Komponálok.
Nem áll össze klasszikus formává a darab. Leginkább a variáció fogalma illik rá.
Nem egy témám van: témák sokasága, amiket kaptam, meddőn gondolkodva a közelítésen, a megosztáson.

1. Nyitány
Minden zenekari hangszer játszik. A hangszerek s a megszólaló témák egymást keresve, kergetve csendülnek fel, hol ernyedten, hol nagy vihart jósolva. A nyitány közepén őrült nagy a ricsaj, legvégén csak a hárfa peng. Elúszni látszik a téma.

Ráncolom a homlokom, fő a fejem.
Jó kis témát sikerült találnom szerkesztőként!
Bármerre indulok, idegenül mozgok.
Én és a víz! Nevetséges!
Naponta egy pohár vizet iszom! Ne mondd, tudom, hogy nem egészséges!
Tudok úszni, de csak annyira, hogy ne süllyedjek el egy nagyobb vízbe megmártózva.
Bezzeg a lányaim! Sellőként élvezik a vizet! Őket nézve vágyok a víz üdeségére, simogatására, ringatására, tajtékzó habjaira. A könnyedségre, a lazaságra, a természetességre, az ernyedtségre, amiről arcuk és testük árulkodik. De nekem csak a fürdőkád jutott!
Ez nem panasz: tény. Egyedül a kádban tudom félelem nélkül átadni magam a víznek, alámerülni a tusfürdő illatos habjának. A buborékok szétpukkannak a hárfa lágyan pengő hangjain.

A megszülető gondolatok csak egy tanácstalan nyitányhoz vezettek.
Nincs téma, amit variálhatnék. Hagyom hát elúszni, amit megtaláltam. Átadva magam a még mindig pengő hárfának. Hangja minden formát felrúgva, lezárás nélkül hív meg a tovább komponálásra.

2. Inspiráció
A még mindig szóló hárfa mellé lassan csatlakoznak a vonósok. Hirtelen a fuvola hoz egy egészen használható témát! Csalogat. Megoldással kecsegtet.
Megosztottam tanácstalanságomat egy barátommal.
Mi lenne, ha az özönvízről írnál? Nem a régiről, arról, ami lehet, ami jöhet... Áradnak a folyók. Európa-szerte váratlan feladat elé állítva a szakembereket.
Özönvíz? Nem is rossz ötlet!

Lelki szemeim előtt megjelenik a mindent maga alá temető víz, a hatalmas vízben is biztosan úszó bárka, Noé és családja... Vajon ki lenne az új özönvíz új Noéja? Kit találna érdemesnek az Úr az élet továbbvitelére? Vajon én a bárkában lennék? Csöppet sem vagyok biztos benne!
És akik biztosan hiszik, hogy ott lennének? Lenne egyetlen ember is a bárkában? Lenne egyáltalán bárka?
Nem az én kompetenciám. Nem az én gondolatom. A magamét kell megtalálnom.

3. A köpés
Őrült nagy dobpergés.
Egy jól irányzott köpés. Az én arcomon csorog a nyál. Egy idegen férfi idegen nyála. 
A Nagykörúton esett az eset.
Meditatív csellószóló. Próbálkozás a feldolgozással. A dob szólója a cselló alatt is tart. Érzékeltetve a feszültséget.
Köptek már le? Engem még soha! Mi ez?
Ha nincs témám, az Úr gondoskodik? Köszönöm, Uram! De miért így? Mi a célod vele? Vagy csak én vagyok az az őrült, aki keresve keresi a spirituális értelmezéseket? Lehet, hogy mindez véletlenül történt? Rosszkor voltam rossz helyen? De hisz nincsenek véletlenek!

A köpés az arcomon. Hideg, idegen és mégis éget. Hazaérve kétszer megmostam az arcom. Hiába. Minden cseppjét egyenként érzem. Nemcsak érzem. Látom is. A kezemben tartott tükörben...
Vajon örökre rajta marad, vagy lekopik egyszer? Eltűnik a helye is? Vagy szükségszerű, hogy rajtam maradjon? Esetleg ez volt az első, amit aztán a többi követ?

Gondolkodom.
Pszichológiailag megragadva a témát kétfajta értelmezés lehetséges.
1. Bár nem tudom, de hordozom magamon az „áldozat" bélyegét. Tessék, itt vagyok! Én vagyok az, akibe bele lehet rúgni. Akit le lehet köpni...

Kétségtelenül van mintám ehhez a szerephez. Fájna, ha erről szólna a történet. Ha erről szól, figyelmeztetés volt. Az utolsó csepp a pohárban. Hogy világosan lássam, hová vezet az út, amelyre annyian rátévedünk. Én is.
2. Nem rólam, az áldozatról szól az eset, hanem a másikról, az agresszorról. Aki férfi volt. Nagydarab. Elég idős ahhoz, hogy úgy érezze, joga van ismeretleneknek parancsot osztogatni egy villamoson.
Nem jött be.
Nem engedelmeskedtem, nem akarata szerint cselekedtem. Megőriztem higgadtságomat és azt tettem, amit jónak tartottam. Megértettem, hogy hozzám szól, hogy én vagyok a potenciális célpont, aki nőiségénél és termeténél fogva könnyen legyőzhető ellenfél. De nem jött be a számítása. Néztem, hallgattam és mosolyogtam.
Talán az ellenállásom és az ez által tanúsított erő volt az, ami arra bírta őt, hogy a küzdelem még kevésbé sportszerű módját válassza. Amiben biztos, hogy ő nyer.
Látszatra legalábbis!
A spirituális értelmezés szerint jelre gyanakszom. Világos útmutatást, jövőképet kaptam. Akarom, nem, ez az én utam.
Mintha hasonlítana valakiéhez...
Lehet, hogy kevés Őt szavakkal követni? Követni úgy, hogy csak hiszed és mondod, hogy vele jársz, de nem akarsz osztozni sorsában? A jutalmat persze akarod! És a köz tiszteletét is. Büszke vagy rá, fürdesz benne... De az Ő útja nem a dicsőség útja volt! És bár áldozat volt, de nem magát megtagadva.
Úgy volt áldozat, hogy ezt kapta élete kiteljesedési feladataként. S úgy hordozta el a visszautasítást, a kudarcot, a bántalmazást, a köpést, hogy tudta, ezek természetes velejárói útjának.

Melyik értelmezés az igaz? Talán egyik sem. Talán mind. Együtt.
A dob már nem pereg, csak a cselló szól.
A megértés a jövőben van. Nyitottságomat feltételezi.
A cselló elhallgat. Hegedűk szólnak. Dallamvezetésük nyitott. Jövőt idéző.

4. Minek a Balaton?
Fúvósok szólnak. Vidáman, energikusan.
Csak sikerül! El tudunk menni 2 napra együtt nyaralni! Hatan!
A gyerekek lázasan készülődnek: egy barátomhoz megyünk a Balatonra. 3 óra múlva indul a vonat! A jegyek már a táskámban.

Cintányér csapódik össze. Jelezve a váratlan fordulatot. Egy telefont kapok. Házigazdánk hirtelen rosszulléte miatt lefújva a balatoni program.

Pár pillanat csend. Majd ütősök és rézfúvósok. Érthető módon lázadnak a gyerekek. 
Hirtelen ötlet - oboa hangja. Teri lányom az! Irány Kaposvár! Más irány, más hely, más barát. De barát. Ott is. Vár minket. Milyen jó, hogy vannak!
Megérkezünk. Zöld udvar. Felfújható medence csurig vízzel. Három napra módosított két nap. Önfeledt játék. Véget nem érő nevetés.

Minden hangszer szól. Hol együtt (fülsiketítő módon), hol egymást felváltva, kergetve. Minek is a Balaton? Az önfeledt játékhoz egy kád víz is elég. És a gyerek azon képessége, hogy képes sztornózni az előre megrajzolt képet, és újat festeni. Más színekkel, más lapon, más technikával.

5. Kontra sárkánnyá lét
Fúvósok szólnak. Csapongó, mégis határozott témái szinte az egeket ostromolják.
Igen! Repülni akarok! Sárkánnyá lenni! Szétfeszíteni a fellegeket és megmártózni a Napban!
Téged is erre biztattalak júliusban. Az égre nézve azonban egy sárkányt sem látok. Én sem vagyok ott. Miért is nem? Mert nem vagyok még sárkány, csak azzá akarok lenni.
De ez nem döntés, nem akarás kérdése. Legalább is azt hiszem. Hogy sárkánnyá légy, meg kell halnia annak, aki voltál.

Az összes hangszer bekapcsolódik. Hangos zene, igazi forte.
Szabadságodnak a feltétele terheidtől való megszabadulás. Ezt nem tudod letenni. Max. elvétetik tőled. Mit tegyél? Semmit! A legjobb cselekvés a nemcselekvés.
Ne tégy semmit, csak érezd őket! Hagyd, hogy nyomjanak, hogy örvényként húzzanak a mélybe. Ne próbálj úszni! Ne rúgkapálj! Ne akard megmenteni az életedet! Most más Valaki cselekszik érted. Ha akar. Csak húzódj össze! Tehetetlenül. Mint magzat korodban anyád méhében.

Mély tónusú hangok. Nagybőgő és cselló.
A szakemberek azt mondják, ez az egyetlen módja a megmenekülésnek.
Nem cselekedni. Hagyni. Az örvény kivet magából. A súlyok leoldódtak rólad. Más emberként emelkedsz ki a vízből.

Újra szól az összes hangszer, amiből a végére egyedül a hegedű marad.
Meg se állj az égig! Szabad vagy!

Nincs több variációm.
Ennyit kaptam arra, hogy közelítsek, hogy „úszni tanuljak", hogy jobban szeressem a vizet.

Megértés: csak addig idegen minden, míg le nem győzöd ellenállásodat és közel nem mégy hozzá. Onnantól a tied. Nincs gondolat, érzés, mely ne lenne megszelídíthető.