Kamasznak lenni életveszélyes. Tudja ezt mindenki, aki átélte ezt az időszakot, így a szülőknek is tudniuk kellene. S tudják is, hiszen ha elmennek az osztálytalálkozóra, vagy ha összefutnak a kamaszkori haverokkal, azonnal beindul a sztorizás, s bizony hamar kiderül, hogy a szülők egy cseppet sem voltak megfontoltabb kamaszok, mint édes csemetéik. Mert akár tetszik, akár nem, a kamaszkor a bajkeresés időszaka. Ekkor próbálgatjuk szárnyainkat, erőnket, feszegetjük a határokat, hogy meddig mehetünk el. S ez nem pusztán pszichológiai folyamat, vagy egyszerű dackorszak, ellenállás, hanem egy neurológiai fejlődési folyamat fontos része. Kristina Caudle és BJ Casey, a Weill Cornell Medical College agykutatói szerint kamaszkorban épülnek ki az agyban azok a kapcsolatok, amelyek később megvédenek bennünket bizonyos veszélyhelyzetekben. A kamaszok őrültségei valójában hasonló funkcióval bírnak, mint amikor mondjuk a kisbaba járni tanul, s hiába tottyan a fenekére százszor, százegyedszerre is próbálkozik újra.

A kamaszkori „vészhelyzet” tehát természetes jelenség, ám vannak olyan fiatalok, akik – úgy érezzük – túlmennek a határon, s bizony már kicsi korukban sem problémamentesek, akik nyitottak minden veszélyre és kalandra: ők azok, akik megkóstolják az egérmérget, mert úgy nézett ki, mint a Zizi, akik ha fennakadnak a kerítésen, a szülő csak örülhet, mert a túloldalon tenyészbikák legelésznek épp, s amint belépnek a sebészeti ambulancia ajtaján, a nővérke már fejből írja a kórlapra a TAJ-számukat. Ezeknek a gyerekeknek a veszélyérzete születésüktől kezdve gyengébb, s keresik az új és új kalandokat, hogy minél több ingert be tudjanak fogadni. Az ingerkereső gyerekek nem tudnak megülni a fenekükön, és minden játék hamar unalmassá válik számukra. Az agykutatók úgy vélik, hogy náluk az idegrendszer belső jutalmazó rendszere nem működik elég hatékonyan. Ahhoz, hogy a lelki egyensúlyuk meglegyen, jóval nagyobb adrenalin-löketre van szükségük, mint másoknak. Ezért másznak fára, ugrálnak le az erkélyről, vagy mennek világgá kisbiciklin háromévesen. A szülőnek persze már ettől is égnek áll a haja, ám a valódi probléma csak ezután kezdődik. Az ingerkereső személyiség a pszichológiai kutatások eredményei szerint hajlamosabbnak tűnik arra, hogy szenvedélybeteggé váljon, hiszen természeténél fogva könnyebben próbál ki veszélyes dolgokat. Másrészt a függés biztosítani tudja azt az „ellazulási szintet”, amit egyébként a vészhelyzetben kialakuló adrenalin-löket okoz.

Úgy tűnik tehát, hogy a veszélyekre való kamaszkori nyitottság egyrészt az ember fizikai és lelki fejlődésének természetes része, mértéke pedig genetikusan meghatározott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy kamasznak mindent szabad, mert a veszélykeresés az életkori sajátossága. Főleg azoknak a szülőknek van nehéz dolga, akik gyermeke veleszületetten kalandvágyó. Náluk a tiltás semmit sem jelent, sőt, bizonyos szempontból még olaj is a tűzre, hiszen ami tiltva van, biztos izgalmasabb. A veleszületetten ingerkereső gyermek ráadásul ha még látszólag engedelmeskedik is a szülői tiltásnak, valamilyen más formában biztosítani fogja magának a megfelelő izgalmi szintet jelentő akciót. A szakpszichológusok véleménye szerint akkor már mindig jobb, ha a „vészhelyzet” ellenőrzött vagy akár „mesterséges” keretek között zajlik. A szülőnek is megnyugtatóbb, ha képzett szakember vezetése alatt, heti vagy napi rendszerességgel, biztos környezetben szerzi be a gyerek az adrenalin-szükségletét, mintha a téren bandázna. Ne féljünk hát elengedni a kamaszainkat például falmászásra, akrobatikus táncra, különböző küzdősportokra, vagy akár egy (jól szervezett, felnőtt vezetővel ellátott) vadvízi vagy magashegyi túrára. Ezeken az alkalmakon nemcsak a felesleges energiáikat vezetik le, hanem olyan kompetenciákra is szert tesznek, amelyeket felnőttkorukban is kamatoztatni fognak. A sport ráadásul segít az indulatátvitel megtanulásában is, így épp ebben az életveszélyes korban tanulhatja meg a kamasz, hogy az egyébként romboló energiákat miképpen lehet alkotó tevékenységre felhasználni, vagy építő célok szolgálatába állítani.