„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Valóságot formál – Isten emberré lett
Megjelent a Karakter téli száma.
A valóság talaján
Mi is egy emberi élet? Mi a valóságunk? Benne van az építés, a létrehozás, a többre jutás, a növekedés, a kreativitás, a szépség keresése, a gyógyulás. Emellett valóságunk a fájdalom is, a bántás, a hiány, a nehezített körülmények, a be nem teljesült vágyak, a rombolás. Együtt van a teremtés jósága az életünkben, ami hálássá tesz, amit élvezünk, ami örömforrás, de a bűneset következményeként együtt élünk azzal is, ami megtör, ami elválaszt, ami tövis és bogáncskoró, ami átkos. Ez a valóságunk, ezek között élünk és belülről is ismerjük ezt a kettősséget.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy a megoldás az, csak a jót keressük, csak a jót tegyük. Hogy fő a pozitív gondolkodás, a humánus hozzáállás. Ezzel azonban valóságot veszítenénk: a kereszt nélküli kegyelmet keresnénk. Amikor Jézus Krisztus közénk jött, a legmélyebb értelemben a létező valóságunkba lépett be. A világunkba, a köreinkbe, a testünket felvéve az emberlétünkbe. Belelépett mindenbe, ami a miénk is. Ismerte az örömöt, hogy mit jelent élvezni a jót, milyen, amikor hálával telik meg a szív, és megízlelte a fájdalmunkat is, a hiányt, a rombolást, a töviseket, és mindazt, ami átkos. Ő épp a valóságunkat jött átformálni áldozatával, és a kegyelme is csak a valóság talaján vehető át.
A történetek a Karakter magazinban erről szólnak: mindennapokról, emberekről, akik Jézus Krisztus kegyelmével élik meg a valóságot. Mozdítsanak bennünket is ezek a megszólalások, történetek, hogy többre vágyjunk: szentebbre, valódibbra! Egészen pontosan szentre, valódira – Jézus Krisztussal. Ne elégedjünk meg kevesebbel, mint amit Ő tervezett el a mi – megváltott – életünkkel! És mindennek nyomán legyen valóságosan megélt karácsonyunk…
Mikola Borbála
egyetemi lelkész
Károli Gáspár Református Egyetem
A Karakter Magazint megtalálhatják a Dunamelléki Egyházkerület gyülekezeteiben, megvásárolható a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday u. 28.), valamint online is elérhető ITT.