Egy hiányzó beszélgetés

„Nem tudtam, hogy ez a könyv jóvátétel.” Visky András Kitelepítés című könyvéről beszélgetett a szerzővel Balog Zoltán püspök, Ugron Zsolna író és Ablonczy Bálint újságíró a budapesti Ráday Házban.

Kilenc hónap alatt öt kiadást ért meg Visky András Kitelepítés című regénye, amely nem kizárólag erdélyieké, reformátusoké és magyaroké, hanem mindenkié, aki keresi a szenvedésben a békét, az értelmet, az igazságot – e szavakkal köszöntötte Balog Zoltán református püspök a Ráday Ház Dísztermét csordultig megtöltő vendégeket a lágerregényről szóló 2023. június 13-ai beszélgetést felvezetve.  


 

A műről
Visky András édesapját, Visky Ferenc erdélyi református lelkészt az 1956-os forradalmat követően huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.
Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából. A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja.

A szót mindjárt Ablonczy Bálint újságíró vette át. Visky Ferenc Szerelme szorongat című önéletírásából idézett egy humoros és egyben megrendítő részletet, melyből kiderül: a diktatúra idején lelkésztársaival naponta szorongtak, nehogy kimaradjanak a letartóztatásokból, hátha nem lesz erejük megállni a szabad életben. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint mindannak, amit Visky András megírt lelkész édesapjáról a Kitelepítésben, így kellett-e lennie, a szerző így válaszolt: „nem tudjuk, de így lett, ezért az a feladatunk, hogy jelentéssel ruházzuk fel a történteket, méghozzá Isten-történetként írjuk át. Az én kérdésfeltevésem az volt, hogy megírható-e Isten története mint az ember története és az ember története mint Isten története. Ez a kettő elválaszthatatlan, a megváltásnak csak itt van értelme.”

Az író utalt arra is, hogy az abszurd irodalom Kelet-Európában született. Lelkészek, de más egyháztagok is mégis az édesapja emlékiratából is kiérződő örömöt és szabadságot hagyományozták rá. „Vannak nagyon fontos pillanatai az életünknek, amikor nagy tétekkel játszunk, és csak így szabad. Ilyenkor ráruházzuk az életünk kimenetelét és jelentéseit a legfőbb Létezőre. Én ezt kaptam örökségként azoktól, akik előttünk jártak, ezzel számoltam el ebben a könyvben.”

Ahogy előtte sokan mások, úgy Ugron Zsolna író is megköszönte a Kitelepítés szerzőjének, hogy együttélve a családi történetekkel, hatalmas lelkierővel megírta könyvét. Elmondta: az ő felmenőit is megbélyegezték, édesapját egy banális ügy miatt két éven át megfigyelték. Óvodás gyermekként ő maga is élt a Ceaușescu-diktatúrában, ám hogy mit jelentett az, ami számára akkor természetes mozdulat volt – például a telefonra párnát tenni, hogy ne tudják lehallgatni –, azzal igazán csak felnőttként szembesült. A feldolgozásban vele együtt sokaknak azért is segít Visky András könyve, mert az előző generációk még ma is nehezen beszélik el ezeket a történeteket – véli. „Sokan nem tartják illőnek beszélni arról, ami velük történt, panaszkodás helyett emelt fővel akarnak továbbmenni – ez tiszteletre méltó, de hiba is. A gyermekeknek joguk van megismerni a történeteket, amelyek az övék is, ahogy nekünk is ahhoz, hogy megírjuk őket.”

Minden közösségben kell lenni annyi szellemi energiának és erkölcsi tartásnak, hogy megírja a saját történetét, és ne mások írják meg helyette – ezt már Balog Zoltán püspök mondta, aki a kisajátítás szándéka nélkül hálás azért, hogy Visky András megírta a Kitelepítést.

A szerző elmondta: húsz éven át dolgozott a művön, amelyhez a megíráskísérletek kudarcai jelölték ki az utat. Az áttörést egy szó jelentette: amikor azt megtalálta, érezte, ebből ki tud bontakozni a könyv. „Ez a szó a bibliapóker. Nálunk nem volt kártya, a rizses papírzacskók alján elhelyezett kemény fehér kartonra rajzoltam le a teljes magyarkártya-sorozatot. Ezek cinkelt lapok volt, így mindig én nyertem – ennyi járt a legkisebbnek.” Visky András hozzátette: amíg éltek a szülei, valószínűleg nem tudta volna megírni a történetüket. Mivel nyolcéves volt, amikor megismerhette börtönből szabadult édesapját, az ő alakja mindig nagyon nagy volt a számára, édesanyjáról könnyebben tudott írni. „Az ő törékenységén, szépségén, finomságán keresztül láttam a világot. Amikor nagy baj volt, elkezdett mesélni és énekelni nekünk. Elképesztő hiány és óriási békesség is van bennem a távozásukkal – ez utóbbi azért, mert magához vette őket Valaki, és ők boldogan mentek el.”

De mégis mit lehet kezdeni azzal a haraggal és a dühvel, amikor valakinek meghurcolták a családját? – vetette fel a kérdést Ablonczy Bálint. Balog Zoltán püspök emlékeztetett a bibliai tanítás útmutatására. Mint mondta, még a haragunkat is az Istennel való viszonyunkban tudjuk csupán elhelyezni. „Ne azzal foglalkozz, akire haragszol, hanem Istenre, hogy miért hozott ebbe a helyzetbe! Visky András könyve ebben az értelemben elmegy az istenkáromlás határáig. De hát kin is kérte volna számon ez a család a történteket, ha nem az Úristenen? A románokon vagy a besúgókon?” Az egyházvezető hozzátette: ha megtaláljuk a szenvedésnek, ha nem is az okát, de a célját, és így az Isten-történetté válik, ez akkor sem menti fel az elkövetőket. Emlékeztetett arra is, hogy Visky András nem őket, az embereket gyűlölte, hanem a rendszert – ez pedig egybeesik Jézus Krisztus parancsával: ne gyűlöljétek, hanem szeressétek ellenségeiteket!

Ugron Zsolna arról beszélt, hogy környezetében nem a harag, hanem a humor volt a legáltalánosabb reakció a diktatúrával szemben – legalábbis az utólagos elbeszélések szerint. „A hit mellett a humor csodálatos eszköz!”

Vajon hogyan lehet megítélni utólag, hogy ki volt a hős és ki az áldozat azokban az esetekben, amikor nem ennyire egyértelmű a kiállás, mint ahogy azt Viskyéknél látjuk? – kérdezte Ablonczy Bálint. Balog Zoltán püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy hősök és árulók egy-egy közösségen belül vannak, ezért a megtisztulás is csak a közösségen belül lehetséges. El kell végezni a szembenézést, hogy abból valóságos megbékélés legyen, ez pedig akkor történik meg, ha a bűnös megvallja a bűneit, majd bocsánatot kér és kap rájuk. Ez a fajta megtisztulás, úgy véli, az általános nyilvánosságban, a politikai karaktergyilkosságok közegében nem lehetséges. Az egyházvezető hozzátette: „nekünk is el kell számolnunk azzal, amikor sokkal kisebb nyomás alatt félelemből, érdekből, gyávaságból, személyi konfliktusokból eredően erkölcstelen módon viselkedünk egymással, az egyházzal, az Úristennel.”

Visky Ferencet és feleségét, Júliát sokan hősnek tekintik ugyan, de ezen ők maguk is csak mosolyognának, ahogy Visky András is, hiszen nem lehetséges mennybe mennie az édesapja palástja alatt – mondta az író. „Nem tudtam, hogy ez a könyv jóvátétel. Apám 2005-ben (!) helyettes lelkészként ment el a nem láthatóan élők sorából. Ezzel az egyház nem jár jól. De az apám békességben ment el. Ha már az ember ellenséget választ magának, akkor a legnagyobbat válassza – az Úristent. Egy igazi hívő embernek csípőproblémái vannak, mint Jákóbnak, aki megharcolt az angyallal. Ez nem jelenti azt, hogy nincs társadalmi és jogi értelemben jóvátétel, épp ellenkezőleg: akkor van igazán, ha nem gyűlöletből táplálkozik, hanem a néped iránti felelősségből teszed, amit teszel.” Visky András hozzátette: ezt a könyvet nem ő írta, csak próbálta figyelmesen lejegyezni, ezért ugyanazzal a megajándékozottsággal beszélget körülötte, mint bármelyik olvasó. Az író szerint könyve újbóli kiadásaihoz az az elbeszélői deficit is hozzájárul, amely jellemzi társadalmainkat. „Az egyháznak mint közösségnek az a feladata, hogy fenntartson egy etikai, szellemi és intellektuálisan mélyen megalapozott beszélgetést.”

Balog Zoltán püspök is arra emlékeztetett: az ősök addig élnek, amíg elmeséljük a történeteiket. „Kikért is, és miért is mondjuk el? Egymásért, az egymással való kapcsolataink miatt. Ha magunkban visszük ezeket, akkor nem válnak közös történetté, de ha elbeszéljük, akkor közös lesz az is, amit mindannyian másképp éltünk meg.”

A Ráday Házban megrendezett beszélgetésen Rajkai Zoltán színművész olvasott fel részleteket a könyvből. A jelenlévők Karasszon Eszter gordonkaművész és Szalai Eszter zongoraművész zsoltárfeldolgozásait is meghallgathatták. Az est dedikálással ért véget. Visky András Kitelepítés című regénye megvásárolható a budapesti Bibliás Könyvesboltban (1092 Bp., Ráday utca 3) is.

Képek: Hurta Hajnalka

Kapcsolódó cikkünk:

Anyanyelve: a Szentírás
A történethez egy román lágerből származnak az első emlékei, ahol a kitelepítés miatt egyetlen könyvük a Biblia volt. Édesanyja naponta felolvasott belőle hét gyermekének, miután a református lelkész édesapát – egy koncepciós perben – 22 év börtönre ítélték. Visky András azt mondja, teste minden porcikáját átjárta a lágerben a Szentírás hullámzása, és a Biblia még mindig ki tudja billenteni a kényelmes olvasásból. Szerinte mindannyiunk feladata, hogy „az életünket beleírjuk a bibliai elbeszélésbe.

 

Kitelepítés könyvbemutató