„Apu, vadállatokat akarok látni!" - mondta Peti fiam, s azzal fogta a zseblámpáját, felkapcsolta, s nagy hangon énekelve (kissé félt a sötét erdőben) elindult az éjszakába vadlesre. Felajánlottam neki, hogy kapcsoljuk ki a lámpát, s maradjunk csendben, de az nem működött. Ha kikapcsolta a lámpát még hangosabb lett, ha pedig elhallgatott, akkor vadul cikáztatta a fénycsóváját össze-vissza, nehogy egy őzike váratlanul ránk támadjon.

Vadat persze se kicsit, se nagyot nem láttunk, mert fényt vittünk a sötétbe, s akik sötétségben érzik magukat biztonságban, azok messze elkerültek bennünket.

A segítő foglalkozás is sokszor olyan, mint az éjszakai vadles. A segítőnek időnként fejest kell ugrania a sötétbe. Azaz először is „meg kell sötétednie". Ha egy segíteni akaró ember „túlzottan" világít (kegyes, „szent életű", jóakaró), akkor a „vadak", a sötétségben levők messzire elkerülik őt.

A fény közvetítése tehát azzal kezdődik, hogy az, akiben Isten Lelkének világossága lakik, leveszi a kifelé áradó fény erősségét arra a szintre, amely megfelel annak, ami a relatív sötétben élők számára természetes. Ennek szép szimbóluma az, amikor Krisztus „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult...".

A túl nagy fény sokkoló azok számára, akiknek súlyos „rejtegetnivalója" vagy szégyene van. Ilyenkor egy segítő maximum a szentjánosbogár fényerejét hordozhatja kezdetben.

Amikor tizenhárom évvel ezelőtt külföldön dolgoztam egy keresztyén ifjúsági központban, akkor ezt még nem értettem. Minden hét végén diszkó volt, méghozzá a vadabb fajtából. Rendszeresen rockkoncertet is adtak magukat keresztyénnek valló fiatalok, melynek zenéje s szövege is időnként „vadállati" volt. Időközben elmentem egy gyülekezeti konferenciára, amelyen önkéntesek fiatal segítőket készítettek fel a szolgálatra. Ott arról panaszkodtak sokan, hogy a rászorultakat, a deviánsakat nem tudják jól megszólítani, azok sokszor elzárkóznak, vagy meg sem jelennek a meghirdetett rendezvényeken. A diszkóban, a rockkoncerteken pedig tömegével voltak olyanok, akiknek nagy szükségük volt a Világosságra, csupán olyanok alig akadtak közülük, akik „szolgai formát vettek fel, s megüresítették magukat".

Ugyanez tapasztalható sok pszichológiai vagy spirituális jellegű professzionális munkában. Kiteszik a táblát, s várják, hogy jöjjenek azok, akik minden erejükkel rejtőzködni akarnak.