves történelmünkbe, a világ Megváltójának életébe, gyökeret ereszthetünk és lombot növeszthetünk, szilárdan kötődhetünk Mennyhez és Földhöz egyaránt, identitásunk teljességének birtokában, a rendelt ünnepidők örök körforgásában. Ezek azok a kivételes lehetőségek, amikor megáll kicsit az élet és a napi rutin tér- és időkereteiből kilépve önfeledten élhetjük meg emberi létünk nagy eseményeit. Nem törődve mással, csak egymással, csak magunkkal, csak a kiváltságos órákkal, az Istentől ajándékba kapott alkalmainkkal. 

Ünnepeinket ne ápoljuk, hiszen nem betegek, és ne is csupán őrizzük őket, mert nem rabok, hanem éljük meg őket! Teljes szívvel, sok ezer éves, ősi szeretettel.