Amikor járok-kelek Noszvajon, Budapesten, Magyarország sok helyén, vagy „valahol Európában", akkor elcsodálkozom azon, hogy az éppen körülöttem lévő emberek mennyire ragaszkodnak aktuális saját nézőpontjukhoz. Többnyire egy nézőpontból világítják meg magukat, másokat, vagy az élet eseményeit, úgy, hogy a „napnál is világosabb", hogy ez „úgy van", ahogyan gondolják.

Ebben az írásban a szeretet fénye kapcsán a látás lehetőségéről írok, mely a megvilágítás, a meglátás - rálátás, s a belátás folyamatát mutatja be.

Amikor az Írás arra utal, hogy az emberek jobban szeretik a sötétséget, akkor azzal azt is érzékelteti, hogy az emberek magukat mélyen azzal azonosítják, ami sötét, rejtegetni való. Mivel sokak stratégiája az az életben, hogy csak „meg ne látszódjon, ki ne tudódjon", ezért az eltakarni való egyre jobban megerősödik az által a hit által, hogy „AZ" „én vagyok". Ami pedig a belső valósága elől menekülő emberből látható - a cselekedetei -, azaz ami „világosságban van", az homlokegyenest az ellentéte annak, ami valójában belül van.

A héten az Elengedés Házában tartózkodik egy hölgy, aki foglalkozására nézve doktornő, aki egész eddigi életét a „betegekért, a szenvedőkért élte". Eközben szépen ellaposodott a párkapcsolata, a gyermekével való kapcsolata, tönkrement az egészsége, kiégett, de ő még mindig jó ember volt. Egyik kiscsoportos beszélgetésünkkor elkapta a hév, s majd fél óráig szidta az egészségügyi dolgozók haszonleső voltát, a rendszert, a társadalmat. Emellett saját áldozatos voltát emelte ki. Egy jó idő után már elegem lett ebből, s keményen azt mondtam neki: „Te most egy erőszakos ember vagy. Elveszed mindenki elől a lehetőséget, hogy megossza azt, ami belül van, s nyomsz egy őrült lemezt, amire nem vagyunk kíváncsiak. Ezt tetted tegnap, tegnapelőtt is, s odahaza majd minden nap. Kikészítesz mindenkit magad körül." Halotti csend volt a csoportban, majd megszólalt a hölgy: „igazad van". Többet nem szólt csak következő reggel. Nagyon mély álmot álmodott, amelyben menekült, s amikor már nem tudott, s elérte a vég, akkor hirtelen az a rém, aki üldözte őt, elerőtlenedett, s eltűnt. Széles mosoly volt az ajkain. Felszabadult. Délután találkozott egy másik falubeli nővel, aki ott volt azon a kiscsoporton, s az egyből vigasztalni kezdte őt amiatt, hogy olyan durván le lett állítva. Ő azonban mosolyával, s szavaival jelezte, hogy nincs semmi baj. Pont erre volt szüksége.

Ami látható az emberből az sokszor ellentéte a belül rejtőző nem láthatónak.  Ilyenkor kettősség, hamisság testesül meg, ami hosszú távon teljesen tönkreteszi az életet. A szeretet fénye megvilágítja azt, ami nem látható. Néha ez kellemetlennek látszik. Amikor előbukkan a „szennyes", s nem lehet rejtegetni, akkor a fény kimondottan zavaró, s abszolút nem szeretetnek tűnik. Ám lehetőség van a világosságban meglátni azt, ami van, s nem rejtegetni tovább a sötétben. Ez hatalmas megkönnyebbülést jelent. Ha pedig nincs elítélve emiatt az ember, akkor nem kell visszadugnia a sötétbe a „portékáját", a negatív indulatot, gondolatot.

Mivel a fény nem ítélkezik, a szeretet nem válogat, ezért az ember felszabadulhat a terhe alól.

A doktornő ezen a területen meggyógyult. Mosolya jelezte ezt. Megmaradhatott a csoportban akkor is, amikor „megsemmisült", kiszolgáltatottá vált. Nem dőlt össze a világ. Sőt már nem kellett az energiáját arra használni, hogy fenntartson egy hamis látszatot, s meneküljön. Már nem kell mindenáron a rosszat kívülről jónak tűnővel ellensúlyozni. Ezt ő akarta így. Maga jött az Elengedés Házába, hisz kereste a világosságot. Maga tette ki magát annak, hogy mindezt megélhesse. Amikor a szeretet fénye megvilágosító erőterébe kerül az ember, akkor a sötét dolgokra rávetül a fény. Ez teszi lehetővé a belátást akkor, ha az ember nem szalad el a fénytől. A hamisság, a kettősség, a fényt, a tisztaságot, az egyértelműséget nem bírja elviselni. A szeretet fényének egyértelműsége megtisztítja az embert. Eltűnik a félelem, hogy rejtegetni kell. Eltűnik az a mély hit, hogy nem szabad megmutatnom azt, ami bennem van. Végül eltűnik az a tudattalan meggyőződés is, hogy én az vagyok, amit rejtegetek. Eloszlik az elégtelennek, bűnösnek, rossznak tartás mételye az emberben a szeretet fényének megvilágosító hatására.

Van olyan is, amikor a külsőleg ön- és közösségromboló emberben a szeretet fénye azt a rejtőzködő kedvességet, jóindulatot, odaadást teszi láthatóvá, amit mélyen eltüntetett magában az ember. Zákeus története erről beszél. Jézus felszínre hozta azt, ami rejtve volt a vámszedőben. Ez kívülről inkább szeretetnek tűnik, mint az, amikor a pusztító jön a felszínre. Pedig mindkettő szeretet. A láthatóvá tétel a szeretet aktusa. Persze a szeretet sohasem erőszakos. Zákeus kereste Jézust, ahogyan a gazdag ifjú is maga kereste a Rabbit.

Az ifjúban a kontroll, a félelem láthatóvá lett, s ebben a világosságban mehetett tovább a maga útján. A Biblia nem ír a történetéről tovább. Mégis, ez az ember hatalmas ajándékot kapott a „Szeretettől". Világos látást önmaga jelenlegi állapotára nézve. Emberek sokasága rejtegeti bensője valódi állapotát úgy, hogy még magának is hazudik. Ha az ember kiteszi magát a szeretet megvilágosító fényének, akkor megtörténik a rálátás. Ha benne marad ebben a fényben, s nem szalad el, akkor lát, s nem semmisül meg attól, amit lát. A belátásban el van rejtve a felszabadulás. A belátás után pedig az ember az élet mindennapjaiban egyre inkább keresi a fényt, s nem fél attól, ami világosságra jön. A megszentelődés folyamata az, hogy egyre több rejtett, sötét terület megvilágosodhat, hisz a megszentelődés folyamán az ember egyre inkább beengedi a fényt a sötét területekre. Ez azért történhet meg, mert már nem azonosítja az ember magát azzal, ami a felszínre jön. A terhek letétele pedig ezt egy örömteli folyamattá változtatja át. A valódi megtérés az, amikor a Szeretet megvilágosító fényétől való menekülést felváltja a világosság közel engedésének készsége, az önmagam annak való kiszolgáltatásának választása. Valahol mélyen itt rejtőzik a kereszt titka, annak az életet egzisztenciálisan megváltó, megtisztító ereje. Ezért hatalmas történés, amikor keresztyén közösségekben olyan csoportok jönnek össze (ketten, hárman, vagy akárhányan) „az Ő", a Szeretet, a Szabadság, az Igazság" nevében, ahol a benne levő emberek tudatosan készek megengedni azt, hogy gondolataik, cselekedeteik mögött rejtőzködő motivációkra fény vetülhessen. Ekkor lehet átélni a kiszolgáltatottságban, a megadásban, a nem menekülésben rejlő hatalmas erőt. A jövő Egyházát én ilyen emberek közösségének látom, melyeken a SZERETET FÉNYE erőteljesen sugárzik szét mindenhová, hisz a „krisztusi emberek jobban szeretik a világosságot, mint a sötétséget, s az ő cselekedeteik pedig egy-értelműek."