Mi már túlvagyunk ezen a dilemmán. A gyermekeink végeznek, végeztek a középiskolai tanulmányaikkal. Környezetünkben azonban sokszor elhangzik a kérdés, vajon jót teszek-e a gyerekemmel, ha református iskolába íratom, vagy sem. Nem nálam van a jó válasz, az életpéldák azonban elgondolkodtatóak. Ezekből szeretnék megosztani jó párat.

Református kisiskolás:

– Szeretsz ide járni?

– Nagyon jó itt. Sok barátom van és Anikó néni nagyon szeret minket. Mi is őt! – nevet és elszalad.

Anyukája folytatja:

– Annyira örülök, hogy megtaláltuk ezt az iskolát! Féltettem a fiamat, mert az óvodában nem érezte jól magát. Itt az első pillanattól szeretettel vettek körül minket. Közösségbe kerültünk, ez a legjobb kifejezés: van gyülekezet, van tanári közösség és a szülőket is igyekeznek megbarátkoztatni egymással. A két év alatt sokat voltunk együtt.

***

Református általános iskolából líceumba:

– Na, hogy tetszik a lányodnak a gimi?

– Jó, jó. Csak valahogy hiányzik az a meleg, családias légkör, az az otthonos hangulat, ami az általánosban megvolt. Odafigyeltek rájuk. Tudom, hogy imádkoztak értünk a tanárok. Csodáltam, ahogy fejlődött a gyerek. Minden gondunkat meg lehetett beszélni, nagyon szoros kapcsolat volt a többi szülővel. Csendesnapok, szülői délutánok, táborozás együtt… igazi közösség volt. Nagyon hiányzik.

***

Szülők, gimnáziumi beíratás előtt a felvételi pontszámot hirdető plakát körül tolongva:

– Ti miért jelentkeztetek ide?

– Négy gyermekünk végzett már itt. Mind továbbtanult. Szerették nagyon. Jó a közösség, kiemelkedően jó a humán tárgyak oktatása. Latin érettségi, határon túli kapcsolatok, kézműveskedés, néptánc magas szinten… csupa olyan lehetőség, amit örömmel ragadtak meg a gyerekeim. Nem utolsósorban Isten igéje légkörében nőttek a legsérülékenyebb éveikben. Nekünk ez volt a legfontosabb. A lelki védettség. És ti?

– Mi nem vagyunk vallásosak, de az iskolának jó a híre. A középiskolák rangsorában mindig benne van az első tízben. Jó eredménnyel tanulnak a gyerekek. Jó a továbbtanulási esély. Nekünk ez nagyon fontos volt. Mellesleg azt hiszem, itt rosszat nem fog tanulni…

***

Hatodikos kisgimnazisták szülinapi buliján egy kisebb csapat szülő sütizik a kisszobában. Az ifjak harsány nevetések között játszanak valamit a másik szobában. Odafigyelünk egy csöppet. Paródia. Az ünnepelt, az éppen tizenkét éves bemutat valakit, és ki kell találni a parodizált személy nevét. A jelenet így néz ki:

Kis csengővel jelzi: becsöngettek, kezdődik az óra. A parodizált felnőtt szerepében odalép az ablakhoz, feltépi, majd kiordít egy az ablak alatt zajongó elképzelt gyerekcsapatnak. Ordenáré stílusban csendre és rendre utasítja őket, majd az osztályt jelképező gyerek koszorú felé fordul, és ájtatos arccal megszólal:

– Imádkozzunk, gyerekek!

Harsány kacagás.

***

Vidéki refiből ballagnak a gyerekek. Több család együtt szeretne ünnepelni. Lefoglalnak egy különtermet egy étteremben és most együtt várják az első fogást. Az egyik fiú kissé túldramatizált gesztussal a társai felé – de úgy, hogy a szülők is jól hallják:

– Vége! Soha többé nem akarok templomot, lelkészt, valamint Bibliát látni!

Vicc volt?

***

Kilencedikesek. Matek dolgozat lesz. Hét ifjú kucorog az egyikük lakásának kisszobájában. Ézsaiást olvasnak fel egymásnak. Hosszan sutyorognak róla. Összebújnak. Imádkoznak. Elsősorban nem a dolgozatért, nem a könnyű példákért, még csak nem is a tanár jószívűségéért. Azokat veszik előre az osztályból, akikért senki sem imádkozik. A szétesett családokat sorolják, a balesetet szenvedett magyartanárukért könyörögnek… és csak sokára kerül Isten elé a másnapi matek dolgozat ügye.

***

Végzősök. Tanulás címén egymásnál töltik a délutánokat. Tételeket dolgoznak ki, gépeznek, zenélnek, jól elvannak. Vacsoraidő. Odasereglenek az asztal köré. Szóba kerül a másnapi kötelező istentisztelet. Húzogatják a szájukat. Nem szívesen mennek. Csakhogy… hiányzásnak minősül, igazolatlant kap, aki nincs ott.

– De hát mi a baj? Mi taszít titeket ennyire?

– KÉPMUTATÁS! – mondják kórusban, mintha összebeszéltek volna.

***

Legyen itt vége a kis történeteknek. Hadd idézzem végezetül a holland alapítású református Julianna Általános Iskola 1926. évi megalapításakor elhangzott ünnepi beszéd egy részletét, amelyet Colijn Henrik, Németalföld volt miniszterelnöke mondott el:

„Ott, ahol valamely keresztyén iskola lelki fegyvertárát a Szentírás és a Heidelbergi Káté képezik, ott a tanítóknak elsősorban ezeknek a fegyvereknek a hordozásában és forgatásában kell gyakorlottnak lenniök.

Mert az iskola a tanítóktól függ!

Amilyenek a tanítók, olyan az iskola!

Feladatuk tehát rendkívül fontos, de rendkívül nehéz is.

Mert nekik nemcsak azokkal az ismeretekkel kell rendelkezniök, amelyek más iskolák tanítóitól is megköveteltetnek – értem ezent a rendes tantárgyakat és azok tanítását –, hanem ezeken kívül el kell sajátítaniuk a Szentírás és a református hittan alapos ismeretét is.

És ami még ennél is többet mond: ismerniük kell azt az összefüggést, amely református keresztyén alapelveik és a között a tanítás között van, amelyet adnak. Ők azok, akik – hogy a már említett képet folytassam – a villamos központban dolgoznak és akiknek a villanyáramot ki kell bocsátaniuk, szét kell küldeniük.

Ezt az összefüggést megérteni, bizonyos mértékű tudásra s az ítélőképességnek olyan élességére és érettségére van szükség, amellyel fiatal tanerők csak ritkán bírnak.

Nem hiába mondottam tehát, hogy valamely református keresztyén iskola tanítója rendkívül nehéz feladat előtt áll.

De ennek a feladatnak a betöltésében mégsem szabad elcsüggednie. A feladat nem betölthetetlen. Isten sohasem kíván lehetetlent tőlünk.

Két segédeszköz áll önöknek, tanítóknak rendelkezésükre. Az öregebbek tanácsa és útmutatása, még ha azok nem foglalkoznak is maguk tanítással, de mindenekfölött az, hogy vizsgálgassák munkájukat azon elvek alapján, amelyek a Szentírásban vannak lefektetve. Isten szava világosság az önök útján is, szövétnek az önök lába előtt is.

Ha önök ismerik ezeket az irányelveket s azokkal lelkük mélyéből egyetértenek, akkor meg fogják látni, hogy az önök nehéz feladata nem leküzdhetetlen.

….

A keresztyén bölcsesség a legnagyobb földi jó. Keresztyén bölcsesség pedig az a tudomány, amely felülről való, amelyet Isten Lelke ad nekünk. Megtanít bennünket mindent Isten bölcsességének világosságában meglátni és ezáltal ebben az életben egységet lát, nyugodt hitre, reménységre, erőre talál. És mint minden dolgok végső célját: Isten dicsőítését tartja szem előtt.”