„Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át!” – jutnak eszembe Ézsaiás könyvének sorai a Jákim Stúdió Rikkancsok című színdarabját nézve. Nemcsak amiatt, mert – ahogyan a cím is utal rá – kikiáltók népesítik be a színpadot. Amiatt is, mert a darab ugyanúgy az istenvárás élményéről szól, mint a bibliai prófécia. Nincs klasszikus értelemben vett cselekménye, mégsem mondhatni azt, hogy nem történik benne semmi: a Jézus második visszatértét várók reményei, vágyai, érzései öltenek formát szavakban, mozgásokban, táncban, énekben vagy rappelésben.



Óvatos becslésem alapján a szövegkönyvnek körülbelül a kilencven százaléka bibliai idézetekből és azok áthallásaiból állhat. A legtöbbször szó szerint idéznek; máskor reflektálnak Isten szavára, továbbgondolják, megpörgetik, így az Ige önálló életre kel, és főszereplővé lép elő a darabban. A rikkancsok, akiken keresztül megszólaltatik, csupán harsonák, szócsövek, megafonok, akik tarka ruhákba öltözve jelenítik meg az örömhír sokszínűségét. A fények, színek, hangok, zenék, az egyszerű és stilizált színpadi kellékek pusztán keretet biztosítanak az elhangzottaknak. Végig az Ige marad fókuszban.

A darab egy pontján belép a rikkancsok közé valaki, aki még nem találkozott Jézussal, aki még nem engedte be a szívébe az örömhírt. Kételyeit, félelmeit, hiányérzetéből fakadó szorongását hol flegmasággal, hol gúnyolódással, hol indulatossággal próbálja elfedni. Ahogy azonban az Ige újra és újra tükröt tart elé, úgy kezd lépésről lépésre lehámlani róla mindaz, ami mögé valódi énjét rejtette, és végül védtelennek, magányosnak, sérülékenynek látjuk őt. Csak így képes azonban ő is meghallani mindazt, amit körülötte a többiek, és így tudja saját bőrén megtapasztalni azt az igazságot, hogy a hit hallásból van. És végül megtér.



Várjuk őt
Húszéves lett a Jákim Stúdió Színházi Társaság, amely profi és amatőr színészek segítségével állít színpadra elgondolkodtató színdarabokat az evangélium fényében. Indulásakor az evangéliumi színház még igen újnak számított Magyarországon, később azonban mások is követték példáját, még a határon túli magyarság körében is. Az ünnepi alkalmon a Jákim Stúdió a Rikkancsok című művet adta elő az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér épületében. Az előadás megtekintését követően a társulatról, a jubileumról, a keresztyén színjátszáról és a Rikkancsokról is beszélgetünk a tagokkal, valamint részt vehettünk születésnapjuk családias hangulatú megünneplésén.

„A Rikkancsok azért különleges, mert ritkán látott műfajt képvisel. Bár sok elemből tevődik össze, alapvetően a grádicsok énekéhez hasonlít. Kórusszerűek a párbeszédek, egymás mondatait fejezzük be, egészítjük ki, ebben rejlik a nagy kihívás színészileg is” – magyarázta Barva László, a darab egyik szereplője, aki majdnem tizenhat éve tagja már a társulatnak. „Nem igényelt nagy karakterformálást, az viszont komoly kihívás volt benne, hogy megtanuljuk a szöveget, mert másfajta szövegtanulást és másfajta megközelítést igényelt, mint a korábbi előadásaink. Egy-egy jelenetet a jelenlévő összes színésszel egyszerre lehetett csak elpróbálni, így a begyakorlása is rendhagyó volt számunkra.”



Bár minden darabjuk az Ige fényében készül, az isteni igazságból igyekszik leszűrni valamit, a Rikkancsokban tapasztalható igeidézetek mennyisége egyedülálló. „Az volt a cél, hogy az Ige legyen a főszereplő, és Jézus kerüljön előtérbe. Hogy kihirdettessék az üzenet: Jézus visszajön, és mi békességes tűréssel várjuk őt. Mi ennek csupán kikiáltói vagyunk a színpadon. Sokat gondolkodunk a szövegen magán, hogy mélységeiben is megismerjük. Segítségül hívtuk az Urat, hogy ne csak közvetítsük, hanem át is éljük az általunk hirdetett üzeneteket. Történjen minden, ahogy Ő szeretné! Próbáljuk úgy mondani a szöveget, mintha most hangoznának el először ezek a kinyilatkoztatások, ebből fakad a teljes átélésünk.”

Húsz év
„Sokszor fordul elő, hogy családi színháznak tartanak bennünket, mivel mind a négy lányunk szerepel a színpadon, de ez valójában nem fedi az igazságot” – mondta Szabóné Marika, a Jákim Stúdió vezetőjének felesége. „Rajtunk kívül sokan mások is játszottak a társulatunkban az elmúlt húsz évben, és játszanak most is. Az viszont csodának számít a mai világban, hogy az egész családom részt vesz benne. A gyerekeink rendkívül lelkesek, habár nem tudom, ha majd kirepülnek otthonról, akkor továbbra is színházi vonalon maradnak-e.”



Férje, Szabó a. Feri színész volt a megtérése előtt is, a Szkéné Színházban és Kaposváron is játszott. „Amikor találkozott Jézussal, és befogadta őt a szívébe, fokozatosan eltávolodott a világi színháztól. Azután egyszer, a Jászai Mari téren sétálva megszólította az Úr azzal, hogy »Az igazságot keresed az életben, ezt fogod tenni a színpadon is, ezért vagy az én színészem.« Egy év múlva, amikor egy törökországi földrengésnél segédkezett, úgy döntött, hogy enged Isten szólításának, és őt szolgálja a színjátszással. Itt kezdődött el a Jákim története. 2000. január 24-én megalakult a Jákim Stúdió, egy kedves ismerősünk, Kristóf-Csák Zsuzsi lakásában. Azóta az elmúlt húsz év során több mint húsz színdarabunk született.”

„Kristóf-Csák Zsuzsi vezető színésznő volt a Zalaegerszegi színházban, majd otthagyta a színházat, amikor megismerte Jézust. Nagyon örült a férjem kezdeményezésének, és annak, hogy Isten elhívására vág bele a keresztyén színjátszásba. Aktívan anyáskodott a Jákim Stúdió megszületésénél. A legelső színdarabunk a Karácsony volt. Ezt Kristóf-Csák Zsuzsi írta, és együtt rendezték meg Ferivel. Ebben már én is szerepeltem, mert az év közepe felé csatlakoztam hozzájuk. Ahogy minden színdarabunk, ez is az evangéliumot hirdette.”



Tíz éve vannak az Eötvös10-ben, előtte más helyeken léptek fel, például a Szkéné Színházban is. A nyomorultak című darab azonban olyan technikai infrastruktúrát követelt meg, amely hosszú időre az Eötvös10-hez kötötte őket. Ezután nyolc évig olyan előadások készültek, amelyek csak itt voltak előadhatóak. „Kisebb darabjainkkal vidékre és határon túlra is hívtak minket. Voltunk például Erdélyben és Szerbiában is. A nagyobb produkcióinkat azonban nem tudtuk máshol előadni.”

Szolgálatban
Általában saját darabokat visznek színre, de előfordul, hogy olykor egy-egy ismertebb történetet dolgoznak fel a keresztyén üzenet kiemelésével. „Az öteteket Isten adja. De még az adaptációk is komoly, többéves munka eredményeképpen születnek meg az alapos dramatizálás miatt” – magyarázta Marika. A Wallenberg című darabot igen komoly, három évig tartó történeti kutatómunka is megelőzte, hogy hiteles legyen. Amikor összegyűlt az anyag, nem lett belőle rögtön színdarab, csak pár év múlva, amikor az Úr úgy látta jónak.



„Eleinte nem is tudtunk róla, hogy az az év, amelyben az Úr a darab bemutatására indította Ferit, pont Wallenberg-emlékév volt. Isten sokszor úgy vezetett bennünket, hogy utólag ébredtünk rá egy-egy darabunk bemutatójának az időszerűségére.” Az előadást Raoul Wallenberg egykori titkárnője is látta, és örömmel üdvözölte. Azt mondta, hogy teljesen hiteles volt. A társulat 2014 januárjában Wallenberg-díjat is kapott a kisebbségi és többségi társadalom harmonikus együttélése érdekében kifejtett tevékenységéért.

Ha egy színdarab már „lejátszott”, azt lezárják, és többet nem szokták elővenni. „Minden előadásunknak megvan a maga életpályája. Most a Rikkancsokat játsszuk, és nagyjából egy évig még biztosan lesznek további előadásai. Vidékre is visszük szívesen, ha esetleg meghívják. Ugyanakkor már készül a következő darabunk, amelyben Vincent van Gogh életén keresztül mutatnánk meg Isten igazságait. Ehhez a férjem sok levelezést és szakkönyvet olvas el, hogy hiteles legyen a darab.”



Papíron a társulatnak nagyjából tizenkét tagja lehet, de valójában ennél jóval többen vannak. Most éppen tíz emberrel dolgoznak aktívan, de ez darabonként változó. „Előfordul az is, hogy ideiglenesen más színészek is kapcsolódnak hozzánk, és a szívüket-lelküket adják az előadáshoz.” A tagfelvétel nem folyamatos, de például A nyomorultak idején többen is csatlakoztak a társulathoz. „Mindenki munka vagy tanulás mellett csinálja ezt, a férjem és én viszont teljes idejű szolgálatban vagyunk. De ezt nem is lehet másként.”

Misszióra hangolva
Korábban tartottak színjátszó gyakorlatokat is, de most már az előadásokra való készülés van fókuszban. Utóbbi mellett azért gyakorolják a beszédtechnikát és a mozgásokat is. „Nincs megszokott ráhangolódási technikánk” – meséli Barva László. „Az adott helyzettől függ, kinek mire van igénye. Van, amikor egyénileg hangolódunk, van, amikor kiscsoportban. Néha összemondjuk a szöveget, máskor nem. Van, aki technikai bejárást végez, mások nem. Az Úr vezet, ahogy éppen szükségünk van rá. Ő segít a ráhangolódásban.”



De vajon a közönség könnyen ráhangolódik-e az evangéliumi színjátszásra? – kérdeztük. Barva szerint még mindig a perifériára van szorulva ez a műfaj. „Sokan vannak, akik még nem fedezték fel az evangéliumi színház létjogosultságát, esetleg nehezen emészthetőnek gondolják. De az az igazság, hogy ez is missziós eszköz, amely akkor és úgy hatékony igazán, ha növekvő szakmai színvonalon tudjuk művelni. Nem értek egyet azokkal sem, akik a művészetet szembeállítják a misszióval, szerintem a művészet is Istent dicsőíti.”