„Anyu, apu! Felvettek az egyetemre! Költözöm kollégiumba!

Anyu, apu! Felvettek az első igazi állásomra! Van egy új albérletem!

Anyu, apu! Minden rossz….. Kirúgtak az állásomból, 5 hónapja nem találok másikat, drága az albérlet, hazaköltözhetek?” 

Ha ismerős a fenti beszélgetésből bármelyik, akkor Ön valószínűleg boldog szülő, aki felnevelte gyermekét, látta minden lépését, egyszer már elengedte a kezét, de a gyerek most újra meg akarja fogni és visszamenni a biztos szülői házba.
Gary Chapman és Ross Campbell Szülőfüggő fiatalok (Hogyan szeressük felnőtt gyerekeinket?) c. könyve ezt a nagyon aktuális kérdést járja végig. A szeretet, segítés, önzetlenség határairól írnak, amikor mérlegelni kell, meddig lehetünk egy felnőtt ember szülei és segíthetjük útján.

Számos család történetét olvashatjuk: depressziós gyermek, unokával egyedül maradt gyermek, útkereső fiatalok élethelyzetén keresztül láthatjuk, a szülőnek továbbra is egy feladata van: a feltétel nélküli szeretet és a közös helyes út megtalálása. Mert itt közös gondolkodást javasolnak a szerzők, nem elég a szülői szigor, a „mert én vagyok az idősebb, jobban tudom” hozzáállás. A gyerekre partnerként kell tekinteni és lefektetni az új családi közös együttélés szabályait. Ha ez nem sikerül, érdemes szakembereket bevonni a folyamatba.

Chapman és Campbell könyve érdekes példákon keresztül mutat utat, hogyan lehetséges felnőtt gyerekekkel az együttélés, akár a hit, akár a családi kassza vagy a kapcsolatok szűrőjén keresztül nézzük őket.

„ Anyu, apu! Köszönöm, hogy segítettek fél évig! Most már van újra állásom! Jövő héten költözöm!”