Kétszer láttam A hullám című filmet. Mindkétszer megdöbbentett és elgondolkodtatott. Nemcsak a film vége, az események tragikus végkifejlete. Maga az egész folyamat. Ahogy a helyüket a világban nem találó, lézengő, kapaszkodót kereső fiatalok értelmet találnak egy tanórán, szemléltetés céljából kitalált eszmében. Felsorakoznak a fiktív értékrend mögé és egyre fanatikusabban követik. Csak akkor döbbennek rá, hogy rossz úton járnak, amikor egyikőjük meghal.

Ketten azonban ellenállnak az ideológiának, és próbálják a többieket ráébreszteni, hogy a vesztükbe rohannak. A kérdés az, hogy ők miért nem követték a Vezért? A többiek miért? Mi tartotta őket vissza? Mi volt vonzó az ideológiában? A filmben többször is elhangzik a közösség ereje, az összetartozás, az egységben lévő erő. Most mégis egy kicsit más szemszögből közelítsük meg a kérdést, és a nézőpontunkat is tágítsuk. Miért élünk céltalan életet? Miért nem találjuk a helyünket? Miért lehet minket könnyen befolyásolni, miért vonzóak számunkra az erőt, a közösséget sugárzó csoportosulások?

Mindenkinek ott lóg a vállán a mesebeli tarisznya, amibe bepakolta a hamuban sült pogácsát. Ebben a pogácsában van mindaz, amit otthonról kaptunk: szeretet, gondoskodás, törődés, értékrend, világnézet, viselkedésminták, kapcsolati rendszerek, sémák különféle élethelyzetekre. Az életutunk során ezekből táplálkozunk, ezeket vesszük elő, használjuk, osztjuk meg másokkal. Jó esetben a hamuban sült pogácsa kitart addig, míg legyőzzük a sárkányt és miénk lesz a királylány és a fele királyság.

A mesék, amellett, hogy lelkünk mélyebb rétegeiben rejlő húrokat pendítenek meg, idealizált, vágyott életutat mutatnak be. A valóság azonban sokszor messze van a halálig tartó boldog élettől. A valóság sokkal kiábrándítóbb. A hullámban üres tarisznyával lézengő, tekergő fiatalokat látunk konkrét ösvényen vándorló, tömött batyus harmadik fiúk helyett. Az üres tarisznyát pedig könnyű megtölteni édesnek, vonzónak tűnő csalfa tartalommal. Ha hiányzik a hamuban sült pogácsa, amiből lehet falatozni, lehet táplálkozni, meg lehet osztani másokkal, akkor az éhes gyomor, szív, lélek szinte bármit befogad, amit elé raknak. És így könnyen elcsábít a mézeskalács házikó ínycsiklandó édessége, utána pedig a vasorrú bába ketrecében találjuk magunkat.

Ezek a fiatalok tükröt tartanak elénk, milyenek vagyunk valójában. Nem ők, mi. Hiszen A hullám csupán lakmuszpapír, melyet társadalmunkban megmártott a rendező. Ma a tarisznya üres. Nincs mivel megtölteni, vagy ha van is, az nem elég a sárkány legyőzéséhez, sőt talán a szomszéd faluig sem. A családi kamra üres, a szülők nem tudják mivel megtölteni. Talán mert már ők is üres tarisznyával indultak el. Talán mert csak férges alma van a polcon, már a nagyszülők is csak azt adták tovább gyermekeiknek.

A népmesékben a kiindulópont mindig a család. Szegények, de együtt vannak. Ma a szegénylegény családjában is szegény. Sok helyen az egyik szülő hiányzik, többnyire anyu, néha apu neveli egyedül. De a családokban élő gyermekeknél is nagy kérdés, hogy van-e mit tenni a tarisznyába?

Bár a feltarisznyálás az anya dolga a népmesékben, mégis fontos örökséget ad át az apa. Mintát, példát ad akarva-akaratlanul. A gyermekek számára az apa mindig példakép, mintaadó személy, függetlenül attól, hogy fiúgyermekről vagy lánygyermekről van szó. Mit adnak át az apák? Törődést, gondoskodást? Mindig elérhetőek, szeretnek, tisztelettel és gyengéden bánnak feleségükkel? Hegyeket mozgató óriások gyermekeik szemében? Vagy elérhetetlenek? Igénytelenek? Lusták? Alkoholisták? Agresszívek?

A szülők fontos mintákat, szerepeket adnak tovább gyermekeiknek, amik olyanok, mint a hamuban sült pogácsa – útravalók egy egész életre. A használható minták, szerepek mellett a rossz mintákat is átörökítjük, ott lapulnak a tarisznyában.

Hátrébb lépve a családot nagyobb rendszerben látjuk. Közösségben másokkal. (Feltéve, ha van közösséggel, közösségekkel kapcsolata a családnak.) A közösségek megtartják a családokat, értékeket adnak, a családon kívüli kapcsolatok nyomán mind a családtagok, mind maga a család formálódik, változik. A közösség is tud mintát, értékrendet adni, és pozitív értelemben kontrollálja a családot. Természetesen van ennek árnyoldala is, de alapvetően a nagyobb közösség segíti a család életét. A családon kívüli felnőttek, a kortárscsoportok is hozzátesznek egy-két dolgot a tarisznya tartalmához.

Lényegében a család és a nagyobb közösség, ami körülveszi a családot, a gyermekeket, a hosszú útra készít fel. A kérdés azonban nyitva marad: mit viszek magammal? Milyen hamuban sült pogácsa lapul a tarisznyámban: molyrágta, vagy sárkánygyőző?