Felhőátvonulásos, fejfájós tavaszi nap volt, de legalább abbahagyta az ólmos kitartással hulló eső. Lassan felszáradtak a macskakövek, a padok, előbújtak a kapualjakba szorult emberek, a járókelők levetették az esőkabátot. A férfi is felkelt a vacokból, ahová mostanában aludni járt, leporolta gyűrött nadrágját, vállára vette hátizsákját, fejébe húzta kopott, sárga baseballsapkáját, és kiült a térre.

Ha jó volt az idő – ez azt jelenti, ha épp nem esett az utálatos, ólmos, szürke eső –, akkor jobban szeretett a téren ülni, nézelődni, olvasni az innen-onnan szerzett újságokat, megfejteni bennük a keresztrejtvényt. Kicsit olyan volt ettől, mintha lenne dolga, és ettől újra helye lenne a világban. Teljesen el tudott merülni a legegyszerűbb rejtvényben is, gondosan, aprólékosan kutatott gondolatai közt a megfejtések után, aztán, ha végzett, csak utána indult útnak, hogy a környék kukáiból megkeresse a napi betevőt. Ez volt az ő luxusa: ülni a téren, rejtvényt fejteni. Már úgy tartozott hozzá a térhez, mint a rossz helyre lerakott betonkockák, amelyeket már észre sem vesznek a járókelők.

Csak annyit észlelt, hogy valaki nézi. Kitekintett az újságból. Mellette pár méterre egy fiatal nő ült le, és csodálkozva nézte a férfi lábainál a földet. Akkor vette észre a madarat. Egy szürke galamb állt a lábainál felborzolt tollakkal. Olyan volt, mint egy nagyon csúnya, kistermetű kutya, amelyet pálinkás kenyérrel etettek annak idején, hogy kicsi maradjon. A madár láthatóan beteg volt. Meredten nézte a kopott cipőorrokat, és akkor sem menekült el, amikor a férfi lenyúlt érte, hogy a kezébe vegye. Teljesen össze volt roncsolódva a feje, valószínűleg egy autó üthette el, úgy állt a csőre, mint a cápafogak. A férfi nézegette, aztán tanácstalanul maga mögé tette a bozótba, ám a madár kétségbeesett csipogással könyörögte magát vissza a földre, vissza mellé.

A férfi felpillantott: a fiatal nő még mindig őket nézte. Furcsa volt, hogy valaki figyelte – már egészen megszokta a láthatatlanságot. A téren egy öregasszony és csúnya, középkorú lánya alig látható kézmozdulatokkal, mimika nélküli arccal szórták szét a madáreledelt – szürke-fehér, hullámzó szőnyeggé lett előttük a föld, szorgosan kapkodták fel a madarak a magokat. Az ő madara nem mozdult a többiek felé, csak állt panaszosan, értetlenül a lábainál. A férfi újra felemelte, megnézte minden oldalról, mutatta a nőnek, hogy valószínűleg elütötték, meg hogy csálén áll a csőre. Mindezt békésen tűrte, talán még kicsit élvezte is a madár, a férfi érezte, ahogy dobog a szíve. Nagyon rég nem érezte már senki szívdobogását.

A téren álló templom előtt emberek olvastak fel, talán a Bibliából. A nő hallgatta őket egy kicsit, aztán felállt, és elment. A férfi visszatemetkezett a keresztrejtvénybe, rosszallóan motyogott valamit a felolvasókra, a galamb komoran állt a lábainál, néha meg-megbillent. Úgy néztek ki, mintha mindig is együtt lettek volna. Pünkösdhétfő volt.